The Sinner [YoonKook]

Rémálmok | 12

YoonGi | október 27

-Elférsz? - kérdeztem meg a hugomtól. Elég későn sikerült ágyba kerülnünk hiszen a többiek sokáig maradtak boldogítani Seoyunt. Elmosolyodva feküdtem az oldalamra.

-Aha - felelte mosolyogva én pedig lekapcsoltam a lámpát. Seoyun nem tágított a mellől, hogy egy ágyban aludjunk. Ugyan Jimin felajánlotta, hogy Seoyun allhat a vendégszobában de Seoyun elutasította mondván, hogy nem akar több munkát okozni, amivel egy kisebb érvelésbe keveredett de végül Jimin engedett. Bár szerintem Seoyun élni fog azzal a lehetőséggel ugyanis biztos vagyok benne, hogy nem lesz ez nekünk kényelmes, hiába vagyunk mindketten vékonyak.

Lehunytam szemeimet, majd egy "jóéjt" megszólalás után álomra hunytuk szemeinket. Vagyis csak ő, hiszen én nem tudtam aludni, hanem a tegnapi tárgyaláson járt az eszem továbbra is. Nem tudtam elengedni a dolgot, nem tudtam tovább lépni rajta. Újra s újra felmerült bennem a kérdést, a képkockàk s az emlékek is.

Szorongásom fellépett, mikor elkezdtem gondolkodni azon ahogy vallanom kellett. Ezt ők sosem érthetik meg. Milyen az amikor beszélned kell olyan dolgokról amiket legszívesebben elfelejtenél. Vagy milyen az, hogy hiába beszélsz róla nem lesz jobb. Semmi sem hasonlítható ahhoz amin át mentünk, amin át mentem. Előadhatom a történeteimet de az semmit sem ér. Ez pedig nem hagyott nyugodni.

Megszegtem az igéretemet magamnak, megszegtem azt, hogy erről sosem fogok beszélni, hogy úgy teszek mintha meg sem történt volna. Most ezt megszegtem, ugyan meg kellett szegnem, de tarthattam volna a számat, és lehettem volna erősebb. De megtörtem, s ennél gyengébb nem is lehetnék. Sosem haragudtam még ennyire magamra mint most. Nem kellett volna hagynom, hogy ez megtörténjen. Mégis megtörtént s falaimat újra fel kell építenem. Idegesen kezdtem el csattogtatni a befőttes gumit a már alapból is sebes csuklómon de csak ez volt képes elterelni a figyelmemet.

Lassan szemeim fáradtak lettek, a sok könnyezéstől, csuklómat egyeltalán nem éreztem s biztos voltam benne, hogy vérzett is de nem tudott érdekelni. Szemeimet lehunytam majd lassan álomba merültem. A rémálmok hideg tengerébe.

~~~

-Yoongi! - hallottam nevem kiàltàsàt mire azonnal levegőt kapkodva ültem fel. Fejem fájt, homályos volt látásom, fülem pedig zúgott. Seoyun aggódva méregetett miközben hátamat simogatta s egy pohár vizet tartott kezében. Éreztem ahogyan izzadt voltam, lábaim sajogtak, és csuklómba is visszatért a lüktetés. Agyam kezdett tisztulni az előbbi rémképektől.

Azonnal elvettem a vizet Seoyuntól s az egészet megittam, majd lihegve bámultam magam elé. Nem mostanában volt ennyire élethű és aktív rémálmom. Bár mindig volt megúsztam apróbb dolgokkal, s el is felejtettem az álmokat. Ugyan az emlékeket képtelen voltam, de legalább az álmokra nem emlékeztem. Most viszont ez is megváltozott, hiszen színtisztán emlékszem az eseményekre, és arra is, hogy ez mikor volt.

-Zuhanyozz le, büdös vagy - jelentette ki a nővérem egy kisebb fintorral. Nem mertem rá nézni, tudtam, hogy aggódik s azt is, hogy fáradt, hogy miattam nem tud aludni. Kiszálltam mellőle majd a fürdőbe mentem s lezuhanyoztam, a szennyest pedig csak a padlón hagytam. A hideg zuhany kitisztította fejemet amiért hálás voltam. De sejtettem, hogyha vissza megyek a nővérem beszélni fog velem én azt pedig nem akarom. Nem akarok erről beszélni. Próbálom magamban minél jobban elnyomni hiszen, így helyes. Ha hagyom felszínre törni a dolgokat akkor abból jó nem sül ki.

Kilépve a zuhany alól megtörölköztem majd testemet takarva törölközővel kimemtem új ruhákért s vissza a fürdőbe, hogy felöltözzek. Mély levegőt veszek ahogy újra ki kell lépnem a most biztonságot nyújtó fürdőböl. Hugóm a széken ült s aggódva méregetett. Pont ezt akartam elkerülni, nem kell értem aggódnia. Felesleges.