A legjobb barátom voltál(Kempf Zozo ff)

A tervek

Liza szemszöge:

Miután hazaértünk Dominikáról, azóta Zozót nem is láttam. Patrikkal és Petrával tartom a kapcsolatot. Az idősebbik Kempf pedig utál engem.

Nem azért haragudtam rá, mert megpuszilta a számat. Hanem mert még élveztem is. Nem mertem ezt bevallani, mert mint mondta az csak véletlen volt.

-Szia Patrik, átjössz egy kicsit?

-Megyek, de ugye tudod, hogy én ebben az időben még alszok.

-Siess várlak.

Van kulcsa, szóval nem kellett beengednem őt.
-Megint rég találkoztunk.-ölelt meg nevetve.

-Patrik 2 napja aludtál itt.

-Jó, na miért hívtál?

-Szeretném átfesteni a házat. A szobámat pedig átrendezni.

-Segítsünk?

-Petrát és téged szívesen látlak.

-Mikor akarjátok végre megbeszélni a dolgokat?

-Soha.

-Megbolondulok tőletek.

Miután leszidott, hogy ezt nem csinálhatjuk tovább elmentünk az eredeti úticélunkra. A festékek között válogattunk. Végül a barna árnyalatokat választottam.

A közös terek kávébarna, a szobák pedig krém színűek lesznek. A függöny mindenhol sötétbarna. Anyukámmal már mindent elterveztem. Azért voltam most ennyire biztos mindenben. Szerettünk volna újítani.
Amint erre gondoltam a könnyeim ismét utat akartak törni maguknak. Az első néhány sikerrel járt,de azt is gyorsan letöröltem. Már sírtam eleget.

-Megvan minden?-kérdezte Patrik.

-Igen, ami a festéshez kell az igen.

-Hazadoblak, én átöltözök és neki is kezdhetünk.

-Oké.

Így volt ahogy megbeszéltük. Egy szakadt fehér pólóban, és egy kinyúlt fekete farmerban kezdtem neki a színkeveréshez. A fehér festékbe a barna színből öntöttem. Ezt kevertem össze amikor Patrik megérkezett.
Petra is itt volt vele, akit mosolyogva öleltem át.

-Gondoltam jövök én is segíteni.

-Nektek köszönhetően talán kész is leszünk ebben az életben.

Mire mindent lefóliáztunk az sem volt kevés idő. A plafon festésével kezdtünk a konyhában. Ez viszonylag könnyű volt, mert itt sok a csempe. Minden falat kétszer szeretnék átkenni a tökéletes szín elérése érdekében. Ezt a helyiséget a mai nap folyamán csak egyszer sikerült.

-Elfáradtam,-mondtam miközben a földre ültem.

-Én is.-a szerelmespár teljesen egyszerre válaszolt.

-Mikor fogsz beszélni végre Zozóval?-feszegette ezt a témát Petra is.

-Soha, hülyeséget csinált.

-Ennyit nem érdemel a barátságotok?

-De, csak....

-Csak?-próbálta belőlem kiszedni a féltve őrzött titkomat.

-Semmi, hagyjuk.

-Majd egyszer úgyis elmondod.

Kegyetlenül bántott az, hogy már nem barátként tekintek az egykori legjobb barátomra. Ehhez a felismeréshez pedig az kellett, hogy véletlenül elfordítsam a fejem.

Egyszerűen én magam sem tudtam mit érzek. Már lassan harmadik hete nem beszéltünk.

Azóta minden este sírva alszok el. A festés projekt legalább kicsit eltereli a figyelmemet róla.
Az egyik pulcsiját rántottam ki véletlenül a szekrényemből, amikor pizsama után kutattam. A fekete felsőt magamhoz szorítva kezdtem el ismét sírni. Nem nyújthattam valami szép látványt a padlón kuporogva bőgök egy anyag darabbal a kezemben.
Túl sok dolga volt nálam. A régről itt maradt ruháit és tárgyait egy nagy dobozba pakoltam. Rengeteg kinyomtatott közös képünk volt kitéve, azokat sorra leszedtem és a többi tárgy közé helyeztem. A hatalmas ruhákkal teli dobozt felszenvedtem a padlásra.

Elhatároztam azt, hogy a szobámat nem csak átfestem, de át is rendezem. A képek nagy részét már leszedtem. A maradékot, pedig rendezetten teszem fel az ágyam melletti falra. De előbb a lenti terekkel kéne végeznem. A konyhával, a nappalikkal és az ebédlővel. A fürdők az én szobám színéhez fognak hasonlítani.

Eddig is el voltam fáradva, de mostmár az utolsó csepp erőm is elfogyott. Feldagadt és vörös szemekkel hajtottam álomra a fejemet.

————
Sziasztok korábban írtam, hogy nincs ihletem. Végül csak összejött ez a rész is.