Olivia Malfoy és Perselus Piton **Szünetel**

12. fejezet

Olivia

Az ötödik tanévem végén Japánban belekezdtem az okklumencia elsajátításába, azonban ez roppant nehéznek bizonyult tanár nélkül. Egy nagyon alap szintet sikerült egyedül elérnem, így sikerült azt érzékelnem, hogy Piton professzor behatol az elmémbe és ennek a csekély tudásnak köszönhetően egy vékony falat tudtam felhúzni az elmémben. Ennél többre jelenleg nem vagyok képes, de mostantól minden erőmmel azon leszek, hogy ezt a képességemet egy magasabb szintre juttassam.

Szerencsére elég sok könyvet találtam a könyvtárban, ami a témába vág, így minden esélyem megvolt a fejlődésre. Éreztem, hogy szükségem lenne egy tanítóra, de bármennyire is kedveltem a tanáraimat ebbe nem mertem beavatni egyikőjüket sem. Első lépésként a legrégebbi, legrosszabb emlékeimet zártam el az elmémben szinte teljesen. Ezeket az emlékeket nem akartam többször átélni. A falat, amely elzárta a gondolataimat folyamatosan fenntartottam, ha a professzor közelében voltam akkor még jobban koncentráltam ennek a falnak a meglétére. Az ominózus eset óta ugyan nem érzékeltem próbálkozást a bájital tanárom részéről, de mindig felkészült szerettem volna lenni.

Ahogy beköszöntött a hűvösebb idő egyre többen maradtak a kastély falain belül a szabadidejükben, így keresnem kellett egy másik nyugis helyet is a könyvtáron kívül. Mostanában oda is többen jártak be és bár az asztalomat nem foglalta el senki engem mégis zavartak az egymás között pusmogó diákok. Az egyik felfedező körutam során rátaláltam egy rejtett folyosóra, aminek a végén egy csigalépcső volt. A lépcső egy toronyba vezetett, ami meglátásaim szerint pontosan a mardekár klubház fölött helyezkedett el. Innentől kezdve sokszor látogattam el erre a helyre, bár sokáig soha nem tudtam maradni, mivel a novemberi hideg miatt pár perc alatt jégcsappá fagytam.

Egy hónap alatt az okklumencia tudásomat sikerült kibővítenem, ami miatt legbelül nagyon büszke voltam magamra. Persze a gyakorlatban még nem tudtam hasznát venni ennek a képességemnek, de már alig vártam, hogy megtudjam pontosan mennyire zártam el az emlékeimet mások elől.

November tizenötödikén éppen a nagyteremben vacsoráztam, amikor egy bagoly beröppent az ablakon és egy levelet pottyantott az asztalomra. Ilyen szokatlan időben még nem kaptam levelet, ezért tudtam, hogy valószínűleg valami nagyon fontos dologról lehet szó. Gyorsan kinyitottam a levelet és olvasni kezdtem.

"Drága Olivia,

Szeretnénk értesíteni, hogy ma délelőtt megszületett kisöcséd Draco Malfoy. Mindketten a legnagyobb egészségnek örvendenek édesanyáddal. December elsején Roxmortsba kell utaznunk üzleti ügyek miatt, ezért úgy gondoltunk hogy magunkkal vinnénk Dracot is. Ezen a szombati napon tudomásom szerint a diákok is engedélyt kapnak, hogy lejöjjenek a faluba így akár be is mutathatnánk neked a kisöcsédet.

Bizonyára örülsz, hogy nem kell karácsonyig várnod ezzel. A pontos helyet és időpontot még nem döntöttük el, egy későbbi levelünkben értesítünk téged erről is. Reméljük minden rendben van az iskolában és továbbra is szorgalmasan tanulsz.

Üdvözlettel:

szüleid."

Majd ki tudtam volna ugrani a bőrömből a levél miatt, de szerencsére sikerült visszafognom magam. Gyorsan felrohantam a toronyba és még háromszor elolvastam a levelet. Annyira hihetetlen. Megérkezett Draco. Ezt a napot biztosan soha nem fogom elfelejteni.