𝘈 𝘋𝘙𝘌𝘈𝘋𝘓𝘖𝘊𝘒𝘚 𝘎𝘜𝘠 || ✔

- 1.könyv/28.fejezet;

Könnyektől homályos tekintettel néztem magam a tükörben. Csak a földön ültem és néztem magam. Azon gondolkodtam, hogy Arnoldnak igaza van-e. A pólóm alját gyűrögettem, mikor megszólalt a csengő. Lemenjek és kinyissam az ajtót vagy hagyjam? Hogyha csöngetnek akkor jó eséllyel, nem anyáék azok, hanem vagy az egyik osztálytársam vagy a szomszéd.

Lassan keltem fel végül, mikor már harmadjára nyomták meg a csengőt. Mélyet sóhajtva mentem le a lépcsőn majd az ajtóhoz értem.
Még vártam már percet, mikor újra csöngettek. Elfordítottam a zárban a kulcsot majd kinyitottam az ajtót. Előttem egy magas alak állt. Barna haja és szeme engem fürkészett, majd mikor jobban szemügyre vett észre vette a vörös szemeim és a könnyásztatta arcom. Kérdés nélkül vont magához és ölelt át.

- Ren, mi történt? - kérdezte halkan, kedvesen.

Nem tudtam neki válaszolni, csak jobban a mellkasába fúrtam az arcom és halkan zokogni kezdtem. Ricsi lassan beljebb tolt majd becsukta magunk mögött az ajtót.

- Ren, meséld el, hogy mi történt. Rendben? - hajolt le hozzám. - Sokkal jobb lesz, hogyha kibeszéled magadból. Talán úgy majd segíteni is tudok majd - mondta kedvesen.

Szokatlanul nyugodt volt. Némán bólintottam majd felmentem a szobámba. Ricsi is követett majd amint beértünk leült az egyik babzsák fotelemre. A számba harapva ültem le mellé majd magam elé meredtem újra.
Ricsi ezt tűrte. Nem szólalt meg, csak várta, hogy mikor szólalok meg. Hagyta, hogy felkészüljek.

- Igazatok volt Arnolddal kapcsolatban - mondtam ki hirtelen, mire Ricsi meglepődött. - Nem kellett volna barátkoznom vele - tettem hozzá remegő ajkakkal.

- Mit csinált az a szarházi? - kérdezte Ricsi mostmár sokkal dühösebben.

- Megbántott, leribancozott - motyogtam.

Ricsi már állt volna föl és ment volna el, mikor megragadtam a kezét. Nem akartam, hogy hülyeséget csináljon miattam. Nem akartam, hogy bajba keveredjen, nem akartam, hogy elmenjen.

- Kérlek, ne hagyj most egyedül - suttogtam neki.

Könyörgő szemekkel pillantottam fel rá a földről, mire tekintete ellágyult. Vissza ült mellém majd hagyta, hogy a vállára hajtsam a fejem.
Gyengéden simított végig a hátamon és ült hozzám közelebb. Olyan megnyugtató volt, hogy a közelemben van.

- Nem vagy az - mondta ki hirtelen. - Sok mindenkire lehet mondani, hogy ribanc, de rád nem. Nekem eszembe sem jutna - magyarázta. - Te vagy a legkevesebb és legönzetlenebb lány akit valaha ismertem. Ne hallgass rá. Jobbat érdemelsz ezeknél a szavaknál - motyogta.

Jól estek a szavai. Halvány mosollyal húztam fel a térdeim, majd húzódtam jobban hozzá.

- Tényleg így gondolod? - kérdeztem vissza halkan.

- Hát persze - suttogta. - Ha nem így lenne azt már megmondtam volna, hidd el. Nem is barátkoznék veled, hogy ribanc lennél - mondta őszintén. - Hogyha te lennél az utolsó ember a földön, akkor örülnék neki, hogy veled lehetek - folytatta.

- De ha én vagyok az utolsó ember akkor te halott vagy - nevettem fel fojtottan.

- Jól van na, akkor, hogyha ketten lennénk az utolsók - forgatta a szemeit.

Mikor észre vette, hogy feltekintettem rá elmosolyodott majd a hajamba puszilt.

- Én is örülnék neki, hogyha veled lennék utolsó - viszonoztam mosolyát.

A szájába harapva nézett a szemembe majd lassan az ajkaimra, de nem tett semmit. Hirtelen hátra dőlt és a plafont kezdte el nézni.
Biztos csak beképzeltem magamnak ezt a jelenetet. Meg se történt ez. Csak képzeltem. Nagyot sóhajtva dőltem én is hátra majd néztem vele együtt a plafont. Nem láttam semmi érdekeset.

- Miért jöttél amúgy ide? - támaszkodtam hirtelen a könyökömre.

Ricsi nem válaszolt, csak a plafont nézte továbbra is. Türelmetlenül kezdtem mozgatni a lábam, majd újra nagyot sóhajtottam és vissza feküdtem a földre.

- Ricsi - szóltam még egyszer, hátha így ösztönzöm arra, hogy válaszoljon.

- Látni akartam, hogy jól vagy-e - motyogta. - Reméltem, hogy nem küldesz el és, hogy minden oké lesz, de erre nem számítottam - folytatta. - Nem hittem volna, hogy pont Neményi fog így megbántani. Tudom, hogy mekkora egy szemétláda, de nem hittem volna, hogy egyszer majd veled is az lesz - tette hozzá.

- Miért hitted ezt? - kérdeztem szinte alighalhatóan.

- Mert szerelmes beléd - mondta teli gúnnyal a hangjában. - Vagyis eddig ezt hittem, de most - sóhajtotta. - Nem tudom mi baja. Ha én lettem volna veled ilyen jóban akkor nem bántanálak meg - magyarázta és még folytatta volna, de közbe szóltam.

- Ricsi - fogtam meg a karját. - Veled sokkal jobban jóban vagyok, mint vele valaha is voltam - mondtam az igazat. - Ha téged veszítenélek el az jobban fájni. Jobban fájna, hogyha te mondanál ilyet nekem - suttogtam miközben felültem.

- Ren...-kezdett volna bele.

- Nem azt mondom, hogy nem fáj - nem hagytam, hogy közbe szóljon. - De kérlek, soha ne csinálj ilyet velem, mert az nem viselném el - fordultam felé könnyes szemmel.

Ricsi sajnálkozva tekintett rám majd gyorsan felült és átölelt. A vállamra hajtotta a fejét és hátulról ölelt.

- Soha de soha, nem akarnálak megbántani - suttogta. - Ha az életem múlna rajta, akkor sem - rázta a fejét. - Kérlek, higyj nekem - ölelt magához szorosabban.

Mélyet lélegezve engedtem el magam. Lehunytam a szemem majd a kezére tettem a kezem. Otthon éreztem magam a karjai közt. Jól esett, hogy mellettem volt. Hirtelen hátra dőlt és húzott magával engem is.
Ismét a plafont bámultuk mindketten. Kissé oldalra fordítva a fejem és ránéztem.

- Itt maradsz velem? - kérdeztem félve.

- Ameddig csak akarod - felelte mosolyogva.

A számba harapva tekintettem ismét a mennyezetre majd engedtem magamnak, hogy egy hatalmas vigyor terüljön szét az arcomon.

- Ezt szeretem - suttogta hirtelen a fülembe. - Ezt, mikor mosolyogsz - tűrt egy tincset a fülem mögé....

....
Remélem tetszik!
Folytatás következik!
by: Janka