Olivia Malfoy és Perselus Piton **Szünetel**

14. fejezet

Perselus

Végre beköszöntött a december, ami hozta magával a hideget. A kedvenc évszakom az évben végre megérkezett én azonban idén még ennek sem tudtam örülni. A korábbi kudarc után most komolyabban vettem a kémkedést és megnéztem azoknak a könyveknek a listáját amelyeket Olivia kivett a könyvtárból. Hamar rájöttem, hogy újabban az okklumencia után érdeklődik.

Bár csak reménykedni tudtam abban, hogy csak kutatja ezt a területet, nagyon úgy tűnt, hogy a gyakorlatban is alkalmazza. Azóta a bizonyos bájitaltan óra óta nem alkalmaztam rajta legilimenciát. Az irodámban történtek után persze még bizalmatlanabbá vált velem szemben, minden lehetséges alkalmat kihasznált hogy elkerülhessen engem, a bájitaltan órákon pedig folyamatos készültségben volt, ez látszott a testtartásán. Már nem láttam semmi esélyt arra, hogy a bizalmába férkőzzek.

December első napján végre akadt egy kis szabadidőm, aminek nagy részét Roxmortsban kívántam eltölteni. Végigjártam néhány üzletet, majd miután a Calamus pennaboltban elköltöttem egy kisebb vagyont úgy éreztem, hogy szükségem van egy lángnyelv-whiskyre.

Amint beléptem a Három seprűbe megakadt a szemem Olivián, aki éppen egy cumit tartott a kezében. Ezek szerint Narcissa világra hozta második gyermekét. Merlin irgalmazzon neki. Lucius közém és a lány közé szökkent és már a bárpultnál álltam, mire felfogtam, hogy mi is történt. Szinte tudta, hogy ma meg fogok itt jelenni, szó szerint levadászott.

-Drága Perselus, igyunk a fiam egészségére!

-Csak egy pohárral Lucius, mint tudod ma még vissza kell mennem az iskolába.

-Persze-persze. Mondd csak mi a helyzet mostanság az iskolával. Valami újdonság?

-Nem tudom, hogy mire gondolsz.

-Nem lenne szükségetek esetleg új tanárokra? Tudnék ajánlani egy-két igen tehetséges varázslót.

-Jelenleg nincs üresedés.

-Mondd csak Galatea még mindig tanít? - sunyi tekintete azonnal elárulta, hogy ez érdekelte őt igazán.

-Igen.

-Még mindig az ő tantárgya a sötét varázslatok kivédése?

-Igen.

-Nem tudsz róla esetleg, hogy fel akarna mondani, nyugdíjba vonulni? Elég régóta tanít már itt, igazán ideje lenne.

-Nem tudok róla, de miért nem kérdezed meg ezt inkább tőle.

Lucius közelebb lépet hozzám és közvetlenül a fülem mellett suttogta el a következő mondatokat:

-Tudod Perselus, szükségem lenne valakire, aki kirúgatja onnan azt a senkiházit. Cserébe egy brilliáns új tanárt tudnék ajánlani erre a posztra. Nem mellesleg anyagi támogatást is nyújtanék a jó ügy érdekében.

-Nekem nem áll szándékomban kirúgatni egy olyan kiváló tanárt, mint Galatea, ráadásul ő már évtizedek óta tanít nálunk és még senkitől nem érkezett rá panasz.

-Egy sokkal megbízhatóbb tanárt szeretnék a helyére ültetni Perselus. Ez az igazság. Valamint te vagy az első ember, akinek felajánlom ezt a lehetőséget. Kérlek ne kelljen másokat is belevonnom ebbe az ügybe. Szeretném ha segítenél, cserébe én is segítek neked. Pont, mint régen.

-A régi idők már elmúltak Lucius - időközben eltávolodtam tőle - mindketten megváltoztunk azóta és úgy vélem, hogy nem ugyanabba az irányba halad a jövőnk.

-Ez lenne ez utolsó válaszod?

-Igen.

-Rendben van. - pár pillanatig még rendezgette a gondolatait, majd visszaváltott a cseverészős hangszínébe - Kérlek gyere velem és köszönj Narcissának, már alig várta, hogy láthasson téged. Lassan úgyis indulnunk kell.

A kocsma hátsó részében ült, szinte oda nem illően Narcissa és mellette foglalt helyet Olivia, akiről már messziről látszott, hogy nem is ebben a világban jár. Szemeit le sem tudta venni az ölében fekvő kisbabáról és a kisded is érdeklődő pillantásokat küldött a felé magasodó szőke hajú szépségre.

Az elköszönéskor szinte alig akarta átadni kisöccsét Narcissának, még én is éreztem, hogy ez most egy nagyon fájdalmas pillanat neki. Lucius kézfogását elfogadtam és a szigorú pillantását is viszonoztam. Nem terveztem segíteni neki a saját kis ügyeiben. Emiatt persze nem is kerülhetek közelebb a családhoz, de bízok benne, hogy sikerül egy másik utat találnom a probléma megoldására.

A kastély felé végig Olivia mögött jártam jó pár méterrel. Úgy láttam, hogy még mindig nem tért vissza ebbe a világba és csak kóvályog az úton. Amikor nem jelent meg a vacsoránál sem egy rossz érzés kezdett felülkerekedni rajtam, ezért elindultam a megkeresésére.

Az egyik pincében lévő folyosón pillantottam meg távolról, majd hirtelen eltűnt. Megtalálta volna a titkos Mardekár tornyot? Eddig még senkivel nem találkoztam ott, pedig én is elég sokszor megyek fel oda elmélkedni. A rengeteg lépcső volt az egyetlen ellenségem ezen a helyen, ez a csigalépcső szinte halálos, olyan meredek és csúszós az egész. Mikor felértem Olivia falnak támasztott háttal próbált megállni a lábán és közben mereven nézte a köves padlót. Hangosan vette a levegőt és minden porcikája remegett. Elővettem a leglágyabb hangomat, mivel nem akartam megijeszteni.

-Miss Malfoy minden rendben van?

Ugrott egy kicsit a hangom hallatán, majd fátyolos szemét irányomba emelte.

-Piton professzor, Maga az? - gyengébb volt a hangja, mint a legutóbbi rosszullétekor.

-Igen én vagyok az. Mi történt?

-Nem látom a valóságot.

-Mit lát helyette?

Miközben beszéltem hozzá a rángatózása felerősödött és lecsúszott a fal mentén a földre.

-Az emlékeimet. - mondta halkan és közben csendesen könnyezett.