Szeretlek

37

Joy Wellington
Nem tudtam mi történik velem, de valószínűleg a sok pia is rátett késztetésemre. Meg akartam csókolni őt. Éreztem valami különöset, mikor egyre közelebb értem hozzá, megéreztem narancsos leheletét. Elgondolkodtam. Biztos voltam benne, hogy én már éreztem ezt az illatot, pont így.

- Na császtok köcsögök! - jött be részegen Becca. - Uuuh csak meg ne tudja Bryan. - látott meg minket, majdnem csókolózni.

Nagyon zavarba jöttem és eszembe jutott, hogy tényleg nem helyes, amit csinálok.

- Nyugi Joy, hallgatok, mint a sír. Jessel már régen is jobban összeillettél.

Nem tudtam miről beszél. Összeráncolt homlokkal fordultam Becca felé.

- Mit mondtál? - kérdeztem vissza.

- Semmit, össze vissza beszél. - jött be az ajtón Rob és szájával betapasztotta Beccáét.

Frusztrált a dolog. Miért mondta, hogy már régen is jobban néztünk ki. Nem értettem semmit, de meg kellett tudnom az igazságot.

- Gyere Joy, mutatok valamit. - fogta meg Jess a kezemet, és húzni kezdett magával.

- Hová viszel? - ijedtem meg. Kezdtem elveszteni a bizalmam Jessel, úgy éreztem, hogy valamit titkol előlem.

- Gyere csak. Nincs semmi baj Bébi. - érintette meg az arcomat.

Elrántottam a kezét. - Honnan ismersz te engem? Olyan mintha tudnád mire gondolok, olyan mintha ismernél engem. Miért nem emlékszem rád?

- Joy, nyugodj meg. Elmesélem, csak menjünk egy nyugodtabb helyre. - karolta át a derekamat és magával rántott.

Kimentünk az ajtón, fel a lépcsőházba a legfölső szintre, ahol ki lehetett mászni a tetőre.

Feketeség volt, nagyon féltem mindig is a sötétben.

- Jess, nincs lámpád? - suttogtam. - A telefonom lemerült.

- Az enyém is Joy, de ne aggódj. Fogom a kezed. - adott egy puszit a kézfejemre. - Gyere felsegítelek.

Kapott a vállára, hogy ki tudjak mászni a létrán, amit nem értem fel. Hamar kint is voltam, viszont ott sem volt valami nagy világosság. A lámpa fényeket eltakarták a ház mellett álló emeletesek.

Sikerült Jessnek is kimászni utánam.

- Gyere, fogd meg a kezem. - nyújtotta felém a karját. - Én megvédelek.

Nem tehettem mást, megérintettem őt.

Összekulcsolta ujjait az enyémmel, amit furcsálltam, de nem húzódtam el.

Fekete szemei csillogtak a maradék fényjátékban, csak a körvonalai rajzolódtak ki Jessnek.

- Szóval, miért vagy velem ilyen kedves? És honnan tudsz rólam ennyit? - csúsztam oda mellé, mert fázni kezdtem.

Követte a tekintetem, a szemem elé lógó tincsemet eltűrte másik kezével. Mély levegőt vettem, nagyon izgultam, nem tudom mi válthatta ezt ki belőlem, de egyre gyorsabb és gyorsabb lett a szívverésem.