Szeretlek

23

Joy Wellington

Lehet kicsit érdekesen reagáltam, de azt tettem, amit éreztem, hogy tennem kell. Kisétáltam az ajtón. Jess csak bámult utánam, nagyon megilletődött. Nem jött utánam, lehet azt hitte, hogy ezek után nem akarok vele beszélni, pedig csak időre volt szükségem. 

Túl sok volt ez nekem. 

Bonyolult szálakon fűződött egész eddig a helyzetünk, Jason is, és még sok más félreértés miatt is. Le kellett tisztáznom magamban ezt. 

Kicsit egyedül akartam lenni. Liam és Jenn úgyis elvoltak együtt, én viszont jobbnak láttam, ha most elmegyek valahova. 

Írtam Liamnek egy üzenetet és elindultam. Beszálltam a kocsimba, arra gondoltam csak megyek egy kört a városban. Tudom, hogy bunkó vagyok, hogy eljött hozzám Liam, és nem is vagyok vele, de tudom mennyire összebarátkoztak Jennel, ezért nincs bűntudatom. 

Lementem a tengerhez, volt egy kisebb partrész, ahova először mentünk közösen Jessel. Imádtam azt a helyet, annyi emlék kötött oda. Kicsit fújt a szél, de kellemes volt az idő ennek ellenére. 

Jess hívott. 

Nem tudtam felvegyem-e, most jobb lett volna, ha kivételesen nem rá koncentrálok, de mégis megtettem. 

- Haló? - szóltam bele. 

- Miért mentél el? - kérdezte kétségbeesett hangon. - Hol vagy? 

- A kedvenc helyemen, ha gondolod gyere ide. - mondtam automatikusan, nem is gondolkodtam. 

Jess minden ilyesmit tudott rólam, figyelt a részletekre. Leparkoltam a földút végén. Erre már senki sem járt, mivel egyenesen a tengerre vitt. 

Gyönyörű fákkal volt tele, még még csak kora délután volt, ezért gondoltam kifekszem egy kicsit napozni. Levettem a felsőm, a rövid gatyám feltűrtem és sütkérezni kezdtem. 

Miért van az, hogy elbizonytalanodtam? 

Azon járt az eszem, hogy mi lesz, ha újra nem beszélünk, és megint a hiányától szenvedek. Mi lesz, ha nem áll ki mindig mellettem, ha valaki másnak hisz? - gondolkodtam. 

Nagyon elálmosított a napsütés, elszenderedtem. Öt percenként felébredtem, hogy nem érkezett-e meg, annyira izgultam, hogy újra itt találkozunk.

Ő nem olyan ex, mint a legtöbb. Akit utál az ember és minél jobban alá akar tenni. Ő még mindig a legfontosabb ember számomra. 

Lepkék táncoltak a gyomromban. 

Végül is, ha nem adok esélyt Jessnek, nem tudjuk mi lesz. Nélküle úgyis minden rosszabb lenne.

- Szia. - hallottam édes hangját. 

Pislogtam, a hirtelen fény hatására párat, amire tisztán láttam őt. 

- Szia. - fordultam meg, hogy a hátamon legyek. 

- Tudtam, hogy itt vagy. - nézett a szemembe a megszokott komoly tekintetével. 

- Muszáj volt. Ki kellett szellőztetnem a fejem. - mutattam magam mellé, hogy üljön le. 

- Ahj, tudtam, hogy ez lesz. - vette egyre gyorsabban a levegőt. - Én mindent megtettem, hogy velem maradj, hogy újra az enyém legyél. - biggyesztette le az ajkát. - De már nem szeretsz... - hajtotta le a fejét. 

A legrosszabbkor jutott eszembe, hogy megviccelem őt, de ilyen vagyok. 

- Hát sajnálom én is. - forgattam meg a szeme, amire egyre szomorúbbá vált.