《 29 》

55 4 0
                                    

-Zeb, Ezra, az ágyúkhoz!- kiáltott feszülten Hera.

-Mi történt?- botorkáltam ki a pilótafülkébe és leültem a másodpilóta ülése mögött lévő székre. Hera mellett úgyis Kanan ült. A pasi hiába volt vak, képes volt ellátni a másodpilóta szerepét. Az Erőn keresztül érzékelte a valóságot.

-Úgy tűnik, valaki a nyakunkra húzta a Birodalmat. Nem is kicsit...- kinézve az ablakon láttam a flottát ami ide érkezett. Két csillagromboló és hat könnyűcirkáló.

-Ez Tarkin lesz!- jelentette ki határozottan Lex, amint belépett a fülkébe mellénk.

-Honnan tudod?- csodálkozott el Kanan.

-Mielőtt az Árnyék osztag tagjává lettem, Tarkin alatt szolgáltam. A hajók pozíciója, a taktika amit követ... azt is megmondom, hogy ott van azon a cirkálón.- mutatott a köríven a bal szélső hajóra- Tudja, hogy ha a lázadók támadnak, a rombolókat fogják elsősorban megtámadni.

-Érzem..- suttogtam halkan- Érzem Tarkin jelenlétét. Lex jól mondta, tényleg azon a hajón van.

-Mit tegyünk?- kérdezte a nő, amint felocsúdott a flotta bámulásából.

-Szóljunk Dravennek, hogy visszaértünk. Aztán majd megmondják ők.- vetette fel Sabine.

-Ne!- kiáltottam rá a robotra, aki már küldte volna el az üzenetet- Az adást elfoghatják. Úgy tűnik, eddig nem vettek észre.. túl elfoglaltak ők ahhoz.

-Akkor mi legyen?

-Egyenlőre figyeljünk.- lekapcsoltuk a hajtóműveket és minden kevésbé fontos rendszert, hogy még kisebbre csökkentsük a felfedezésünk esélyeit- Ott jönnek a lázadók!- mutattam egy távoli pontra, ahol még semmi sem látszott, de én már éreztem a vadászpilótákat.

-Miféle alakzatban álltak fel? Ez nevetséges! Egyszerre fognak mind felrobbanni..- hitetlenkedett Sabine- Mégis ki vezeti a támadást?!

-Várj egy kicsit..- csitítottam a háborgó lányt.

Végignéztük, ahogy a három raj vadász nekimegy a kirajzott TIE vadászoknak és veszteség nélkül sikerül belebegniük az ellenséges vonalak mögé. A kísérő X-szárnyú vadászok lekanyarodtak és a védekező cirkálókat kezdték támadni.

-Ez nem véletlenszerű.. nem is szerencse..- suttogtam megint. Ha hangosabban kellett volna beszélnem hallhatták volna az elcsukló hangomat. Nagyon megviselt James halála. A vártnál jobban is- Ez..

-Thrawn.- fejezte be a mondtaomat Lex- A főadmirális vezeti a támadást a Yavin 4-ről.

Biztos távolból kísértük figyelemmel az űrcsatát. Ahogy befutott a négy chiss vadászgép, tudtam, hogy Thrass sincs messze. A főadmirális a felszínről irányított, majd felküldte a fivérét, hogy ha lebénultak a hajók, akkor semmisítse meg őket. Így már egyszerűnek tűnt minden. Mikor besiklott a Springhawk egyből világossá vált számunkra, hogy a Birodalom vesztett. Mindkét rombolójuk súlyos károkat szenvedett, a cirkálóik mozgásképtelenné váltak, kivéve egyet a jobb szélen.

-Megfutamodnak a gyávák!- ujjongott mögöttem Sabine. Valóban... a Birodalom utolsó működő cirkálója kivált az alakzatból.

-Látod ezt Hask?- fordult hátra a pilótafülke ajtajában Lex nevetve. Furcsán érezte magát.. lassan 7 éve szolgálta a Birodalmat, most pedig nevet a kudarcukon.
A férfi nem válaszolt. Lex kilépett a folyosóra és egy tompa ütést érzett a tarkóján. Azonnal elájult. Teste puffanására egyszerre perdültünk meg. Jon gyorsabb volt, már pisztolyt szegezett felénk. Hirtelen mindent megértettem.

Feszült volt mindig, különösképpen a legutóbbi kalandunkon, mert tudta, hogy jön Tarkin flottája.. tudta, hogy mit akar művelni az a kígyó, mert ő adta ki neki az összes információt, amire szüksége volt. Érdekes azonban, hogy Tarkin Thrawn ellenére is idejött.. feltehetőleg bizonyíték kellett, hogy hadbíróság elé vigye. Ezért nem lövette szét a bolygót orbitális pályáról.. mert látni, ahogy Thrawn többéves munkája, pályafutása romba dől és a támogatói egyenként elfordulnak tőle sokkal élvezetesebb volt, mint megölni. Éreztem, hogy valamit eltitkol előlünk, de eddig a pillanatig még nem is gyanítottam. Így már világos.

-Áruló!- kiáltotta Lex csalódottan.

-Nincs jogod annak nevezni!- felelt egész higgadtan a katona- Mi voltunk az elsők. Thrawn elárulta a Birodalmat. Ha innen nézzük, én vagyok az egyetlen, aki nem lett áruló.

-Azért tettük ezt, mert egy galaxis sorsa fontosabb, mint egy őrült ember hatalommániája!- folytatta a nő. Éreztem, hogy teljesen összetört. Előbb James, most Hask is elhagyja. Kételkedik, hogy vajon tényleg a főadmiralisnak van-e igaza.

-Ez volt a lázadók első gondolata.- suttogta Hera megértő hangon.

-Egy lázadó szíve dobog benned..- Jon keze remegett, hezitált megtenni, amit meg kéne.

-Ezt bóknak veszem!- köpött oda elé egyet a nő.

Kihasználtam, hogy Jon nem figyel, és könnyedén kikaptam a kezéből a pisztolyát. Egyenesen az én markomba repült. Most, hogy a fegyver másik oldalára került, felemelte a tenyereit a füle mellé. Abban a percben szánalmasnak gondoltam és nagyon közel álltam ahhoz, hogy meghúzzam a ravaszt, de valahogy.. megértettem. Rájöttem, hogy mit miért tett. Ő a Birodalomban nőtt fel. Születése óta erre nevelték.. nem lett volna képes mást látni a belétáplált képeken kívül. Ez egyfajta gyenge agymosás. Úgy hiszi, a rendszer amit szolgál tökéletes.. és ennek ellenkezőjéről (avagy az igazságról) senki sem tudná meggyőzni.

-Tűnj el a hajóról és soha többé ne lássunk téged!- első hangos megnyilvánulásom úgy, hogy nem remegett a hangom. Részben örülök, hogy ezt nem kellett Jamesnek látnia.

A mentőkabinok felé rohant. Beült egybe és azonnal elindult a még működőképes cirkáló felé. Ahogy elérte a hangárt, a hajó hiperűr sebességre kapcsolt.

-Miért engedted el?- fordult hozzám könnyes szemmel Lex.

-Nem az én dolgom, hogy döntsek az élete felől. Az Erő irányította a kezemet. Valami azt súgja, hogy Hasknak még jut valami szerep a történetben.

-Jó vagy rossz?- kérdezte Hera.

-Azt még nem tudom.- majd hátradőltem a székemben- De most nagyon szívesen beszélnék a főadmirálissal.

Shadow SquadWhere stories live. Discover now