Shadow Squad

《 7 》

A kutatóbázis még mindig feketén nyúlt magasan a fák fölé, mint egy óriási hegy, amely füstöt köp. Így visszagondolva jobban emlékeztetett egy békés tűzhányóra, de mindegy.
A főbejárat vonalával párhuzamosan egy köves út húzódott, ami összekötötte a labort, a birodalmi katonai tábort innek 10 kilóméterre és a birodalmiak által rögtönzött űrkikötőt, ahol a saját gépeikkel le- és fel tudtak szállni.
Az ajtó előtt két rohamosztagos állt. Lex felvette a sisakját és magabiztosan odalépett hozzájuk. Nem kellett semmit megjátszania, már a megjelenéséből, a járásábó, tartásából sugárzott a határozottság.

-Kaput kinyitni, katona!- parancsolt rá az őrre, aki nem mozdult. Lex hangosabban megismételte- Kaput kinyitnyi!

-Elsőre is hallottam.- válaszolt szemtelenül az őr.

-Akkor miért nincs még mindig nyitva az ajtó?- követelőzött a nő, mire a másik válaszolt.

-Nem áll módunkban senkit sem beengedni.

-Tudják ki vagyok?- levette a sisakot Lex, hogy egyrészt láthassák az arcát, másrészt hogy a mimikájával még több tiszteletet parancsoljon magának.

-Nem, hölgyem...- gondolkodtak el mindketten. Szinte idáig hallottam a kattogó fogaskerekeket az agyukban.

-Lex Miller százados vagyok, Thrawn főadmiralis elit kommandós osztagának, az Árnyék osztagnak tagja. A maga felettese.- gondosan kihangsúlyozta az utolsó szót- Úgyhogy most parancsba adom, hogy engedjenek be!

Nem úgy néztek ki mint akik engedelmeskedni akarnának, ezért átkattintottam egy kapcsolót a sugárvetőmön és mindkettőt lelőttem. A páncélukon semmi sebesülés nem látszott, csak nekidőltek a falnak, nem estek össze teljesen. Elősétáltam a bokrok közül, ahová Lex küldött amíg ő tárgyalt. Most a nő szúrós pillantást vetett rám és tekintetéből kiolvastam, hogy válaszokat vár.

-Már épp meggyőztem őket!- jelentette ki fennhangon.

-Aha, persze.- odatérdeltem az egyik őr teste mellé és elkezdtem lehámozni róla a páncélt.

-A bokrok között kellett volna maradnod! Bementem volna és kihoztam volna a felszerelésed! Erre te mindent elrontasz!- háborgott idegesen.

-A dolog ott kezdődik, hogy a két őr nem engedett volna be. De odabent sem engedtek volna elmenned az én holmimmal. Arról nem is beszélve, hogy ha kint így fogadtak minket, bent mi lett volna?- felhúztam a páncélt és a sisakot is a fejemre tettem. Hatalmas sóhaj kíséretében megkérdeztem még Lextől- Hogy láttok ebben bármit is?

-Nem tudom... de az én sisakomat az én fejemhez igazították, tehát ott van a szeme, ahol az enyém is.- majd levette és megmutatta.

-Aha.. irigyellek.- vontam vállat, majd úgy, hogy alig láttam valamit elindultam az ajtó felé és könnyedén kinyitottam- Szerintem menjünk.

Bent minden olyan volt, mint amire emlékeztem. Négyes-hatos csoportokban masíroztak a fehér páncélos katonák szinte az összes folyosón. A főfolyosón, ahol most mi is mentünk magas, szinte két és fél méteres lomha robotok mászkáltak. A folyosó mellett üvegfalakkal elválasztott laborok és kísérletekre alkalmas termek voltak felváltva. Félelmetes volt. Minden fal szürke volt, ovális lámpák világítottak a falakban, ami sejtelmes félhomályt bocsátott a helyiségekre. Néhány tiszt és fehér ruhás tudós haladt el mellettünk, de senkiben sem ébresztettünk gyanút.

-Szerinted hová vitték a ládákat a hajómból?- kérdeztem a sisak rádióját használva. Lex válasza recsegve szólt a hangszórókból a füleim mellett.

-Egy raktárba. Viszont ennél többet nem tudok segíteni. Nem ismerem a bázis alaprajzát, nem tudom mi merre van.

-Eleget segítettél ezzel. Gyere, siessünk! Feláll a szőr a hátamon ettől a helytől!

Nem túl feltűnően megszaporáztam a lépteimet. Mivel sok időt eltöltöttem már ebben a létesítményben, pontosan tudtam, hogy merre vannak a raktárhelyiségek. Szerencsére nem volt túl sok. A főfolyosóról nyílt egy ajtó bal oldalra, amin át egy szűkebb, sötétebb és jóval kevésbé használt útra jutottunk. Pár méter után négy lépcsőfok, még egy ajtó és mögötte foglalt helyet az első általunk átvizsgált raktár. Azért gondoltam, hogy kezdjünk ezzel, mert ez volt a legnagyobb és a legközelebb a bejárathoz.
Odabent a fal mentén tárolókban E-11-es sugárvetők sorakoztak. A terem közepén egy asztal kapott helyet, rajta két hatalmas szürke ládával. Közelebb lépve láttam a kék csíkokat a doboz oldalán és a cheunh szavakat. Megtaláltuk őket.

-Na, ezek azok?- hallottam Lex kérdését a sisakom mikrofonjában. A nő az ajtót figyelte, nehogy utánunk jöjjön valaki.

-Gyere csak ide!- intettem neki, hogy lépjen közelebb- Itt ezek a szavak! El rudod olvasni?- kérdeztem visszafojtva a nevetésemet.

-Nem.. mi ez?- hangja meglepettségről árulkodott.

-A nevem.- mostmár hangosan is nevettem. A két ládát egymásra tettem.

-Nagyon vicces! Ha egyszer visszaérünk a Chimaerára meg kell tanítanod ezt a nyelvet!- kérte a nő rajongva.

-Nem ígérhetek semmit. A te fajtád előbb kötne csomót a nyelvére, mintsem hogy helyesen kiejtse a cheunh szavakat.- a nő csalódott sóhaján elgondolkoztam- De ha nem is beszélheted tökéletesen, érteni értheted.

-Hálás lennék. Jim is rajong a nyelvekért aztán!- tette hozzá Lex, a hangja sugárzott az örömtől. Ez a nő kész energiabomba, mellette senki sem lehet melankólikus, rossz kedvű vagy fáradt.

-Cserébe maguk is segíthetnének nekem a galaxis közös nyelvével... amit ugyan meg-meg értek, de beszélni nem az erősségem.- tettem egy ajánlatot én is.

-Ezer örömmel.- bólogatott hevesen Lex- De előbb jussunk vissza a hajóra.