Olivia Malfoy és Perselus Piton **Szünetel**

18. fejezet

Olivia

A reggeli csendben telt el, pár perc után sikerült lenyugodnom és a kezem sem remegett tovább. Igazából elég jól éreztem magam. Étkezések közben egyébként sem szoktam beszélgetni soha. Most olvasni sem tudtam közben, de meglepő módon ez cseppet sem zavart. Ami zavart az a professzor úr öltözködése volt. Nem azért mert nem tetszett, hanem épp ellenkezőleg, alig akartam levenni róla a szemem. Reggeli közben percenként lopva rápillantottam. Fehér inge és fekete haja tökéletes párosításnak bizonyult. Szégyelltem magam, hiszen a tanárom tetszett meg nekem és biztos voltam benne, hogy a mai napon már másodszor sikerült elpirulnom.

-Köszönöm a reggelit professzor úr. - mivel néma bólintást kaptam válaszul kitoltam a széket magam alól és indulni készültem.

-A tegnap estét nem szeretné megbeszélni? Nagyon veszélyes dolgot művelt.

-Most már én is tudom. Többet nem fogok próbálkozni.

-Ha ennyire fontossá vált magának az okklumencia akkor keresnie kellene egy tanárt.

Bólintottam és elindultam az ajtó felé.

-Ha szeretné.. - visszafordultam a professzor felé. - ha szeretné én tudok magának segíteni ebben. A legilimencián kívül az okklumenciában is jártas vagyok.

Szinte nem is hittem el, amit hallottam. Hiszen pont miatta folytam bele az okklumenciába, végig őt akartam kizárni az elmémből. Hitetlenkedve meredtem előre, egy szó sem jött ki a számon.

-Persze csak ha nincs ellenére. Nem követelmény egyik vizsgájához sem, mint azt tudja.

-A tanítás során maga többször belépne az elmémbe, igaz?

-Csak annyiszor, ahányszor szükséges. Mivel elég tehetségesnek bizonyult csak az emlékek elzárásának helyes módját kell megtanulnia, így viszonylag könnyebb dolga lenne.

-Tegyük fel, hogy pont Maga elől akartam elrejteni dolgokat. Még így is ésszerű döntésnek tartaná, hogy elfogadjam ezt az ajánlatot?

-Nyilván arra az esetre gondol, ami hetekkel ezelőtt történt. Tájékoztatom, hogy nem állt szándékomban fontos információkat megtudni, csupán az egészsége rohamos romlásának az okát szerettem volna megtudni.

-Akkor miért nem jött oda és kérdezte meg? Azok után, hogy kapcsolatban áll a drága szüleimmel szerintem jogosan jutottam arra a következtetésre, hogy engem akar megfigyelni.

-Nem tudom, hogy honnan vesz ilyen badarságokat. Noha a szüleivel egykor jó kapcsolatot ápoltam mára teljesen világossá vált, hogy ők nem úgy képzelik el a jövőt, mint én.

-Maga hogyan képzeli el?

-Ellenkezőképpen, mint a szülei.

-Nekem honnan kellene tudnom, hogy mi jár az ő fejükben?

-Azt akarja mondani, hogy nem ismeri a saját szüleit?

-Ha annyira jól ismeri őket akkor pontosan tudnia kell, hogy én nem jelentek számukra semmit.

Csend telepedett közénk. Már nem hatott meg az a gondolat, hogy a szüleim szeretete nélkül kell élnem. A professzor sem tudott mit mondani erre. Ebben a pillanatban döntöttem úgy, hogy mostantól bízom benne. Egész eddigi életemben ő volt hozzám a legkedvesebb, ami elég szomorú. Nagyon bízom abban, hogy helyesen cselekszem.

-Azt mondta, hogy Maga nem úgy gondolkodik, mint ők és szembemegy a filozófiájukkal. Őszintén árulja el, hogy tudja-e mit terveznek a szüleim! - tényleg az volt minden vágyam, hogy erre a kérdésre választ kapjak. Találnom kell egy embert, aki mellettem áll és nem mellettük.

-Nem tudok mindenről, de sejtéseim vannak. - őszintének hangzott a válasz, hittem neki.

-Én külön utakon szeretnék járni, mint a szüleim, viszont még nincs lehetőségem rá. Szeretném, ha a tervük befuccsolna. Nagyon szeretném. Tud nekem segíteni ebben? - könnyeimen keresztül csak a professzor alakjának körvonalát láttam, ami egyre közelebb került hozzám.

-Tudok segíteni, együtt meg tudjuk oldani. - finoman magához ölelt, én pedig ismét belélegeztem azt a jellegzetes fűszerillatot.

-Köszönöm. - átkaroltam a professzorom derekát és összekönnyeztem a fehér ingjét.