🌕Tizennyolcadik 🌕

2.7K 228 32
                                    

A borzalmas fájdalmat, Hye-jin, hàla Isten tudta csillapítani. De ugyan úgy èreztem magam. Jelentèktelennek, mihasznának, mocskosnak.
Nem tudom mit tehettem, a mièrt Jungkook ide küldött, ès nem is èrtem. Tegnap reggel mèg ott keltegetett puszikkal, most pedig miatta vagyok itt.
Mit basztam el?

A hatalmas szoba ahol voltam, csak fekete ès vörös színekbe pompázott.
Miután elment az az állat, Hye-jin itt maradt velem. Egèsz vègig.

-Yoongi-t nem ilyennek ismerem. Ő nem egy erőszakolo. -motyogta, miközbe hajam simogatta.

-Pedig... Azt mondta sok olyat ölt már meg ès erőszakolt is meg mint èn.

-Ne butáskodj. Yoongi kurvàkat ölt. Szerinte a test egy olyan hely, ahol csak az jàrhat, aki megèrdemli.
Ezèrt is vagyok most teljesen sokkba.

-Megtennèd hogy most nem beszèlünk erről? -nèztem fel rá.
Csak egy meleg mosolyt küldött, és bólintott.

Egèsz este így voltunk. Hye-jin ölelt, míg èn bújtam mint egy macska.

De sajnálatomra a másnap hamar eljött. A fèlelem, amit az èjjel Hye-jin csillapított, újra elkezdett bennem dolgozni .

-Yoongi várja-nyitott be egy igen mogorva kinèzetű alacsonyak farkas.
Haja indokolatlanul rózsaszínes volt, ès ha lehetett volna szemmel ölni, akkor màr halott lennèk.

-Gyere-kelt fel magàval húzva  .
Lábaim remegtek, a fejem zúgni kezdett , a szívem pedig majd kiszakadt.

-Rendben, Jimin, majd èn elkísèrem.

-Rendben...legalàbb nem kell èreznem ezt az irdatlan erős vanillin szagot.

Ennyire èrződne. Pedig nem èn tehetek róla.

Kezemet fogva kezdett el velem lassan sètálni, egy fekete ajtóig. Bekopogott majd belèptünk.
Teljesen másabb volt a megjelenése.

Egy egyszerű melegítőt viselt, egy fekete pólóval.
Az asztal mögött àllt, ès valamit olvasott. De èrkezèsünkre letette.

-Mèg számolunk-mutatott vèszlyóslóam Hye-jin az Alfa felè, ki csak nagyot nyelve bólontott.
Mèg megölelt, majd újra kettesben hagyott vele.
Könnyes szemekkel nèztem fel rá, míg ő magabiztosan lèpdelt felèm.

Remegès, könnyes szem, halàlfèlelem.
Ez az egyveleg kavargott bennem, míg az Alfa elèm nem èrt.
Mintha csak egy pihe lennèk, úgy emelt fel, ès rakott az asztalra.
Kèrlek istenem ne hagyd , hogy megint megtörtènjen.

-Kèrlek ne haragudj rám a tegnapi miatt-lett hatalmas alfából, hirtelen egy szelíd kiskutya-Fogalmam sincs mièrt tettem. Csak egyszerűen elborult az agyam.

-Miért? -ennyi volt amit ki tudtam magamból paszírozni.
Ràm kapta szemeit, mik.... Könnyesek... Voltak?

-Fogalmam sincs. Egyszerűn az illatod, a megjelenèsed, ès a tèny, hogy Jungkook-tol jöttèl , elborította az agyam.

Kèrdőn pillantottam rá, minek hatására elkezdett beszèlni.

-Gondolom semmit se tudsz az omegákról, vagy igen? -csak nemlegesem megráztam a fejem. -Nem is tudtad hogy alfaomega vagy ugye?
Na szèp. Akkor az elejèn kell kezdjem.
Az omegák.. Kihalás fèlbe vannak mostmár. A fiú akit elküldtem èrted, Jimin. Ő egy teljes Omega. Igaz most nem olyan intenzív az illata.
Egy alfàra az illatotok úgy hat, mint egy bekapcsolo gomb. Ha intenzív az illat, akkor az Alfa, csak robog mint egy fegyver.
Ha pedig csak èpp hogy èrződik, akkor pedig megtudja gyengíteni azt.
Ezèrt is volt rengeteg omega vadászat.
De rájöttek, hogy nem kellett volna, hisz attol, hogy kèt Alfa össze fekszik ès lesz egy gyerek.. Beüthet az, hogy visszamenőleg kijön négy Omega gyerek.
Őket pedig most nagyon gyűlytik.

Kiváncsian hallgattam, miközbe ellèpett tőlem, ès úgy, járkálva mondta.

-Emellett mèg ott van az, hogy az omegák kèpesek szülni is. -H... Hogy mi?
Egyre jobban kezdtem fèlni... Hisz tegnap ő belèm...
-Mielőtt megijednèl.... Ami màr gondolom megtörtént.... Ha nincs szerelem, vagy lelkitársi kapcsolat, akkor nem fogan meg a gyerek. Emiatt ne aggódj.
A tegnapi iszonyatosan sajnálom -jött vissza elèm, majd letèrdelve döntötte homlokát tèrdeimnek.
Teljesen össze voltam zavarodva.

Tegnap, mèg az ártatlanságomat vette el, most pedig a bocsánatomèrt esedezett.

-Tudom, lehetetlen hogy meg bocsáss, de jóvá akarom tenni.
Nem tudnèk azzal a tènnyel lenni, hogy egy omegát csak úgy megerőszakoltam.

-Hogy? -tettem fel hallkan  a kèrdèst.

-Tudom, hogy mèg Szűz voltál-állt fel, ès óvatosan megfogta az arcom...
-Megszeretnèm mutatni, hogy milyen, egy igazi alfa-omega együttlèt.

|~𝑨𝒍𝒑𝒉𝒂𝒔~|-Vkook-BEFEJEZETT-Hikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin