A közeli játszótéri hintáján ültünk és csak beszélgettünk. Már sötétedett, de valahogy egyikünket sem érdekelte.
Az ajkaim harapdálva löktem magam miközben Ricsit hallgattam. Jó érzés volt a hangját hallani.
- Nem kéne már haza mennünk? - kérdezte hirtelen.
A karomon lévő órámra pillantottam és egy nagyot ásítottam.
- Nem akarok haza menni - sóhajtottam és a hinta láncának dőltem. - Még nem - néztem rá.
- Akkor mit csináljunk? - lökte meg magát.
Gondolkodni kezdtem. Tényleg nem akartam haza menni, de semmi sem jutott az eszembe.
- Csak....csak még maradjunk itt - suttogtam. - Olyan jó veled, nem érzem magam olyan.......különcnek - motyogtam.
- Miért? A többiek között különcnek érzed magad? - nézett a szemem csodálkozva.
- Néha igen - vallottam be nagyot sóhajtva. - Tudod az általánosban volt sok barátom és, hogyha volt is azok hasonlóak voltak, mint én - mutattam magamra halkan felnevetve. - De ti menők vagytok, az egész suli ismer és nem érzem úgy, hogy bármikor is közétek tartozék - tettem hozzá miközben lehajtottam a fejem.
- Pedig közénk tartozol - mondta Ricsi teljesen őszintén. - El sem tudnám képzelni, milyen lenne, hogyha te nem lennél velünk - mosolygott rám. - Nem lenne ugyanolyan az osztály, hogyha te hiányoznál - tette hozzá.
- Ez olyan nem Ricsisnek hangzott - nevettem fel hirtelen.
Ricsi követte a példám és ezzel igazat is adott nekem. Most valahogy teljesen máshogy viselkedett, de nem zavart ez. Jól is esett, hogy ilyeneket gondol rólam.
- Ne nagyon reklámozd, hogy ezt mondtam - rázta végül a fejét. - Még kinevetnek a többiek és elvárják, hogy velük is kedves legyek - mondta teljesen komoly hangsúllyal, de az arcán tisztán látszott, hogy csak viccel.
- Jó jó - tettem fel a kezeim. - Nem reklámozom, de ennek ára van - ásítottam.
Ricsi érdeklődve pillantott rám, mire kiskutya szemekre hajazva a szemeibe néztem.
- Mi lenne az ár? - kérdezte hirtelen.
- Haza cipelnél? - kerdeztem, de mikor megláttam az arcát lebigyesztettem az ajkaim. - Kérlek Ricsi, kérlek - kulcsoltam össze az ujjaim.
Ricsi nagyot sóhajtott majd megadóan felkelt a hintáról. Meg sem várta, hogy én is felkelje, egyszerűen a karjai közé vett és felemelt.
Hangosan felsikoltottam majd nevettem. A hangomtól zengett az egész játszótér.
- Legalább csendben maradnál - mondta szintén nevetve.
- Te kaptál fel hirtelen - duzzogtam.
- Te akartad, hogy cippeljelek - vágott vissza.
Még értetlenül motyogtam valamit és Ricsi vállába temettem az arcom. A kezem az ölembe volt ejtve és mielőtt még mondhattam volna bármit is nehezebbnek éreztem a szemhéjam. Egyre nehezebben tartottam nyitva míg már a fejemet sem tudtam tartani.
Így történt az, hogy Ricsi karjai közt hunytal álomra a szemem.....
......
Remélem tetszik!
by: Janka
YOU ARE READING
𝘈 𝘋𝘙𝘌𝘈𝘋𝘓𝘖𝘊𝘒𝘚 𝘎𝘜𝘠 || ✔
Fanfiction𝗔 𝗗𝗥𝗘𝗔𝗗𝗟𝗢𝗖𝗞𝗦 𝗚𝗨𝗬 /𝗕𝗢𝗢𝗞 𝗢𝗡𝗘/ ❝ sokszor rossz emberbe szeretünk bele, s ezt későn vesszük észre. az, aki mindig is úgy gondolta, hogy tökéletesek vagyunk, talán az a személy, akiről nem is gondolnánk. talán egy legjobb barát, egy...
