𝘈 𝘋𝘙𝘌𝘈𝘋𝘓𝘖𝘊𝘒𝘚 𝘎𝘜𝘠 || ✔

- 1.könyv/34.fejezet;

x Reni szemszöge;

- Ricsi - ejtettem ki lassan a nevét.

Megtorpant. Nem nézett hátra, de megtorpant. Muszáj válaszolnom neki. Muszáj elmondanom, hogy hogyan is érzek én, iránta.
Mikor megfordult az ajkába harapott majd lassan, szomorúan elmosolyodott és szét tárta a karjait.

- É-én - kezdtem bele akadozva.

Mély lélegzetett vettem, de mielőtt még folyhattam volna, megszólalt ő.

- Sajnálod? - kérdezte. - Esetleg nem ezt akartad? Ne félj, tudom - rázta meg a fejét.

Amit mondott az mind igaz volt. Sajnáltam, hogy nem válaszoltam előbb, és nem azt akartam, hogy verekedjen miattam.
Lemondóan megráztam a fejem. Közelebb léptem hozzá, majd szorosan átöleltem. A mellkasába fúrtam az arcom és belélegeztem illatát. Nem akartam elengedni. Mellette akartam maradni. Hallgatni minden szív dobogását és nevetését. Látni mosolyát és a csillogó szemeit, amikor rám néz. Érezni akartam, hogy mellettem van. Azt, hogy valaki mellettem van.

- Ricsi - suttogtam, miközben feltekintettem rá.

- Hm? - nézett mélyen a szemeimbe.

- Én is téged - mosolyodtam el halványan.

Mikor zavartan nézett rám halkan felnevettem majd közelebb hajoltam hozzá.

- Én is szeretlek - suttogtam, majd ajkaira tapasztottam ajkaim.

Kezei feljebb csúsztak a derekamról, egészen a tarkómig. Mikor elváltunk egymástól a homlokomnak döntötte a homlokát.
Halvány mosoly suhant végig az arcán, majd végig simított az arcomon. Hüvelykujja az ajkaim érintették. A hideg futkosott a hátamon.

- Elmész? - kérdeztem halkan.

Nem akartam, hogy elmenjen. Nem akartam szembe nézni a többiekkel. Nem akartam magyarázkodni helyette. Ricsi a száját össze szorítva, kelletlenül bólintott. Szomorúan bigyesztettem le ajkaim, majd közelebb bújtam hozzá.
Az arcom újból a vállába fúrtam, majd lehunytam a szemem.

- Akkor délután esetleg nem találkozhatunk? - kérdeztem halkan, szinte érthetetlenül.

- Remélem - felelte. - Hogyha az anyám nem fog órákig kiabálni, akkor igen - tette hozzá.

Ekkor kellett távolabb hajolnom tőle. Nem hittem el, hogy előttem áll és tényleg szeret. Nem hittem el, hogy miattam kezdett el verekedni és, hogy miattam került bajba.
Ricsi távolabb lépett majd egy utolsó búcsú csókot nyomott a számra.

- Szeretlek - suttogta.

Már csak akkor keltem fel a döbbenetből, miután eltűnt a szemem elől. Lefagyva álltam az út közepén, az iskola előtt. A hajamba túrtam, majd vissza szaladtam az iskolába.
Miután beléptem a kapun az osztállyal találtam szembe magam. Mielőtt még bármit is mondhattak volna, feltettem a kezeim és elindultam az osztályterem felé.

- Renáta, nemár! - kiáltott utánam Kinga, miközben lassan, de beért és elém vágott.

- Mondd már el, hogy mi van Ricsivel - szólalt meg Zsolti is. - Miért nem jött vissza? - kérdezte.

- A megosztás már 1800-nál tart - mondta hirtelen Dave, mire felé kaptam a fejem.

