Olivia Malfoy és Perselus Piton **Szünetel**

32. fejezet

Olivia

Amint hazaértem a fürdőszobám felé vettem az irányt és alaposan megfürödtem háromszor egymás után. A vendégszobában nem mertem levetkőzni, mert úgy éreztem hogy figyelnek mindig és mindenhol. James mocskát akartam lemosni magamról, de még a harmadik extrán habos mosdás után sem éreztem magam tisztábbnak egy picit sem.

Visszamentem a szobámba, ahol egy rég nem látott ismerős fogadott.

-Kredenc! Hát te meg hol jártál? Napok óta kerestelek!

Az én drága kiscicám abban a pillanatban eltűnt, mihelyst betettem a lábamat a házba, még a karácsonyi szünet elején. Az első pár napban kétségbeesetten kerestem, majd reméltem a legjobbakat és szorítottam, hogy az indulás napjáig hazaérjen.

-Látom azért nem fogytál le, sőt. Biztosan sok egeret fogtál. Ügyes vagy Kredenc!

Megpusziltam a kis buksiját majd magamhoz öleltem és az ágyba feküdtem vele együtt. Valakinek úgyis el kell mondanom a tervemet, különben tényleg megőrülök.

-El kell felejtenem a tegnap estét Kredenc. Egyszerűen magamra sem bírok nézni. Minden porcikámat ő uralta és én nem tudtam ellene tenni semmit. - egyre jobban remegett a testem és a zokogásom is egyre hangosabbá vált.

-Nincs más választásom, ismét meg kell tennem. Ha elég mélyen elnyomom magamban a tegnap este emlékeit, akkor olyan lesz, mintha meg sem történt volna, legalábbis számomra.

Sajnos már nem emlékeztem rá, hogy hogyan sikerült korábban elnyomnom a gyerekkori emlékeimet így napokon keresztül hiába próbálkoztam. A helyzet csak rosszabbá vált mivel a nap minden percében az elnyomni szánt emlékekre kellett összpontosítanom, minek hatására a lelkem majd megszakadt.

Így végül azt a három napot, ami még a szünet végéig maradt Draco helyett a kiscicámmal töltöttem, bezárkózva a sötét szobámba. Senkit nem engedtem be, csak Kelly, a házimanó hozott be naponta háromszor ételt és italt. Apám nem is próbálkozott a bejutással, anyám azonban nem adta fel a próbálkozást és kétóránként megjelent az ajtóm előtt és könyörgött, hogy engedjem be és beszéljek vele. Néha fenyegetett, néha üvöltözött, de nálam egyik sem használt.

Annyira el voltam merülve a gondolataimban, hogy szinte alig érzékeltem valamit a külvilágból. Minden idegsejtemmel az okklumenciára összpontosítottam, de talán túl kimerült voltam ahhoz, hogy bármilyen mágiát használni tudjak.

Dracóhoz minden éjszaka csendben kilopóztam és egy-két óráig az ágya mellett ücsörögtem. Mindegyik napnak ez volt a fénypontja, a kicsi jelenléte egy ideig képes volt lenyugtatni az idegeimet és nem tudtam másra koncentrálni, csak a kis puha pofijára.

Az utazás előtti este mindent bedobáltam a bőröndömbe és hamar aludni tértem.

"Holnap találkozok vele és minden rendben lesz, holnap minden a helyére kerül, holnap végre mellette lehetek, holnaptól minden jobb lesz." - ilyen és ehhez hasonló mondatokat mantráztam magamban és őszintén hittem benne, hogy ezek a mondatok bevonzzák nekem a boldogságot és a nyugalmat.

Másnap reggel felkaptam a bőröndömet és Kredencet, elköszöntem a kisöcsémtől és levonultam az ebédlőbe. Édesanyámat őszintén boldognak láttam, apám csak kíváncsi szemmel méregetett.

-Ne aggódjatok jól vagyok, nem őrültem meg. Ha nem bánjátok szeretném kihagyni a reggelit és azonnal indulni a pályaudvarra.

Szótlanul tettük meg a teljes utat az édesanyámmal, apám még otthon elköszönt tőlem, mivel nem kívánt kikísérni engem a vonatig. Cseppet sem bántam a csendet, sem pedig apám tartózkodását.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Egy éve itt hagytam abba ennek a sztorinak az írását. Szerintetek folytassam? :)