Este | 25

164 17 4
                                    

YoonGi | november 14

-Még egy cigi? - kérdezte meg Junwoo tőlem kuncogva. Igen jó kedvében volt. Egy kicsit többet ivott a kelleténél, Jiminnel együtt illetve a többiekkel. Chan és Jungkook volt az egyetlen akik csak koccintottak a többiekkel de semmi több. Jimin, Jungkook, Namjoon és Hoseok is eltűntek már jó ideje. Chan pedig Taehyungal beszélgetett, Seokjin pedig engem tartott szóval.

Seokjin egy este alatt képes volt megmutatnia egy teljesen másik oldalát mint amit én ismertem. Fa vicceivel kikészített, Junwoo meg Chan pedig imádták azt és hangos nevetéssel adták tudtàra, hogy nagyon is élvezek. Természetesen egyet-egyet én sem tudtam mosolygás nélkül megállni. Nagyot sóhajtottam ahogy a két férfi várakozóan nézett rám, mire csak biccentéssel válaszoltam. Seokjin mögém lépett majd elkezdett a hátsó kert felé tolni. Nem igazán vágtam, hogy miért erre megyünk hiszen mindig elöl cigiztünk. Junwoo ezzel a ténnyel nem is foglalkozott.

-Miért is erre jövünk? - kèrdeztem meg értetlenül. A társaságban èn voltam aki semmit sem ivott. Alapból sem szeretem a piát, a gyógyszereim miatt pedig nem is ihattam. Junwoo csak kuncogva megvonta a vállát majd elhúzta a függönyt és az ajtót is. Ekkor pillantottam meg az elveszett bárányainkat, igen jó kedvükben. Orromat azonnal megcsapta a fű szaga mire arcom fintorba szökött. Seokjin felköhögött majd kitolt az ajtón s a hátsó teraszra értünk. Mindenki ránk kapta a tekintetét. Hoseok lehajtotta a fejét, Jungkook pedig elkomorodott. Namjoon össze nézett Jiminnel és hangos hahotázásba kezdtek. Jimin még a lépcsőn is legurult, úgy nevetett.

-Tessék - Junwoo a számba dugta a cigarettát mire meggyújtottam azt és felvont szemöldökkel néztem rájuk. Szóval ezért tűntek el. Seokjin leült a teraszra mellém ahogyan a cigarettáját szívta, Junwoo pedig szintén így tett. Néma kínos csend állt be. Jungkook kerülte tekintetemet, míg Hoseok újabbat szívott a füves cigarettából. Mély levegőt vettem, mondani szerettem volna valamit de Junwoo azonnal közbe vágott. - Csak én érzek fű szagot? - kérdezte meg tudatlanul mire felröhögtem, a többiekkel együtt. Ők sem tudták vissza fogni az abszúrdságát a helyzetnek. -Mosr mi van? Tényleg csak én haluzom be? - kérdezte meg elgondolkodva mire újra felnevettünk.

A tényen ugyan mit sem változtatott de talàn oldotta a hangulatot. Sosem gondoltam volna, hogy Jeongguk füvezni fog, vagy netán függő lenne már? A többiekkel együtt? Namjoon hyungal együtt? Egy ügyvéd képes volt füvezni, főleg itt Koreában? Hoseokból sem néztem volna ki. Igaz pàr évvel ezelőtt tőlem vásárolta, de nem gondoltam volna, hogy még mindig. Meglepett voltam, főleg Jeongguknál, egyeltalán nem néztem volna ki belőle akármennyire is "rosszfiúsan" néz ki, és valójában egy "rosszfiú".

-Mond, hogy legalább onnan van. - néztem Hoseokra aki Jiminnek nyújtotta az illegális szálat. Hoseok értetlen fejjel kapta felém a tekintetét. - Mond, hogy legalább prémium, hogy JJ-től van. - hajoltam előrébb majd beleszívtam a bűzrúdba majd kifújtam a füstöt. Benyálazta ajkait majd halványan elmosolyodott.

-Persze, Hyung. - kuncogta el magát. - Tudod, hogy JJ-nél lejjebb sosem adom, és nála nincs nagyon jobb. Sőt JJ felőled érdeklődött. - váltott hirtelen témát. - Nem tudtam neki sok mindent mondani, hiszen nem nagyon beszélgettünk mi Hyung. De azt mondta, hogy szívesen vár vissza. Még ha csak egy beszélgetésre is. Nagyon nagyon régen làtott. Nagyjából 7-8 éve? - gondolkozott el rajta mire csak nagyot sóhajtottam majd tekintetem újra Jeon-ra tévedt aki az én arcomat fürkészte.

-Tudja nagyon jól, hogy nem fogok vissza menni. Mégis kísért az az ember, még álmaimban is. - forgattam meg szemeimet. Hoseok felnevetett, tudja hogy nèz ki JJ, rémisztő egy alak. Főleg sötétben, egy sikátorban. - Hogy van? - kérdeztem meg Hoseokot aki elmosolyodott. Mindketten tudjuk, hogy meg fogom látogatni őt. JJ mindig is egy apa figura volt szememben. Rengeteg anyagi támogatást kaptam tőle amit azzal fizettem vissza - egy részét -, hogy neki dolgoztam. Mindenki mondta annak idején, hogy a halál fia vagyok ha JJ-vel kötök egyességet. Mégis JJ teljesen máshogy állt hozzám. Talán én voltam a fia, talán így tekintett rám. Mindig is máshogy bànt velem, mindig is akart egy kisfiút viszont ez sosem sikerült nekik. Mikor sikerült is, a fia a feleségével együtt meghalt a szülésben. Ekkor lettek szorosabb kapcsolatai az alvilágban. Ekkor építette fel azt, amiről senki sem gondolta volna. A fájdalmát, dühét és világba vetett hitét ami végül csalódásba és tragédiába torkollott felhasználta és felépítette a birodalmát. Mindent önerőből és egyedül kezdte, egyedül vitte vèghez. Ha hiszitek ha nem, rengeteg embernek adott munkát, ezzel megélhetést is. Hiába illegális dolgokat működtet JJ, rengeteg ember miatta nem került az utcára, miatta nem éhezik és miatta nem haltak meg, vagy adósodtak el.

The Sinner [YoonKook]Donde viven las historias. Descúbrelo ahora