Olivia Malfoy és Perselus Piton **Szünetel**

1.fejezet

Olivia

Mióta visszatértünk Angliába nem igazán találom a helyem. Bár ha jobban belegondolok, akkor ez eddig is így volt, mivel soha nem szerettem más emberek társaságát, még a szüleimét sem. Azt hiszem, hogy a semleges kapcsolat, ami köztem és a szüleim között van teljes mértékben az ő hibájuk, mivel soha nem tudták elfogadni, hogy én más vagyok, mint ők.

Gyerekkoromban persze próbáltak úgy nevelni, hogy később én is elkötelezett híve legyek a sötét mágiának és a muglikat is próbálták megutáltatni velem. A gyűlölet soha nem volt az erősségem. Éreztem, hogy valami nincs rendben ezzel a gyűlölet-központú gondolkodással így elkezdtem érdeklődni a külvilág felé. Kíváncsi voltam, hogy mások hogyan látják a világot. Nem létezik, hogy mindenki úgy gondolkodik, mint a szüleim..

Mivel a családom baráti köreiben csak hasonló gondolkodású emberek voltak így itt nem igazán volt esélyem más ismeretek megszerzésére. A családi könyvtárunk egész nagy volt ugyan, azonban az ott található könyvek mind fekete mágiáról és hasonló nem gyereknek való dolgokról szóltak.

Éppen ezért 9 éves koromban beiratkoztam Oszaka legnagyobb könyvtárába, ami szerencsére elég közel volt az akkori lakóhelyünkhöz, így egyedül is elengedtek a szüleim. Egy teljesen új világot ismertem meg a könyvek segítségével. Sokszor nem tudtam hazavinni az éppen olvasott könyvet, mivel a szüleim szigorúan átnézték a hazavitt könyveket és ha valamit nem találtak elég hasznosnak (vagy elég sötétnek) akkor azt rögtön elvették tőlem és egy bagollyal visszaküldték a könyvtárba.

2 évem volt rá, hogy az oszakai könyveken keresztül tanulmányozzam a gondolkodásbeli különbségeket a családom és a világ más mágusai között, ugyanis 11 éves koromban elkezdtem tanulmányaimat a tokyoi Agawa Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában.

11 éves koromig ugyanis otthon tanultam, a szüleim a legjobb tanárokkal taníttattak engem és azt kell mondjam, hogy a kívánt hatást elérték, mivel mindenből kitűnő tanuló voltam. A zeneórák voltak a kedvenceim, ahol megtanultam zongorázni és énekelni.

A kortársaimmal nem építettem ki erős kapcsolatokat, beszélgetés helyett inkább könyvet olvastam. Nem voltam ellenséges senkivel, ha kérdeztek válaszoltam, de én soha nem tettem fel kérdést senkinek. Nem érdekelt más diákok magánélete, szerelmi ügyei és hasonlók. Egy dolog éltetett: a tanulás.

Tisztában voltam vele, hogy a szüleim Voldemort elkötelezett hívei voltak a bukása előtt, azonban azt is tudtam, hogy igéjét azóta is terjesztik és újabb tagokat toboroznak maguk mellé, mivel meggyőződésük, hogy a Nagyúr vissza fog térni. Sőt egy elcsípett beszélgetésből már azt is tudom, hogy úgy vélik már közel járnak a megtalálásához.

Ezt persze nem mondhattam el senkinek. A diákok többsége az iskolámban nem is hallotta Voldemort nevét csak a bukása után, mivel ide nem értek el a kezei. Ráadásul a tanulók többsége sárvérű volt, az aranyvérű diákok pedig nem érezték magukat különlegesebbnek a többieknél.

A szüleim a bukás után úgy látták jobban, ha elhagyjuk Angliát és új életet kezdünk egy olyan helyen, ahol elölről kezdhetnek mindent. Ezért esett a választásuk épp Japánra. A varázslók megtérítése ezen a kontinensen nem volt könnyű dolog, azonban a hízelgések és az anyagi támogatások hatására sok fiatal varázsló beállt a követők közé és az aranyvérű családok elkezdtek szimpatizálni Voldemort és a szüleim tanaival.

Tizenöt éves voltam, amikor teljesen világossá vált számomra a tény, hogy a szüleim gonosz emberek, akik a varázslók és boszorkányok egy bizonyos csoportjának ártani akarnak. Mivel csak az iskolai szünetek alatt találkoztunk könnyű volt megjátszanom magamat előttük. Ha valami felháborító vagy helytelen dolgot említettek akkor én is bólogattam hevesen, jelezvén, hogy egyetértek velük.

Nem is igazán tehettem volna mást. Még 2 évem volt hátra a nagykorúságig, a "szabad" életig, bár ugyanakkor abban is biztos voltam, hogy a szüleim csak azért kímélnek meg bizonyos dolgoktól, mert még gyerek vagyok.

Konkrét, jól kidolgozott tervem volt a jövőre nézve. 1 éven keresztül tervezgettem a szökésemet, a családomtól való elszakadásomat. A szüleim soha nem hiányoztak nekem ha távol voltunk egymástól, így tudtam, hogy az elválás sem viselt volna meg semennyire.

A számításaimból egy ember azonban kimaradt. Az öcsém, Draco Malfoy.