The Sinner [YoonKook]

Minden rendben van | 36

YoonGi | december 23

-Beszélnetek kell. - néztek rám szigorúan. Felvontam az egyik szemöldökömet kérdően. Miért is kellene? Az egy személyes fotelben ültem, és a három férfit bámultam magam előtt. Jimint, Jungkook-ot és Taehyungot. Mivel a karácsony holnap lesz és ma már voltak előkészületek, főként az, hogy a többiek becuccoltak a nagy házba, hogy a holnapi napot teljes egészében együtt töltsük.

Ami mind szép és jó lenne, ha mindenki mindenkivel jóba lenne. Jimin haragszik rám a mai napig azért mert szóltam az igazgatójának. Tudat alatt tudja, hogy jót tettem neki, tekintve, hogy a főnöke azonnal kirúgta és feljelentette a férfit. De még neheztel rám. Én pedig még mindig nem beszéltem Namjoon-al, és nem is szándékoztam. Persze vettem neki egy apróságot, de ezen kívül szerettem volna egész lényében ignorálni, vagy legalábbis egymás mellett meglenni.

Taehyung pedig mérges Jeongguk-ra hiszen megtudta, hogy Jeon drogozott, ezért a fiatal fiú nem hajlandó még a Hyung-jára se nézni, nem hogy beszélni vele. Hoseok pedig mérges Jiminre, hogy nem szólt neki a dolgokról, amik vele történtek. Főleg amiatt mérges, hogy nem moshatott be egyet Jimin volt főnökének. Seokjin pedig szintén neheztel Namjoon-ra, ugyan azért amiért én.

Magyarul, mindenki haragszik mindenkire, vagy neheztel rá és egy napunk sincs konkréta arra, hogy "helyre" hozzuk és ne full kínosan teljen a karácsony amit elterveztek a többiek.

-Mindenkinek van megbeszélni valójuk nem igaz? - kérdeztem meg gúnyos hangon végig nézve rájuk. - Nem csak engem kellene ezzel basztatni. - álltam fel, hogy majd egy cigit a teraszon elszívjak. - Estére mindenki itt marad és mindenki megbeszéli mindenkivel a problémáit ha ennyire ragaszkodtok ehhez a dologhoz. De én nem fogok megbocsájtani azért amit tettek, és nagyon jól tudjátok, hogy miért. - válaszoltam idegesebben és mankóimat magamhoz ragadva elindultam a bejárati ajtóhoz.

Sokszor fel tudnak elég jól idegesíteni. Tudom, hogy mindenki a legjobbat akarja mindenkinek, de ezek sajnos nem így működnek.

A kilincset lenyomtam majd azonnal ki bicegtem a teraszra. A székben helyet foglaltam majd a cigis dobozomért nyúltam és azonnal rá is gyújtottam. Elmémben hatalmas háború folyt. Tudtam, hogy mit kellene csinálnom, mègsem voltam rá képes. Tudom, hogy nem kell bocsánatot kérnem tőle, én viszont nem tudok se neki, se magamnak megbocsátani. Túl friss és túl mély a seb. Tudatalattim talán mèg mindig nem fogta fel, hogy mi törtènt, nem akarja elhinni. Talàn még èn sem tudom elhinni, hogy az történt ami.

Az a nő, aki az anyám volt, majd megcsalta apám, lelépett. Emiatt én kaptam a legtöbb verést, hiszen én hasonlítok legjobban anyára. Majd ezek után, évekkel később mikor önvédelemből elvettem a saját apám életét. Emiatt börtönbe dugnak, míg a húgomat anya magához veszi, engem pedig egyszer nem látogat meg, azt sem tudtam, hogy él-e még. Ők hárman pedig végig hazudtak nekem.

Hirtelen rándulok össze ahogy a kezet érzek meg a hátamon. Mérete alapján biztos, hogy Jeon-é. Kérdően néztem fel rá. Arcán szomorú mosoly volt, ahogy hátamat tovább simogatta. Kisebb sóhaj után csak a fejemet a mellkasára hajtom, és egy kellemes slukkot szívok a méregből. A férfi teljesen átkarol majd hajamat is elkezdi simogatni. Halványan elmosolyodok és mély levegőt veszek férfias illatából, hátha az lenyugtatja zakatoló szívemet.

-Ugye tudod, hogy nem érdemes sírni? - puszilt bele hajkoronámba mire azonnal felkaptam a fejemet és ujjaimat arcomhoz vezettem. A férfi még időben elkapta a fejèt, még mielőtt le fejelhettem volna. Ijedtebben nézek fel rá, ahogy a sós folyadékot megpróbálom a kezemmel leszedni arcomról. Viszont sosem fogy el, mindig újabb s újabb könnycsepp folyik le.