Megosztás? Felvette és fel is tette? Tényleg szólnunk kéne Dave-nek, hogy hagyja abba ezt.
Andris és Robi folyamatosan a bunyóról beszéltek, Gábor és Zsák Ricsiről kérdezgettek, Kinga pedig Virággal veszekedett. Az egyedüli aki nem szólt semmit az Cortez volt. Csak csendben állt és nézett, majd közelebb jött hozzám és a fülemhez hajolt.

- Menj, addig én beszélek velük, rendben? - kérdezte.

Lassan bólintottam, majd elindultam. Mielőtt még eltűntem volna a folyosón még vissza pillantottam Cortez-re.

- Köszönöm - tátogtam neki, de ő csak egy mosollyal leintett.

Ezután hagytam őket ott. Mivel tudtam, hogy az osztályterembe könnyen megtalálnak, így hát a könyvtárba mentem. A sorok közt kóboroltam, majd az egyik polcnak vetettem a hátam, miután leültem a földre.
A térdeim felhúztam, majd átkaroltam őket. Már nyúltam volna a telefonomért, hogy felhívjam Ricsit, mikor egy halk léptekre lettem figyelmes. Már azt hittem, hogy Kinga vagy Virág talált rám, amikor Arnold tűnt fel a szemem előtt.

- Arnold - suttogtam érzelemmentesen. - Mit akarsz? - kérdeztem undorral a hangomban.

- Érdekes, hogy pont velem vagy ilyen - rázza a fejét. - Én álltam mindig melletted Reni, nem ők - folytatta. - Rám van szükséged nem pedig azokra - mondta. - Mennyire kell süllyednek még? Mért nem maradtál olyan, mint régen? - kérdezte. - Miért lettél egy... - folytatta volna, de közbe vágtam.

- Miért lettem egy haszontalan ribanc? - kerdeztem dühösen, miközben felkeltem. - Ha? Ezt akartad mondani? - léptem egyet felé. - Kint ezt mondtad! Azt mondtad, hogy egy haszontalan... - folytattam volna én is, de most Arnoldon volt a sor, hogy közbe vágjon.

- Tudom mit mondtam! Igen! - szakadt ki belőle. - Reni, tudod te egyátalán mit éltem át miattad? - bökött felém az ujjával. - Tudod, hogy mennyit szenvedtem? - kérdezte.

Döbbenten meredtem rá, majd hitetlenkedve, undorral az arcomon tekintettem rá.

- Hogy mennyit szenvedtél te? - kérdeztem vissza. - Arnold, te évekig irányítottál, elzártál a többiektől és megmondtad, hogy mi a jó és rossz számomra. De ez mind a te szemszögedből - böktem most én felé. - Te miattad nem barátkoztam a többiekkel. Te miattad lettem ilyen....ilyen zárkózott - akadtam meg. - Nem akarom, hogy a közelembe legyél, azok után, hogy szerinted egy kurva vagyok csak - hátráltam pár lépést. - Rád sem bírok nézni. Te voltál az aki rossz hatással voltál rám, nem a többiek - suttogtam. - Azt akarom, hogy hagyj bekén, de örökre - motyogtam magam elé, majd kirohantam a könyvtárból.

Undorodtam Arnoldtól. Undorodtam magamtól. Hogy volt képes ezt tenni? És én hogyan voltam képes eddig észre nem venni, hogy mit tesz velem? Egyedül akartam lenni. Nem akartam, hogy a többiek kérdezgessenek. Nem akadtam, hogy Arnold megtaláljon. Nem akartam, hogy a szüleim észre vegyék mindezt. Egyedül. Csak ez a szó lebegett most a szemem előtt.
Egyedül akartam lenni. És egyedül is fogok lenni.

A könyvtár után, egyenesen az iskolából is kirohantam ki. A lábaim nem álltak meg. Nem érdekelte, hogy szinte már fulladoztam. Nem érdekelt. Azt, hogy egyedül akartam lenni, felváltotta az, hogy Ricsivel akartam lenni. Megosztani vele mindent. Hallgatni a hangját. Csak ezt akartam....

🔅
by: Janka
Remélem tetszik, már közeledünk a végéhez...