Szeretlek

33

Joy Wellington

A felépülésem óta fél év telt el, egy ideig kihagyott a memóriám, de mára ez már szinte teljesen visszaállt a régire.
Megismerkedtem Bryannel, akivel az egyetemen találkoztam.
Nagyon jófej srác, a nap minden percét szinte vele töltöttem.

Mivel az egyetemen pár tantárgyat halasztanom kellett, ezért később fogok végezni egy félévvel.

Mikor először visszamentem olyan furcsán néztek rám a többiek nem értettem mi bajuk lehet, de örültem, hogy mindenki jófej volt velem és próbáltak támogatni.

Pár héten belül vissza is rázódtam a mindennapokba.
Egyik nap a könyvtárban voltam, mikot Bryannel összetalálkoztam. Ő egy visszafogottabb srác, aki inkább az az otthon ülősebb fajta. Sosem járt bulizni és általában olvasott szabadidejében. Vékony volt, de nem izmos, inkább ilyen cingár alkatú.

Őszinte leszek tetszett és a szüleim is oda voltak érte, de nekem valami hiányzott belőle. A váratlan fordulatok és az, hogy olyan dolgot tegyen, amin meglepődök. Minden nap olyan egyértelmű vele. Ritkán elmegyünk valahova együtt, de ez mégsem olyan, mint egy izgalmas kapcsolat.

Öt hónapja vagyok együtt vele, és mostanra már megbizonyosodott bennem, hogy többrr vágyom. Sokszor szervezek programokat, mert reménykedek, hogy ettől talán megváltozik majd.

Átlagosak voltak a hétköznapjaim, amikor egy furcsa dolog történt.
Mollyval a legjobb barátnőmmel elmentünk egy Pubba, ami a városközpontban volt. Még sosem jártam ott azelőtt, de tetszett a hely. Már ideje volt kimozdulni. Bryant is hívtuk, de ő csak késve tudott jönni, mert önkénteskedett a helyi idősotthonban.

Annyira jó ember, mindig segítőkész.

Mikot beértünk a Pubba leültünk a bárpult elé, és kértünk magunknak egy-egy sört. Nem szeretem igazából annyira, de Molly ezt kért, így csatlakoztam.
És akkor hozzám szólt a pultos srác, aki mellesleg nagyon helyes volt.
Szőkésbarna haja sötét, szinte fekete szeme, kigyúrt volt, pólója alól tetoválások lógtak ki.

- Annyira jó téged újra látni. - mondta nekem, amire nem tudtam hogy reagáljak, hisz nem is ismertem.

Egy könnycsepp csordult le a szemén. Megsajnáltam őt, de nem értettem mi a baja. Lehet összekevert valakivel.

Megérkezett Bryan, felálltam és köszöntem neki. De még mindig nem hagyott nyugodni, hogy mi van a pultossal. Adtam egy csókot Bryannek, amikor óriási csapodást követően törés hangot hallottam a hátam mögül.

A pultos srác leejtette a tálcáját, ami a kezében volt és a poharak darabokra törtek rajta.
Riadtan fordultam hátra.

Bryan nem értette mi történik, de az az igazság, hogy nagyon én sem.

- Jól vagy Joy? Még jó, hogy ez a szerencsétlen nem vágta szét a lábfejed a szilánkokkal. - mondta hangosan Bryan, de akkor már a pultos hátrament a raktárba és egy másik pultos váltotta.

Annyira szokatlan volt ez az egész, és nem hagyott nyugodni a dolog. Miért mondta, hogy ismer? Lehet, hogy valahol láthattam őt? Biztos emlèkeznék, hisz annyira különlegesen nézett ki ő.

- Jól vagyok, semmi bajom. - nem akartam, hogy fogdozzon Bryan, most nem volt szükségem az érintésére. Megharagudtam rá, mert olyan volt, mintha miatta történt volna mind ez. 

- Menjünk innen inkább. - mondta Bryan. 

- Rendben Bry, mindjárt megyek. Molly még marad, mert beszélni akar valakivel. - intettem Bryannek, hogy menjen ki addig a kocsihoz, nekem még beszélnem kellett Mollyval.