𝘈 𝘋𝘙𝘌𝘈𝘋𝘓𝘖𝘊𝘒𝘚 𝘎𝘜𝘠 || ✔

-1.könyv/35.fejezet;

x Reni szemszöge;

Már sötétedett. Egyedül voltam a kilátóban.
A korlátnak támaszkodva néztem a messziségbe. Gyönyörű fényekbe úszott a város. Most jöttem rá igazán, hogy milyen szép helyen is vagyok. Egy olyan helyen, ahonnan elakartam menno, mégis annyi emlék húz vissza.
Egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Idegesen töröltem le, majd túrtam a hajamba. Kezdett hűvösödni. Ricsi kabátját - amit még reggel adott nekem - összébb húztam magamon és leültem egy közeli padra.

Háttal ültem így a kilátásnak, de most nem is igazán érdekelt. Azon gondolkodtam, hogy mi is lesz ezután. Ma elmenekültem Arnold elől, de mi történik holnap? És azután?
Fáradtan dőltem hátra, majd tekintettem fel a - már - csillagos égre. Bárcsak itt lenne mellettem Ricsi. Miközben ezen gondolkodtam egy sötét alak közeledett felém, majd ült le mellém.

- Miért szöktél el? - suttogta, de nem tekintett rám.

- Nem is szöktem el - motyogtam. - Igazából csak elmentem sétálni egyet és épp pihenőt tartok - magyaráztam, miközben lassan felé fordultam.

Ricsi halvány mosollyal az arcán rázta meg a fejét és nevette el magát. Az utcai lámpák pont megvilágították az arcát, így láthattam, ahogyan mosolya lassan elhalványul teljesen. Nem akartam megszólalni. Élveztem ezt a fajta csöndet. Nem volt kínos, csak nyugodt és kellemes.

- Most hogy tovább? - kérdeztem pár perc elteltével.

- Most? - kérdezett vissza. - Talán megpróbálhatnánk... - akadt meg. - ...megpróbálhatnánk együtt - suttogta halkan.

Együtt? Valahogy sosem hittem el, hogy egyszer majd pont Ricsitől hallom ezt. Nem tudtam volna elképzelni ezt, de ha őszinte akarok lenni. Be kell vallanom, hogy el nem cserélném ezt a pillanatot.
Az, hogy Ricsi velem akar lenni reményt adott. Reményt arra, hogy nem számít milyen vagyok, de lehetek boldog. És tudtam, hogy Ricsivel igazán boldog lehetek. Mert, ahogyan én őt, ő is úgy szeretett engem.

- Akkor...? - fordultam teljesen felé.

- Rentai Renáta, megtisztelnél azzal, hogy a barátnőmnek nevezhezlek? - kérdezte ismételten egy halvány mosollyal a szája szélén.

Mosolya engem is mosolygásra késztetett. Nem mertem volna kijelenteni, de még magamnak sem bevallani, de talán még sosem voltam olyan boldog, mint abban a percben.
Boldog voltam, mert végre viszont szeretett az, akit én szeretek. Boldog voltam Ricsi miatt.

- I-igen - bólogattam.

Egy hatalmas mosoly kúszott az arcomra, majd közelebb hajoltam Ricsihez és az ajkaira tapasztottam az ajkaim. Hirtelen melegség öntött el. Hiába volt hideg idekint és hiába rázott a hideg, Ricsi érintése és közelsége miatt nem tudtam ezekre gondolni.
Kezeivel végig simított az oldalamon, majd a tarkómra csúsztatta a kezeit. Mikor elváltak az ajkaink, a homlokomnak döntötte a sajátját.

- Szeretlek - suttogtam halkan, alig hallhatóan.

- Szeretlek - felelte gyengéden, majd ismét megcsókolt.

Ott azon az éjszakán nem számított senki és semmi. Az elmúlt évek sérülései és bánatai egy pillanat elmúltak és messze szálltak. Mert ezen az éjszakán csak ő és én számítottunk. Csak mi számítottunk...

*VÉGE*
*
by: Gál Janka

"remélem tetszett a történetem és élveztétek az olvasást"
<>
"megírhatjátok a véleményeteket"
+
"lehetne második könyv?"