x Ricsi szemszöge;
Nem tudtam mit is mondhatnék neki. Itt állt előttem és csak annyit kérdezett, hogy miért csináltam ezt az egészet. Szemei a könnyektől csillogtak és szomorúvá tett a tudat, hogy miattam történt mindez.
- Azért tettem....azért - akadtam meg.
Ren várakozóan tekintett a szemembe. Csalódottságot esetleg reményt láttam benne, de minden bizonnyal össze volt törve és erről az egészről én tehettem. El akartam mondani neki, hogy mennyire szeretem, hogy már nem tudok csak barátként tekinteni rá, de egyszerűen nem ment.
Nem akartam, hogy megszakadjon a barátságunk. Nem akartam elveszíteni őt emiatt az egy szó miatt.
Mikor újból a zöld szemeibe tekintettem elvesztem. Csak egy dolog lebegett a szemem előtt. Vele akartam lenni. Mindennap mellette ébredni, abban a tudatban hogy ő engem választott és velem akar lenni.
Tudnia kell mit is érzek. Tudnia kell, hogy szükségem van rá. Tudnia kell, hogy szeretem.
- Ren, én... -akadtam meg újra, majd nyeltem egy nagyot. - Azért tettem, mert szeretlek - suttogtam.
Nem tudtam a szemeibe nézni tovább. Nem mondott semmit. Egy hangot sem adott ki. Nem is tudom, hogy melyik a rosszabb. A csend és az, hogy válaszol, vagy az, hogyha már rávágta volna a nemleges választ.
De még, hogyha válaszolni akart is volna, már nem volt esélye rá. Amilyen lassan én kinyögtem ezeket a szavakat, olyan gyorsan jött el értem az, akit nem akartam.
Máday úgy rontott mellém, mintha csak egy tornádó söpört volna végig a folyosón.
- Pósa, remélem lesz magyarázata! - ordította.
- Igazga... - kezdtem volna bele, de közbe vágott.
- Nem érdekel a fecsegésed, mars az igazgatói irodába! - mutatott a folyosó végére.
Lehajtott fejjel tűrtem, majd elindultam a mutatott irány felé. Még vissza tekintettem Renre akinek az arcán több érzelem is végig suhant.
Remény, zavartság, hitetlenség és megenyhülés. Mégis a legszembe tűnőbb érzelem az arcán az az aggodalom volt. Aggódott volna értem? Halvány mosollyal az arcomon fordultam vissza előre. Hát ő is szeretne engem? Most először reményt éreztem. Reményt arra, hogy végre valaki mellett lehessek akit igazán szerethetek.
- Pósa! - csapott hirtelen a tarkómra Máday.
Összevont szemöldökkel tekintettem rá, majd a nagybátyám felé fordultam. Az igazgatóhoz.
- Richárd, azt hittem megbeszéltük, hogy mik a szabályok - nézett fel rám kelletlenül. - Ilyet nem csinálhatsz, nem verekedhetsz az iskola területén - állt fel. - Az istenért, még máshol sem verekedhetsz. Emlékezz, hogy mit kért az anyád tőled - bökött a mellkasomba.
- Anyát hagyd ki ebből - morogtam. - Egyébként is, Neményi egy paraszt volt - vontam keresztbe a karjaim, majd ültem le.
- Oh, igazán? - ült le a helyére felvont szemöldökkel. - Hallgatlak - kulcsolta össze a kezét és támaszkodott rájuk. - Miért volt ugyan paraszt? - kérdezte.
- Hasznavehetetlen kurvának nevezte Rent - motyogtam az orrom alatt.
Kívülről most úgy nézhetem ki, mint egy kisgyerek. Pontosan. Egy kisgyerek aki nem azt kapta karácsonyra, amit akart. Hányszor is éreztem magam ilyennek?
- Rentai? - kérdezett vissza Máday döbbenten, mire csak bólintottam.
Miért olyan meglepő, hogyha védeni akarok mást is magamon kívül?
- Gyerünk - bicentettem a nagybátyám felé. - Mondd csak anyának vagy hívd fel, hogy a fia megint verekedésbe keveredett - toltam elé a telefont. - Mondd el neki, hogy milyen jövő várható számomra és azt is, hogy mindezt csak egy lány miatt tettem, akit még az életembe árán is megvédenék - keltem ki magamból. - Mondd el neki, hogy csak azért maradtam itt, mert szeretem őt és mindennap látni akartam. Mondd csak el neki - morogtam, majd felpattantam a székből és kirontottam az irodából.
Tényleg ennyit jelenteni nekem Ren? Feláldoznám ezt az egészet érte? Minden bizonnyal. Érte bármit megtennék. Bármit megtennék, hogy mosolyni lássam. Bármit megtennék, hogy halljam a nevetését. Bármit megtennék hogy csak mellettem legyen és hallgassam minden egyes lélegzet vételét.
De ez az égesz. Ez az egész nem ér semmit nélküle. Nem ér semmit sem, hogyha nem láthatom mosolyát, nem hallhatom nevetését és nem érezhetem, ahogy közelebb lép hozzám.
Lemondóan léptem ki az iskola kapuin, majd indultam el innen. Nem haza, nem egy baráthoz. Csak távol innen. Távol mindentől.
- Ricsi - hallottam meg magam mögött a hangját.
Az ő hangját. Azt a hangot, amit ezer között is megismernék. Azt a hangot amit a legnagyobb zajban is figyeltem. Rentai Renáta hangját....
🔅
by: Janka
YOU ARE READING
𝘈 𝘋𝘙𝘌𝘈𝘋𝘓𝘖𝘊𝘒𝘚 𝘎𝘜𝘠 || ✔
Fanfiction𝗔 𝗗𝗥𝗘𝗔𝗗𝗟𝗢𝗖𝗞𝗦 𝗚𝗨𝗬 /𝗕𝗢𝗢𝗞 𝗢𝗡𝗘/ ❝ sokszor rossz emberbe szeretünk bele, s ezt későn vesszük észre. az, aki mindig is úgy gondolta, hogy tökéletesek vagyunk, talán az a személy, akiről nem is gondolnánk. talán egy legjobb barát, egy...
