A legjobb barátom voltál(Kempf Zozo ff)

Mi történt?

Zozó szemszöge:

Fájó fejjel elzsibbadt végtagokkal, alkoholtól bűzlő ruhában ébredtem. Fogalmam sincs mi történhetett tegnap.

A konyhába indultam reggeliért és fájdalomcsillapítóért. Patrik úgy nézett ki, mint aki nem aludt volna 3 napja. Szemei karikásak, és vörösek. A konyhapultra görnyedve itta a kávéját.

-Jó reggelt-köszöntem álmosan

-Inkább jobbat.

-Meddig buliztunk tegnap este?

-Zozó, csak te buliztál. A többiek nem.-sütötte le szemeit.

-Miután Liza megölelte Márkot nem emlékszem semmire. Kérlek mondd, hogy nem csináltam nagy hülyeséget.

-Bárcsak mondhatnám ezt. Annyit elárulok, az nem a VOLT barátnőd rúzsa.

A tükörhöz szaladtam, ahol észrevettem a nyakamon és államon elkenődött vörös foltot.

A ruháimat idegesen kapkodtam le magamról. Az emlékképek folyamatosan villantak be.
Minden eszembe jutott.
Ahogy Liza megöleli Márkot, vagy amikor a bárba indulok. Nem hajtott más csak a féltékenység.
De én nem csaltam meg őt. Nem feküdtem le azzal a lánnyal.
A rúzst lemostam magamról, a fogamat többször is megmostam, hogy a whisky íze és szaga kimenjen a számból. Egy fekete pólót vettem fel fekete nadrággal.
Patrik a nappaliban megállított.

-Mostmár jobban nézel ki. Emlékszel valamire?

-Nem feküdtem le senkivel, Lizán kívül.

-Megcsókoltad azt a csajt.

-Az alkohol hajtott, érzelem nélkül történt minden.

-Ez nem mentség semmire. Menj át Lizához. Szerintem tegnap óta csak sír. Neked nem fogja elmondani, de Petrától mindent kiderítünk.

Az ajtó előtt összeszedtem minden létező bátorságom. Halkan kopogtattam. Vártam arra, hogy beengedjenek.

Bentről lépteket hallottam. De nem Liza nyitott ajtót.
Petra lépett ki mellém, és egyből behúzta maga után az ajtót.

-Mit szeretnél?-kérdezte érzelemmentes hangon

-Beszélhetek vele?

-Szerintem ő nem szeretne. Látta mit csináltál. Ha az nem lett volna elég amiről a ruhád árulkodott, megcsókoltál egy vad idegen lányt a barátnőd előtt.

-Tudom, hogy hülye voltam. De van magyarázatom.

-Nem akarom hallani a magyarázatod-hallottam egy síró hangot a falap mögül.

Az ajtóban álló Petrát eltoltam onnan, és már be is léptem. Ami fogadott arra nem számítottam. Egy hatalmas doboz, és a síró barátnőm. Vagyis a volt barátnőm. Köszönhetően nekem. Mindent elcsesztem. Megint.

Pedig már kezdtek megjavulni a dolgok. Boldogok voltunk, de én mindent elrontottam.

A síró lányt magamhoz öleltem, de ő azonnal lefejtette kezeim magáról.

-Liza, nem az történt mint amit gondolsz. Tudom, hogy akkor is utálsz, de hallgass meg.

-Mindenki ezt mondaná. Menj el.-sírta el magát megint.

-Kérlek. Csak hallgass végig.

-Menj el...nem érdekel mit akarsz

Ez a mondata mindennél jobban fájt. Utoljára végigsimítottam a karján, és lehajtott fejjel kimentem a házból.

Petrától elköszönve mentem haza.

-Hogy ment?-kérdezte az öcsém?

-Szerinted? Pont én tettem azt vele, akiktől megígértem, hogy megvédem.

Cipőmet lerúgva mentem a szobámba. Ezer üzenetet írtam, vagy százszor próbáltam Petrát és Lizát is hívni. Egyikük sem vette fel. Liza megnézte üzeneteimet, de nem válaszolt egyikre sem.

A mellettem lévő üvegpoharat kiengedtem kezeim közül. A tartalma víz volt, a tegnapi éjjelem után. A szilánkok mindenfelé hevertek. Akadt olyan is, ami a tenyerembe állt. A falba egy hatalmasat ütöttem dühömben. A könny kicsordult a szememből, de nem a poharat sirattam.
A kezem eléggé fájt, de ez sem érdekelt. Elvesztettem egy lányt. De ez nem a megfelelő mondat. Inkább elvesztettem A LÁNYT, azt a személyt akit feltétel nélkül mindennél jobban szeretek. Ez sosem lesz múlt idejű.

A szilánkokat kiszedtem tenyeremből, és így kötöztem be. Az öklöm megzúzódott, de nem ezzel törődtem. Lizát estig próbáltam elérni, sikertelenül. A sokadik hívás után mára abbahagytam. Ha én nem, ő legalább aludjon valamennyit.

Liza szemszöge:

Az ajtónak görnyedve hallgattam Petra és Zozó beszélgetését.

-Nem érdekel a magyarázatod-hangom halknak hatott. Azon sem csodálkoztam volna, ha nem hallja meg.

Az ajtót kinyitva lépett be az előszobába. A falnak dőlve kuporodtam még kisebbre.
Ma is tökéletesen nézett ki, nem látszódott rajta semmi a tegnap estéből. Én pedig borzalmasan: kisírt, feldagadt szemek, fekete karikák, cserepes ajkak, kócos haj és egy régi kinyúlt póló. A reggeli öltözködésnél egy dologra figyeltem, csak ne az ő pólóját vegyem fel.

-Nem az történt amit gondolsz- kezdte a magyarázatát. Kíváncsi voltam, de féltem is mit fog mondani.

-Menj el.

-Csak hallgass végig. Kérlek.

-Menj el.- emeltem jobban fel a hangom.

Ahogy kilépett az ajtó, ismét rohamos tempóban kezdtek folyni a könnyeim.

-Elmegyek a boltba, addig nyugodj meg kérlek. Áthívjam Patrikot?

-Igen.-ezt az egy szót egy bólintással tudatosítottam mindkettőnkben.

A fiú fáradtan, vérző kézzel lépett be az ajtón. Barátnője nem vonta kérdőre, szóval gondolom ő tud valamit amit én nem.

-Mit csináltál?-mutattam fel kezét

-Szilánkokat szedtem össze. Nincs bajom nyugi.- magamhoz öleltem. Akaratlanul is szembesültem azzal, hogy ugyan olyan az illata mint testvérének. Összeszorított fogakkal ültem le a fal mellé. Ő is mellém kuporodott.

-Miért vagytok ugyan olyan illatúak?

-Testvérek vagyunk, használjuk egymás cuccait. Inkább azt mond te hogy vagy, mert azt tudom, hogy ő nagyon szarul.

-Jól leszek.... valamikor. Csak még idő kell.

-Sosem fogod elfelejteni igaz?

-Sosem.

A barátnőm egy hatalmas szatyor édességgel tért vissza, Patrikot pedig hazazavartuk, hogy Zozóra vigyázzon. Nem akarom, hogy túl nagy hülyeséget csináljon. A francba is. Sosem fogom őt elfelejteni, mindig szeretni fogom.

A nap további részét töménytelen édesség felzabálásával, és rengeteg sírással töltöttem. Nagyon fáradt voltam, mivel előző este semmit nem aludtam. A cikázó gondolataim miatt most is csak 3 órát sikerült pihennem. De most ez a legkisebb bajom.