The Sinner [YoonKook]

A múlt egy darabkája | 30

Második rész.

YoonGi | november 25

-Hyuuung - hallottam meg Jeon hangjàt. Nyöszörögve fordultam màsik oldalamra, már amennyire a gipsz engedélyezte. Szemeim ólom súlyúak voltak, a fény zavart még a csukott pilláimon keresztül is. Szemeim égtek, szám ki volt száradva és fejem is lüktetett, lábam pedig kegyetlenül kezdett el fájni. - Kellj fel. Már 11 óra van. - suttogta fülembe. Hallottam ahogyan mosolyog, miközben hajamat kezdi el simogatni, végül pedig az arcomat. - Naaa, Hyuung nem akarsz valami programra elmenni velem? - hangja szomorúságot tükröz én pedig felsóhajtottam.

-10 perc, Jeon. 10 perc. - motyogtam ahogy eltakartam arcomat és próbáltam vissza aludni. Jeon nagyot sóhajt majd érzem ahogy fejét vállamra teszi és pihenteti. Hümmögök egyet, és próbálok vissza aludni, ami természetesen elképzelhetetlen hiàba nem kelltem még fel teljesen. Viszont a pozíció még mindig nagyon kényelmes, bár Jeongguk feje igazán lehetne könnyebb.

-Letelt Hyung! - néma percekkel később a férfi szinte felkiált mire felmordulok és meglendítce kezem gyengéden megcsapom. - Naaa, ne ütögess. - fogta meg jéghideg kezemet. - Gyere, jó lesz. Kitaláltam valamit. - hallottam hangján a vidámságot és az izgatottságot is. Lassan ülő pozícióba húz. - Előtte pedig elviszlek reggelizni. - tette hozzá. Nehezen nyitottam ki szemeimet majd meg is dörzsöltem azokat.

-Nem kellene dolgoznod? - kérdeztem meg rekedtes hangon. Kérdésem teljes mértékben bunkónak tűnhetett, főleg ebben a hangnemben. Viszont nem akartam, hogy miattam rúgják ki a munkahelyéről. Nem is értem, hogy hogy van még ott, hetekig be se ment dolgozni.

-Már voltam bent. - felelte egy hatalmas nyuszi mosollyal. - Szóval nem kell aggódnod. Nem fognak miattad kirúgni. - kuncogott majd elővett nekem pár ruha darabot, természetesen az ő ruháiból. Nem zavarja? Mármint nekem is vannak ruháim... - Különben is. Nem szereted a társaságom, Yoon? - tette fel a kérdést egy becenevet is oda biggyesztve aminek egyeltalán nem értettem.

-Nem arról van szó. - ráztam meg fejemet, hajamat kitűrve arcomból. - Csak nem akarom, hogy miattam rúgjanak ki vagy ne kapj annyi fizetést mint amennyit kellene. Nem érek annyit. - jelentettem ki őszintén ő pedig frusztrálva felsóhajtott. Megrázta fejét de nem mondott semmit. Felém jött, letette a ruhákat az ágyra majd segített öltözni. Napi rutin részévé vált már ez. Addig nem megy el dolgozni se, míg fel nem öltöztet. Lassan átrakott a toló kocsiba, ezek után pedig a fürdőbe mentünk, hogy befejezzük a reggeli rutinunkat. Fura érzés, hogy van mellettem valaki.

Hiába van velem Jeongguk már 3 hete nagyjából, még mindig nem tudok teljesen hozzá szokni ahhoz, hogy a mindennapjaim része lett. Eddig 5 évig egyedül töltöttem minden napjaimat, néha Seoyun látogatott el az ünnepekre de akkor is maximum 1-2 napra. 5 év teljes egyedüllét után, nagyon nehéz megszokni, hogy egyeltalán vannak emberek körülöttem, nem beszélve arról, hogy Jeon hozzám ragadt mint a ragasztó. Amit így vissza gondolva egyeltalán nem bánok. Rengeteg mindent köszönhetek neki, és van egy olyan érzésem, hogy még sok mindent köszönhetek meg majd neki.

-Yoon! - lengette meg előttem a kezeit, gondolataim főszereplője. Lepetten, kitágult szemekkel néztem rá mire elnevette magát. - Mehetünk? - kérdezte meg majd engem is befújt a parfümjével és elkezdett kitolni a fürdőből. Körbe néztem, és a telefonomat, pénztárcámat elvettem a komódról. A férfi elém tette a gyógyszereket és egy pohár vizet. Gyorsan bevettem őket, hogy később ne legyen belőle probléma. Jeongguk feladta rám az egyik cipőmet, majd ő is felöltözött.