𝘈 𝘋𝘙𝘌𝘈𝘋𝘓𝘖𝘊𝘒𝘚 𝘎𝘜𝘠 || ✔

- 1.könyv/23.fejezet;

Jól éreztem magam Ricsivel és vele is akartam lenni, de féltem, hogy a suliba más lesz. Hogy a suliban nem lesz velem ilyen, ilyen normális.
Az ajkamat rágva csuktam be mögöttem az ajtót majd előre fordultam. Előttem Ricsi állt. Döbbenten tekintettem rá majd lassan léptem mellé.

- Mit keresel itt? - kérdeztem miközben egy halvány mosoly csúszott az arcomra.

- Gondoltam elkísérlek az iskolába - motyogta. - Remélem nem gond - tette hozzá.

- Nem, nem gond - mondtam halkan. - Csak meglepett - motyogtam.

Ricsi érdeklődve figyelt engem majd várt. Várt, hogy folytassam. Nagyot sóhajtva indultam el az iskola felé. Ricsi azonnal követett.

- Azt hittem, hogy nem akarsz velem lenni - suttogtam. Mielőtt közbe szólhatott volna még gyorsan folytattam. - Mert én nem vagyok olyan...... - kerestem a szavakat. - olyan, mint ti - böktem ki végül.

Ricsi nagyot sóhajtott majd megtorpant. Nem mentem tovább, én is megálltam. A számba harapva pillantottam vissza rá miközben magam köré vontam a karjaim.

- Hányszor mondjam el, hogy engem nem érdekel a többiek véleménye? Hogy nem érdekel, hogy mit gondolnak rólad? - kérdezte tőlem. - Miért nem hiszed el, hogy valaki kedvel? - kérdezte tőlem mogorván.

- Mert az Általános iskolába sem szeretet senki - sóhajtottam. - Nem voltak barátnőim, sem barátaim. Nem volt kire támaszkodnom, nem volt aki segített volna - motyogtam. - Az úgymond "menők" - mutattam macska körmöket. - mindennap megaláztak és gúnyoltak - mondtam. - Szerinted így van bátorságom a közeletekben lenni? - kérdeztem lemondóan. - Eddig mindennap attól rettegtem, hogy mondok valamit ami nektek nem tetszik és megaláztok az egész iskola előtt - remeg meg a hangom.

- Ezt nézed ki belőlünk? - kérdezte halkan.

- Nem, de azokból sem néztem ki akik megtették velem - vágtam vissza.

Ricsi nem mondott erre semmit. A szájába harapott majd elfordította a tekintetét rólam.

- Megbízom bennetek, vagy legalábbis ezt akarom, de egyszerűen.....nem tudom - mondtam ki nehezen. - Félek, hogy ti ugyanúgy megbántotok majd, mint ők. Nem akarok félni, de félek. És ez ellen nem tudok semmit sem tenni - tártam szét a karom.

- Bennem sem bízol? - nézett rám.

Mikor nem feleltem rögtön fájdalmat véltem felfedezni a szemébe. Fájdalmasan húzta el a száját majd össze vonta maga előtt a karját.
Most a földet kezdte el pásztázni. Lassan és halkan kopogtatta a cipőjét.

- Ricsi... - kezdtem bele.

- Nem, nem kell sajnálnod - vágott közbe. - Megértem, igazad van. Miért is kéne megbíznod bennünk? - kérdezte, de nem tőlem, hanem inkább magától. - Én sem bíznék magunkban - von vállat.

- De... - szólaltam volna meg, de Ricsi feltette a kezeit.

- Nem, nem kell mondanod semmit. Elfogadom. Nem erőltetek semmit sem és nem kérem, hogy legyél velünk szünetekben - mondta. - De ugye az nem baj, hogyha sulin kívül még találkozunk? - kérdezte reménykedve. - Mert, ugye ott nem tudnálak úgysem senki előtt megalázni, persze nem is akarom ezt, de azért érted ugye? - kérdezgetett össze-vissza. - Persze azt is megértem, hogyha nem, de én mindenképpen.... - folytatta volna, de közelebb léptem hozzá és szorosan átöleltem.

- Én benne vagyok - suttogtam a mellkasába.

Jó érzés volt a közelébe lenni. Olyan volt, mintha tartoznék valahova. Szorosan lehunytam a szemem és közelebb húzódtam Ricsihez. Nem akartam, hogy vége legyen ennek a pillanatnak. Azt akartam, hogy örökké tartson ez a pillanat. Hogy örökre mellette lehessek.....

....
Remélem tetszik!
Tudó, hogy régen volt rész, de egyszerűen nem jött az ihlet. Remélem nem lett annyira szar és tetszeni fog nektek ez a rész is.

További szép napot!

by: Janka