Jess Madson
Nem várhattam holnapig. Most rögtön beszélni akartam Joyyal. Mikor haza értem, egyből az ő ajtóján kopogtattam.
Nem jött válasz, hívni kezdtem, de ki volt kapcsolva.
Még egyszer próbáltam a kopogással. Azt hittem nincsenek itthon, mert ilyenkor én már rég felébredtem volna a nagy hangra.
Eszembe jutott, hogy felhívnom Jennt, hátha őt elérem.
Csöngettem egy jó ideig, amire beleszólt a telefonba.
- Igen? - mondta duzzogó hanggal, idegesnek tűnt, de most per pillanat hidegen hagyott.
- Szia. Jess vagyok. Beengedsz? - kérdeztem suttogva.
- Miért mit akarsz? - hallottam rekedt hangját, ahogy egyre mérgesebb.
- Nem lényeg, csak légyszi engedj be! - kérleltem lágy hanggal. Hatásos volt.
- Egy perc. - nyomta rám a telefont.
Hallottam pár csörömpölést belülről, amire kivánszorgott Jennifer.
- Szia. - nyomott kettő puszit az arcomra, nála ez volt a szokás. Nem tudom miért, de engedtem neki.
- Szia Jenn, bocsi, hogy felkeltettelek. - próbáltam szavakkal engesztelni őt.
- Inkább adok egy kulcsot, amivel be tudsz majd jönni. - nyomta a kezembe a komódról felvett ezüst kulcsocskát.
- Most komolyan? - lepődtem meg, hisz együtt sem voltam Joyyal.
- Bízom benned. - mondta. - Na, de most már csönd legyen! - indult el az ajtajához, és azzal a lendülettel be is csapta maga mögött.
Bementem Joyhoz. Nagyon édesen aludt, ki volt takarózva, gyorsan ráhúztam, nehogy megfázzon. Kis puszikat nyomtam az arcára, amitől dünnyögni kezdett.
- Hmm. - ráncolta össze a homlokát, ahogy a hátára fordult. - Jess? - kérdezte halkan.
- Igen Bébi én vagyok. - fúrtam a hajába a fejem, és nyomtam bele egy puszit.
Adtam a szájára egy rövid csókot, viszont mikor elengedtem újra magához húzott. Nagyon felizgultam tőle, annyira imádtam, ha ő irányít.
A pólómba kapaszkodott, végighúzta hasamon a kezét.
- Úgy imádom, ha csak így megjelensz. - suttogta a fülembe szavait.
- Én téged imádlak! - mondtam, és a szemébe néztem.
- Most már sosem hagysz majd aludni? - kérdezte, mikor kicsit felnyitotta a szemét, a reggelre utalt.
- Ez egy ilyen nap. - mosolyodtam el. - Csak beszélnünk kell! - mondtam magabiztosan, amire felkapta a fejét.
Tágra nyílt szemekkel illetett.
- Mi az, hogy beszélnünk kell? Mi történt már megint? - kezdett idegeskedni.
- Nyugi Édes. - érintettem meg a karját.
- Hogy legyen nyugodt, ha az éjszaka közepén beállítasz és azt mondod, hogy beszélnünk kell?
- Csak nem várhat holnapig. - sóhajtottam egy nagyot. - Ma elmentünk Dylennel edzeni. - kezdtem el mesélni. - Dylen hozta a kiszemeltjét, Kimet, egy kövérebb csaj mindegy. Jó fej volt. Kimmel pedig jött a barátnője Loren. - forgattam meg a szemem kínosan, mert Joy úgy meresztette rám a szemeit, hogy ha akartam se tudtam volna elhallgatni előle semmit.
YOU ARE READING
Szeretlek
RomanceForrt bennem a düh, mikor felé pillantottam, az a gúnyos, de egyben csábító tekintet. Egyszerre gyűlöltem, és szerettem azt, amit csinált.