Olivia Malfoy és Perselus Piton **Szünetel**

3. fejezet

Olivia

A bálra csupa számomra ismeretlen és/vagy ellenszenves ember érkezett. A szüleim ezeken az előkelő bálokon egyszerre biztosították be a helyüket az elit családok között és vezettek be új, szerintük értékes embereket ezekbe a körökbe. Rám igazából nem volt szükségük, csak néha odahívtak magukhoz, hogy eldicsekedhessenek a jegyeimmel, a szépségemmel vagy a tánctudásommal.

Mondjuk azt a bizonyos tánctudást szerintem nem kellene dicsérni, mivel megfelelő partner hiányában alig tudtam gyakorolni. A bálon játszott dalokat nagyon szeretem, az előre betanult formális táncokért pedig egyenesen odavagyok, de azt már nehezen tudom elviselni, hogy valaki hozzám érjen és vezessen a táncparketten.

A családom által rendezett bálokat mindig a szüleim tánca nyitotta, majd édesapám felkért engem táncolni, ami szerencsére csak pár forgás erejéig tartott és én menekültem is a szoba egyik sarkába.

Órák teltek el a bál kezdete óta, a vacsora rendben lezajlott, mindenki jól érezte magát, még az utolsó pillanatban meghívott Piton professzor is megjelent.

-Olivia drágám! Kérlek gyere ide! - ha apám ilyen szavakkal kéretett oda magához, akkor biztosra vehettem, hogy akar tőlem valamit.

Lassan odasétáltam hozzá és közben jól megnéztem magamnak a mellette álló három személyt is. A legfiatalabbat azonnal felismertem. James Alston volt az, akivel még jó pár évvel ezelőtt egy hasonló bálon találkoztam. A szüleink már akkor össze akartak boronálni minket, így a bál nagy részében próbált beszélgetni velem, nekem azonban már akkor is ellenszenves volt. A szülei álltak mellette, Emma és Richard. Talán mondanom sem kell, hogy egy aranyvérű családról van szó..nem tudnék egy pozitív dolgot sem megemlíteni velük kapcsolatban. Talán csak annyit, hogy szerencsére eddig nem sokszor kellett találkoznom velük.

-Olivia, biztosan emlékszel még az Alston családra. James éppen most ajánlotta fel a segítségét, mivel ő már végzős mardekáros biztosan tud neked hasznos tanácsokat adni a sulival és a diákokkal kapcsolatban. Igazán nem akarhatod, hogy rossz emberekkel kezdj el barátkozni.

-Persze hogy emlékszem. Örülök hogy ismét találkozhatunk. - szinte gépiesen feleltem, de úgy láttam, hogy ez senkit nem érdekelt igazán.

-Fiam illendő lenne felkérned a kisasszonyt! Jobban megismerhetnétek egymást! Szerintem van miről beszélnetek! - Richard Alston mély hangja inkább hatott fenyegetésnek, mint atyai jótanácsnak.

Úgy láttam, hogy James ezen meg sem lepődött, azonnal felém nyújtotta karját és szinte meg sem várva a válaszomat már húzott is a táncparkett felé. Fél szemmel azonban láttam ahogyan a két családfő bólint és kezet fog egymással. Egyességet kötöttek egymással, ebben biztos voltam. Ahogyan abban is, hogy mi ketten vagyunk ennek az egyességnek a tárgyai...tehát Jameshez akarnak hozzáadni.

-Azt akarják, hogy mi ketten egymáshoz tartozzunk.-mondta a tánc kezdete után másodpercekkel a partnerem. - Én nem bánnám. Szép és tehetős aranyvérű boszorkány vagy. Úgy hallottam hogy eszes is. Nekem nincs mit felhoznom ellened. Hát te mit gondolsz erről?

Nagyon igyekeznem kellett, hogy az évek óta érzelemmentes arcomra most se üljenek ki az érzések. Persze meglepődtem egy kicsit, hogy a megérzéseim igaznak bizonyultak, azonban azt nem sejtettem, hogy valaki ennyire ostoba legyen, mint James.

-Édesapád kiadta számodra a parancsot, hogy el kell venned és te teljesíted is?

-Így megy ez nálunk. Baj az, ha szeretnék egy feleséget?

-Tizenhét éves vagy. Nem hiszem, hogy siettetned kellene bármit is. Ráadásul..hol maradnak az érzelmek?

James jót nevetett rajtam, majd megforgatott és közelebb jött hozzám a következő lépés közben.

-Nem hittem volna, hogy te ilyen érzelgős típus vagy..pár év és kinövöd ezt is. Nincs szükség másra csak pénzre és befolyásra. Ez a két dolog mindkettőnk családjában megvan. Tökéletesek vagyunk együtt, lásd be!

Az a ruha, amit a szüleim rám kényszerítettek egy csupa csipke piros ruha volt, ami szabadon hagyta a teljes hátamat. Szerencsére a hajam a derekamig ért, így szinte teljesen takarva volt, azonban James hideg és erőszakos kezeitől ez sem tudott megvédeni.

Szinte az első másodperc után megmerevedett a teljes testem az érintésétől.

-Mit művelsz?-kérdeztem felháborodva. Közben igyekeztem a lehető legfélelmetesebb szikrákat szórni rá a szememből.

-Nem vagyok benne biztos, de atyáink között már megszületett a megegyezés. A férjed leszek, egy kis idő múlva. Addig azonban szórakozhatunk egy kicsit, nem?

-Határozottan nem! Most szeretnék leülni egy kicsit!

James annyira szorosan tartotta a hátamat, hogy nem tudtam távolabb lépni tőle. Másik kezével az én kezemet fogta és vezette a tánclépéseinket. Csak egy kiutat láttam magam előtt. Mélyen a szemébe néztem és a cipőm sarkával erőteljesen ráléptem a lábfejére. Szerencsére ez a mozdulat megtette hatását, elengedett és én vissza sem néztem rá.

Egyenesen a balkon felé futottam, szükségem volt egy kis friss levegőre és távolságra a bent lévő emberektől.

-Olivia te meg hová mész? Éppen táncoltatok, miért szaladsz el?-édesanyám Mrs. Alston mellett ült a szófán és mindketten csodálkozva tekintettek rám.

-Egy kicsit rosszul érzem magam anya, csak egy kis friss levegőre van szükségem és jobban leszek.

Időközben James túltette magát a lábfájdalmán és odajött mellém. Kihasználva anyáink aggódását felajánlotta, hogy kijön velem az erkélyre. Mrs. Alston hevesen bólogatott, anya pedig hálálkodni kezdett a jólneveltsége miatt.

-Köszönöm, de egyedül is megleszek!

-Sajnálom, de nem engedhetem, hogy egy ilyen fiatal hölgy kíséret nélkül sétálgasson odakint.

Csak úgy, mint a tánc előtt most is megfogta a karomat és már vezetett is ki a félhomályos erkélyre.