Szeretlek

02

Nagyon ideges lettem Jessre.
Az ajtóra mutattam.
- Húzz el Madson! - förmedtem rá undorral a képemen.
Szó nélkül értetlen ábrázattal hajtotta le a fejét és kisétált az ajtón.
Képes a családom előtt is beadni, hogy együtt vagyunk, amikor csak meg akar dugni.
Utáltam, ahogy viselkedett anyám előtt, nagyszájú volt és azt mutatta, hogy ő bármit megtenne értem. Viccnek is rossz volt az egész.. Túl sok önbizalma volt és tudta, hogy kell anyámnál bevágódni.

Felőlem akármelyik ribancáról, ágytársáról beszélhet így, de én úgy gondolom egyik sem vagyok. Ennyire sosem csalódtam még emberben..
Utálom őt, egyszerűen a szemébe se tudtam nézni ezek után. Ez már gusztustalan hogy, egy lotyónak állított be, amikor tudja, nem vagyok az a fajta. Nem leszek könnyen megbocsájtó, velem nem játszik senki.

Sorra jöttek az üzenetek. Hallottam telefonom rezgését, de nem néztem meg. Ismerhetne már annyira, ha nem vagyok kíváncsi rá, akkor nem nézegetem az üzeneteit.
A kezdőképernyőn lapozgatva megláttam a felülről lehúzódó szövegdobozon amit írt, de nem nyomtam rá, ne lássa hogy megnéztem az üzenetét.
"Bocsáss meg Joy"
"Nem akartam.."
"Buta voltam Joy.. meg tudsz nekem bocsájtani?"
"Látom nem érdekellek.."
"Holnap lesz egy bajnoki meccs a városi arénában, tíz órakor. Remélem eljössz, várni foglak."

Olvastam.
Nem tudtam hogy egyáltalán pazaroljak-e perceket erre a gondolatra az életemből. Jess Madson egy öntelt ember, aki azt hiszi bárkit megkaphat, amit akar, amiben téved. Engem nem fog!
De lehet, hogy megbánta, amit tett. Lehet vannak igazi érzései is a lányok felé, nem csak annyi, hogy meghúzza őket. Vajon, ha elmennék a meccsre is ilyen bunkó maradna? Nem tudtam könnyen dönteni.
Miért én ugráljak neki ezek után?.. eszem ágában sincs, de mégis..
Hatalmas düh tombolt bennem.
Elhatároztam, hogy ott leszek a meccsen, de csak úgy, hogy Daniel visz. Kíváncsi voltam számítok-e annyit Mr. Bunkó Madsonnak, hogy hazahozzon.

Másnap reggel elindultunk Daniellel.
Nem mondtam neki hova megyek, csak annyit, hogy a városba el kell intéznem pár dolgot.
Kiszálltam az autóból, végig sétáltam a parkon, ami az arénához vezetett. Hatalmas, közel 30 ezer férőhelyes volt a lelátó.
Madson testfelépítésén látszott, hogy sokat edz. Széles vállak, kerek popsi, kigyúrt test. Csak egy keményen sportolónak lehet ilyen kimunkált teste. Nem is értettem, hogy a sok tanulás mellett, hogy marad ennyi ideje, hisz az egyik legtöbb figyelmet és felkészültséget igénylő egyetemre jártunk.
Megláttam az egyik tanszak társam Melaniet, aki gondolom a barátjához jött ki. Leültem mellé, de vigyáznom kellett nehogy elfecsegjem neki, hogy Madson miatt vagyok itt.
- Szia Joy. - mosolygott rám a platina szőke lány, gyönyörű kék szemeivel. Száján csillogó szájfény volt, ami tökéletesen illett a babarózsaszín garbójához és ezüst karika fülbevalójához. Fehér szakadt farmerszoknyát és fehér Adidas cipőt viselt.
- Szia Melanie. - intettem neki és helyet foglaltam.
- Mi járatban itt Joy? - vonta föl szemöldökét. - Csak nem a barátodhoz? - érdeklődött.
Azt tudni kell róla, hogy imád pletykálni és, ha bármit is elmond neki az ember, utána azt már mindenki tudja.
- Nem, nekem nincs barátom Mel. - komolyodtam el és a pálya felé fordítottam a fejem.
Belőlem ugyan nem szed ki semmit Melanie.
- Te neked itt focista a pasid, gondolom. - jegyeztem meg, nem akartam, hogy én legyek a téma.
- Igen, Zachery Mayers a pasim, a leghelyesebb fiú, akit ismerek, már két hónapja együtt vagyunk. -Annyira helyes. - Melaniet nagyon elnyelte a rózsaszín köd, egészen a meccs kezdetéig Zacheryről áradozott. Egy év után már a könyökén fog kijönni Zachery persze, ha együtt lesznek.
Szerencsére utána abbahagyta, mert többen is a közelünkben ültek le.
Elég sokan voltunk nézők, barátnők, hozzátartozók.
Na akkor én hogy is kerülök ide.. botrány, hogy eljöttem. Evett meg belülről a méreg, ami egyre kínosabbá tette a szememben ezt az egészet. Túlságosan szeretem Jesst, pedig egy f*sz! Nem érdemli meg, hogy akár ki is foglalkozzon vele. Én még is itt vagyok..Bolond Joy.