Olivia Malfoy és Perselus Piton **Szünetel**

27. fejezet

Olivia

Miután felértem a szobámba még gyorsan lezuhanyoztam majd bevágódtam az ágyba. A tudat, hogy a professzor egy emelettel lejjebb tartózkodik még egy órán keresztül ébren tartott.

Másnap reggel Kelly a házimanó ébresztett halk kopogásával.

-Miss Malfoy elnézését kérem, de Mrs. Malfoy fél óra múlva várja Önt az ebédlőben.

-Azt nem mondta, hogy mit szeretne?

-A vendégekkel együtt szeretné elfogyasztani a reggelit. Azt is kérte, hogy mondjam meg magának, hogy khm, rendesen öltözzön fel.

-Hát persze. Köszönöm Kelly.

Soha nem láttunk még vendégül reggelire senkit, ez is egy újdonság a Malfoy család számára. Gyorsan megmostam az arcomat, felvettem egy vastag harsinyát és egy visszafogottan elegáns ruhát, ami a térdem alá ért. Felgumiztam a hajamat és egy gyors igazítás után a tükör előtt már indultam is a földszintre. Még csak a szüleim ültek az asztalnál így volt egy kis időnk hármasban beszélgetni.

-Jó reggelt!

-Jó reggelt Olivia! Kérlek most ne a szokásos helyedre ülj! Én Mrs. Glove mellett fogok ülni az asztal ezen oldalán, mellettünk foglal helyet Mr. Glove és apád, te pedig velünk szemben fogsz reggelizni a professzor mellett.

-Rendben. Lehet tudni, hogy meddig maradnak a vendégeink?

-Miért érdekel ez téged ennyire? Talán zavar a társaságuk? - apám most először szólalt meg.

-Természetesen nem. Csak szerettem volna tudni, hogy az ebédnél is akad-e társaságunk.

-Ezt rájuk bízzuk, addig maradnak ameddig azt ők jónak látják. - szúrós pillantásokat kaptam mindkét szülőmtől, ezért kissé összehúztam magam a székemen és kitartóan meredtem az előttem fekvő üres tányérra.

A három vendéget bizonyára ugyanúgy értesítette egy házimanó a reggeliről, mivel szinte egyszerre jelentek meg az ebédlőben. Mindenki elfoglalta a helyét és végre hozzá láthattunk a reggelihez.

Ahogyan láttam apám és Mr. Glove még mindig nem heverte ki a tegnap esti mulatozást, többször masszírozták a homlokukat és szinte alig beszéltek az egész étkezés alatt. Mivel anyámék jól elcsevegtek és apámék sem figyeltek ránk vettem a bátorságot és halkan beszélgetést kezdeményeztem a partneremmel.

-Jól aludt professzor úr?

-Volt már jobb éjszakám is, de inkább nem panaszkodom.

-Talán túlságosan befűtöttek a manók? Nálam is ez volt a helyzet. Majd legközelebb szólok nekik, hogy jobban figyeljenek oda.

Halk morgást kaptam válaszul, amin magamban jót mulattam.

-Meddig marad nálunk?

-Amint befejeztük a reggelit indulok is. Sürgősen találkoznom kell valakivel.

-Szabad tudnom, hogy kivel?

-Most még nem, de talán megnyugtatólag hat magára a tény, hogy az urat Ön is ismeri.

Pontosan értettem, hogy mire célzott. Direkt kiemelte, hogy nem nővel találkozik, mivel azt hitte, hogy féltékeny lennék ha egy másik nővel találkozna. De végül is igaza van. Bólintottam egyet, amit reméltem hogy észre vesz, mivel egész végig nem néztünk egymásra.

A professzor már befejezte a reggelit, ahogyan a többi vendégnek sem volt már több a tányérján pár falatnál. Hirtelen eszembe jutott, hogy most több, mint egy hétig nem fogunk találkozni, ami nagyon szíven ütött. Még egy kicsit vele akartam maradni. A professzor talán megérezte ezt, mivel az asztal alatt finoman hozzányomta lábát az enyémhez, ami miatt igazán hálás voltam neki.

-A reggeli kávét esetleg megihatnánk a kandalló előtt, mit szóltok hozzá? Perselus?

-Elnézést kell kérnem mindenkitől, de nekem most már indulnom kell, így is tovább maradtam, mint azt terveztem.

-Na bizony ez így van - csapta össze két tenyerét Mrs. Glove - de mi még elfogadjuk a felkínált kávét, ugye Mark?

-Természetesen. Perselus biztosan nem gondolod meg magad?

-Köszönöm, de nem. - már fel is állt az asztaltól és betolta maga után a székét.

-Olivia kérlek kísérd ki Perselust, a többiek pedig kérem kövessenek.

A férfiak kezet fogtak a professzorral, az asszonyok pedig egy kézcsókot kaptak elköszönés gyanánt. Mindenki elhagyta a termet, én és a professzor balra indultunk, míg a többiek a jobb oldali folyosón keresztül közelítették meg a nappalinkat.

Elértünk a bejárati ajtó elé és tanácstalanul álltunk egymás előtt.

-Nehezen bírom majd ki nélküled. - a lehető leghalkabban ejtettem ki ezeket a szavakat a számon.

-Tényleg nagyon vigyázz magadra! Két hét múlva találkozunk!

Perselus megcsókolta a kezemet, majd amikor meglátta, hogy szinte alig látok a könnyeimtől magához húzott egy nagyon gyors és nagyon rövid ölelésre.

-Legyél erős - belecsókolt a hajamba - gondolj Dracóra. Vele lehetsz még egy kicsit.

Bólintottam és másodpercekkel később már egyedül álltam az ajtó előtt. Felszaladtam az emeletre és egyenesen Draco szobája felé vettem az irányt. A rá vigyázó dajkát elküldtem pihenni, én pedig bevonultam a saját szobámba a kisöcsémmel együtt.