Olivia Malfoy és Perselus Piton **Szünetel**

6. fejezet

Olivia

A bál utáni napok szerencsére gyorsan teltek, én pedig már alig vártam, hogy megszabaduljak a szüleimtől. Heti egy levél bőven elég lesz velük, mint kapcsolattartás. Természetesen a fejmosás nem maradt el a bálon történtek miatt. Édesapám behivatott a dolgozószobába, ahol hazaköltözésünk óta még nem is jártam. Nem is csoda, hiszen igyekeztem elkerülni a háznak ezen részét.

Amikor beléptem a szobába ő éppen a hatalmas íróasztalánál ült és levelet olvasott.

-Gyere csak Olivia! Foglalj helyet, egy pillanat és beszélhetünk.- színtelen hangján már meg sem lepődtem.

Pár perc után befejezte a levél olvasását, letette a papírt az asztalra, összekulcsolta a kezeit és szigorú tekintetével engem vizslatott.

-Olivia kérlek meséld el nekem, hogy miért kellett faképnél hagynod minket a bálon!

-Sajnálom, de nem éreztem jól magam, ezért jobbnak láttam, ha otthagyom a vendégeket és a szobámban kipihenem magam.

-Nem gondolod, hogy tiszteletlenség volt köszönés nélkül távozni? Az Alston család nagyon meg volt lepődve a viselkedéseden. Nem így emlékeztek rád.

-Elnézést kérek édesapám, legközelebb nem fordul elő.- megadóan lehajtottam a fejemet és a szőnyeget bámultam. Jól ismertem már a feleselés következményeit, ezért azt mondtam, amit hallani szeretett volna.

-Nagyon helyes. A karácsonyi bálon lesz esélyed kijavítani a hibáidat. - közben felállt az asztaltól és odajött mellém. - Ez nem csak a mi érdekünk Olivia, hanem a tiéd is. Mondhatni az Alston család jövője és a miénk közös úton fog haladni egy kis idő múlva. Ugye érted, hogy mire gondolok?

Kezét rátette a vállamra, amitől kirázott a hideg. Soha nem szoktak fizikai kontaktusba kerülni velem a szüleim. Se egy ölelés, se egy puszi vagy hasonló. Kivéve persze, ha mások előtt kell eljátszanunk a boldog családot.

-Értem apám.

-Nagyszerű. Most kérlek menj és készülődj, egy óra múlva indulunk az Abszol útra, ne kelljen rád várni. Az előcsarnokban találkozunk.

Az Abszol úton minden szükséges dolgot sikerült beszereznem, még egy macskát is vehettem magamnak végre. Évek óta könyörögtem érte, mivel az előző állatom Pufi már évekkel ezelőtt eltűnt. Kredencnek, az új macskámnak koromfekete szőre volt és zöld szeme, pont mint nekem. Az üzleteket egyedül jártam végig, mivel apám külön utakon járt a megérkezésünk után. Két órát kaptam a vásárlásra amit jól kis is használtam, mivel mindenből újat kellett vennem, csak a régi seprűmet, Jégvirágot tartottam meg. Nem egy új darab, de már nagyon hozzám nőtt.

Épp a csomagokkal zsonglőrködtem, amikor megjelent mellettem édesapám. Elvett tőlem néhány csomagot miközben felhúzta szemöldökét a macska láttán, de nem szólt semmit. Szerencsére ő sem az a beszédes típus.

Az utolsó otthon töltött napjaimat megédesítette Kredenc jelenléte. Rendkívül okos macskának bizonyult, néhány egyszerűbb trükkre is sikerült betanítanom.

-Nagyon szép cica vagy Kredenc. Meg persze okos és puha és cuki. - finoman adtam egy puszit az orrára amire válaszul dorombolni kezdett.

-Még két nap és itt hagyjuk ezt a helyet, remélem te is örülsz neki. Biztosan akadnak majd neked játszótársak is. Sőt van egy olyan érzésem, hogy te több barátot fogsz majd szerezni, mint én.- elmosolyodtam erre a gondolatra és csak simogattam tovább az én egyetlen barátomat.