Szeretlek

38

Joy Wellington

Egész este beszélgettünk Jessel. Nagyon sajnáltam, ami történt vele. Se lakása, se munkahelye, semmilye nem maradt. Viszont tudtam, ha ezek utáb apám megtudja őt, akkor nekem sem marad ennél több. Biztos vagyok benne, hogy kutyaszorítóba tenne és választás elé állítana. Vagy Jess vagy a család.

Tanakodtam mi tévő legyek, de egyenlőre nem akartam elmondani nekik.

Jobb ha nem tudja senki, hogy megtudtam az igazat. Nehéz lesz magamban tartani, de muszáj. Ha nem teszem akkor nagyobb bajt kevernék.

- Arra gondoltam, hogy sétálhatnánk egyet. Ha van kedved, persze csak akkor. - ölelt át Jess.

Már órák óta ott ültünk a sötétben a többiek biztos nem tudták elképzelni, hogy hol lehetünk ilyen sokáig.

- Persze. Sétáljunk. - bólintottam rá. Nem volt rámenős. Egyáltalán nem volt az. Tudta, mivel ismer, hogy nem szeretem, ha valaki olyan.

Kirázott a higed.

- És mit fogsz kezdeni? Mit fogsz dolgozni? - vontam föl a szemöldököm.

El sem tudnám képzelni mit csinálnék az egyetem nélkül. Becsülöm Jesst, hogy így lábra tudott állni. Pedig még az anyjáék sem beszélnek vele.

- Tetoválni szeretnék. - rántotta meg a vállát. - Rajzolgatok néha. Nem is olyan rosszul, gyakorolgatni is szoktam.

- Az nagyon illene hozzád. - néztem végig feketére varrt bőrén.

- Lenne rá érdeklődő szerintem. - tette hozzá.

- Szerintem is. - nevettem fel. - Kb. Minden csaj rólad beszél az egyetemen csak eddig nem tudtam ki vagy. - meséltem. - Nekik biztos kéne tetkó, ha te csinálod.

- És te szeretnél? - nézett végig a karjaimon. - Bár nem szívesen sötétíteném be a gyönyörű bőröd Szerelmem. - kapott a szája elé az utolsó szó után.

Azt hitte kiakadok.

De tetszett. Nagyon tetszett, ahogy hívott. Annyira szívből jött, hogy ilyen szépet régen hallottam.

- Nem tudom még. - mosolyodtam el és adtam egy puszit az arcára.

Lágy puszik után lassú csókba hívott. Végigfutott a hátamon a hideg. Minden mozdulatától egyre jobban vert a szívem. Egyre többet és többet akartam. Rámásztam a csipőjére és belemarkoltam mellkasába.

Annyira más volt vele. Minden olyan gyorsan telt, Bryan mellett érzelemmentesnek éreztem magam. Sosem tetszett benne igazából különösebben semmi. És erre Jess kellett, hogy ráébredjek.

- Jess, nem csókolhatlak meg többet. - jutott eszembe, hogy mit érezne Bryan, ha ezt tudná.

- Miért nem? - ijedt meg, arca rémülete engem is meghökkentett.

- Van barátom, és én sem szeretném megtudni, hogy a barátom egy másik lánnyal csókolózik egy buliban mondjuk.

- Bocsáss meg Joy, hogy megbántottalak ezzel.

- Nem bántottál meg Jess. Remélem átérzed, hogy most milyen helyzetben vagyok. - érintettem meg a karját ujjaimmal.

- Persze. Sajnálom. - hajtotta le a fejét.

Sosem láttam még ilyen érzelmekkel teli arcot, mint az övé. Bármit le tudtam olvasni róla, éppen milyen gondolatok járnak az agyában.

Szeretet, fájdalom, csalódás, szomorúság. Minden tudtam róla.