Shadow Squad

《 34 》

Talán altatót kaphattam, vagy csak simán meguntam a nézelődést, egy a lényeg, valamikor lecsukódott a szemem és mikor újra kinyílt, reggel volt. Emlékszem, hogy délelőtt hoztak be, tehát legjobb esetben is majdnem egy napra ki voltam ütve.
Furcsa álmom volt..

Azt álmodtam, hogy ahogy felébredek a kórházi ágyamban, James ott ül mellettem, az ágyam melletti kis széken és a kezemet fogja. Szemhélyam apró rebbenéseire robot-szeme újra az arcomra fókuszál, majd mikor nem mozudulok, lecsukódik. Egy mélyet sóhajtottam, és akkor felpattant a székről. A nevét nyöszörögtem, de ő nem hallotta. A sebhelyem a vádlimon égetett, de nem a seb, hanem a bőr alatt lévő sérült izom-szövetek. Úgy fájt, hogy másra sem tudtam figyelni, valahogy mégis sikerült elviselhetővé csökkentenem egy gyakorlattal, amit még Ashoka tanított. Hagytam, hogy az Erő testem sérült pontjára áramoljon és gyógyítson. Újra James nevét suttogtam. Közelebb hajolt, füle egész közel került a számhoz. Tudattam vele, hogy nem haragszom rá. Ahogy őrá koncentráltam, éreztem, hogy megnyugszik háborgó lelke, abbahagyja az önvádaskodást, és békés mosollyal az arcán hátradől. Megszorítja a kezemet, köszönetet mond és lassan kisétál a fülkémből.

Ez után ébredtem fel.
Különös béke telepedett rám is. Megbocsátottam Jamesnek mindenért. Ezzel úgymond mostmár békében nyugodhat. Lelke megpihenhet. Egy örökös belső harc ért véget bennem is. Nem tehetek arról, hogy ő öngyilkos lett. Ő pedig nem tehetett arról, hogy én meg fogok halni. Végre ki bírtam mondani mindenféle rossz utóíz nélkül ezeket a szavakat. Elfogadtam a sorsomat. Ha az Erő ezt akarja, hát legyen így. Ki vagyok én, hogy szembeszálljak az akaratával?

-Liir..?- lépett be bizonytalanul Lex a fülkémbe- Hogy érzed magad?

-Remekül Lex, köszönöm.- a hangom nem vol gúnyos, sőt, őszinteséget tükrözött.

-Jó. Most akkor őszintén.- hihetetlen, mennyire kiismert.

-Nem érzem a lábamat.. combközépig.- határoztam meg a pontot, ahol már bizseregtem.

-Igen.. sajnos a gyógyszerezés eddig tartott. Rendszeresen szedted?- kérdezte aggódva.

-Hát persze!- vágtam rá azonnal- Mikor a dokinak jeleztem, hogy már rosszabbodott a helyzet, akkor egyre koncentráltabb anyagot adott, ami segített tartani a szintet. Adjatok egy még erősebbet és talpra állok!

-Liir.. tudod meddig voltál eszméletlen?- ezek szerint nem altató volt, hanem elájultam végül.

-Meddig?- valahogy nem akartam a választ hallani.

-Nyolc napig..

-Lemaradtam valami fontosról?- igyekeztem humorosan felfogni a helyzetet, bár ezt nem nagyon lehetett.

-Engedélyezték Thrawn hadműveletét.- kérdő pillantásaimra folytatta- Az orbitális bombázás hiába rizikós, a tanács egyetértett, hogy a főadmirálissal van a legtöbb esélyük a sikerre. Ackbar admirális hajókat gyűjt, Thrass is küldött egy üzenetet a chisseknek és Thrawn is szólt a Chimaeran tartózkodó legénységnek, hogy szedjék egy kicsit rendbe a kislányt. Két nap és indulunk.

-Addig rendbe tudtok hozni?

-Nem vagyok benne biztos.- csóválta a fejét Lex- De ha kell, a hátamon foglak vinni, csak hogy láthasd ezt a történelmi pillanatot.- mondta egy barátságos mosoly mellett.

-Még valami?- komorodtam el miután belépett az orvos.

-Nem hiszem hogy más fontos dolog történt volna.- vonta meg a vállát a szőke nő.

-Jamesszel álmodtam.- erre felszalad Lex szemöldöke- Megbocsájtottam neki. Elmondtam ezt neki, ő meg kisétált ebből a fülkéből.. pont mint az életünkből.- egy picit vártam, majd az ágy melletti székre mutattam- Ott ült.

-Ez szép.- felelte Lex, nem tudván hogy erre mit válaszoljon.

Másnap kaptam egy merevítőt a lábamra, meg egy mankót, hogy tudjak járni. Régen, ha meg akartam mozgatni a lábujjaimat, meg tudtam tenni.. most meg mintha nem is az enyém lenne már a végtag. Színe szürkészöld volt már, erősen elütött az élénk kék bőrömtől. A közérzetem rossz volt. Egyre gyakrabban köhögtem, egyszer már véres volt. A vírus elérte a belső szerveimet is.. csodálatos. Az orvosdroid csak fájdalomcsillapítót tudott adni a bajaimra. Innen már nincs visszaút, mondjon bárki bármit. Az lenne a megoldás, ha a tudatomat átültetnénk egy gépi testbe.. ilyet meg nem lehet megvalósítani, még a Birodalomban sem, nemhogy a lázadóknál. Remélem gyorsan jön majd a vég.

A lázadó katonák és tisztek mind furcsán néztek rám és kerültek. Nem mintha eddig olyan sokat beszélgettem volna velük, de most már feltűnt. Mikor a kantinban ettem, az egy dolog, hogy az én asztalomhoz nem ültek le, de még a szomszédos asztalokhoz sem! Ezt már kicsit soknak tartom. Legrosszabb esetben is még van két hetem. Büszkén, csata közben szeretnék meghalni, nem levegőért kapkodva egy ágyban. Az nem passzolna hozzám. Bár kezdem úgy érezni, hogy nem áll majd módomban megválasztani a halálom milyenségét.