The Sinner [YoonKook]

Törődés | 35

YoonGi | december 20

-Biztos, hogy menni fog? - tettem fel kérdésemet. A férfi kezét fogtam miközben aggódva méregettem. Kézfeje hideg volt, mint a jég, mégis verejtékben fürdött. Pár nap eltelt már az ominózus eset óta,  de még mindig nem nézett ki száz százalékosan.

-Mennie kell. - morogta ahogyan lassú léptekkel indult meg a fürdő felé. Próbált nem rám támaszkodni a lábam miatt de mindketten tudtuk, hogy ez lehetetlen művelet. Kellett neki a segítség. Néma csendben értünk be a zuhanyzóba ahol segítettem neki megtisztálkodni. Állapota sokkal jobb mint amilyen volt, viszont aggódok érte. Nem gondoltam volna, hogy szervezete ennyire megszenvedi a dolgot én azon is el csodàlkoztam először, hogy lettek elvonási tünetei.

-Biztos jobban vagy? - kérdeztem meg ahogy a gyorsforralót a helyére téve bekapcsoltam azt. A férfi felé fordultam majd a konyhapultnak támaszkodtam és sápadt arcát kezdtem el vizslatni.

-Persze, nem a legjobban de jobban vagyok, hyung. Köszönöm. - villantottak ki nyuszi foga. Ajkaimra egy halvány mosoly ült ki, és bólintottam egyet. - Hogy van a lábad Hyung? - tette fel a kérdését. - Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni az elmúlt napokban, de ezentúl rajta leszek. - mosolygott rám.

-Nincs a legjobban de nem vészes annyira. Bár kelleni fog a gyógytorna, hogy rendbe jöjjön. Nem kell sajnálnod. Nem vagy köteles segíteni. - néztem mélyen szemeibe egy halvány mosollyal. Nem kell segítséget nyújtania viszont tudom, hogy ilyen opció nála nincs. Olyan mintha a lábam állapota az ő hibája lett volna.

-De kell. Mármint nem kötelezettségből csinálom hanem azért mert ezt szeretném! - állt fel az asztalnak támaszkodva. - Szeretnék segíteni, azóta szeretnék segíteni amióta ide kerültél és sokat beszélgettünk kint. - mutatott az ajtóra komolyan, talán túl hevesen is. - Szeretnék segíteni és megérdemled, hogy segítsen neked valaki ilyen helyzetben is aki közel áll hozzád. - vette nyugodtabbra mondandóját majd elindult felém. Nagy szemekkel néztem rá mikor elém ért és karjait vállam körül fonta össze majd mellkasára húzott és megölelt. Karjaimat lassan fontam gyereke köré és szorítottam rá. Nem kellene furcsán érezni magamat hiszen együtt alszunk, viszont ez teljesen más volt. Itt mindketten ébren voltunk és mindketten akartuk ezt az ölelést. Arcomat izmos mellkasára fektettem, szemeimet pedig behunytam és kiélveztem az ölelés minden pillanatát.

Tudva, hogy ez az első és talán az utolsó ilyen.

~~~~~

-Te mit veszel a többieknek? - kérdeztem meg Jeonggukot. December 20.-a van. Négy nap múlva itt a karácsony. Normális esetben most sem ünnepelném meg, hiszen amióta az eszemet tudom, nem ünnepeltem ilyen dolgokat. Nem volt kivel nagyon, e mellett pedig még csóró is voltam. A saját szülinapomat sem ünnepeltem meg, maximum vettem magamnak egy mufint, egy gyertát és két sírás közepette megköszöntöttem magamat. Csak ezeken a napokon engedtem meg magamnak, hogy kiadjam a fájdalmamat, hogy érzelgős legyek. Persze ezt is csak akkor, mikor egyedül voltam.

-Hm. Nagyon jó kérdés. Nincs konkrét tervem. Mi lenne ha közösen végignéznénk mindent? A srácok úgysem szoktak semmit sem kérni. Viszont így segíthetnénk egymásnak. - vetette fel Jeongguk ahogyan a plázában sétáltunk. Mély levegőmet kieresztettem tüdőmből. És, hogy miért is van az, hogy én ajándékokat nézegetek a férfivel?

Jeon közölte, hogy már pedig velük fogom ünnepelni a karácsonyt. Dél-Koreában a családok nem tartanak akkora megemlékezést és családon belüli ajándékozást mint az Európaiak vagy Amerikaiak. Állításuk szerint inkább a barátaikkal, párjukkal szokták megünnepelni. A srácok pedig ekkor közölték, hogy már pedig én velük fogom ünnepelni úgyhogy, úgy kell készülnöm. Jeon pedig felajánlotta, hogy közösen, egymást kisegítve nézünk a többieknek apróságokat.