Szeretlek

34

Joy Wellington

Furdallt a kíváncsiság, hogy ki is ez a Jesse és vajon mit akarhat tőlem. Átlagos bő pólóban mentem, és egy bőbb farmerben.

- Hova készülsz kicsim? - jött be édesanyám a szobámba.

- Találkozom egy barátommal. - nem akartam elmondani, hogy egy vadidegennel futok össze, a végén még hisztiztek volna mind a ketten. Mostanában nagyon furcsán viselkednek velem, és ez zavar. Annyira féltenek a külvilágtól, mintha rám annyi veszély leselkedne.

Mindig azt mondják, hogy nem akarnak újra kómában látni és ez az oka. De attól még, hogy volt egy balesetem, attól még nem áll le az élet.

Én úgy vagyok vele, hogy minden okkal történik. Kicsit elegem volt már a szüleimből. Ha próbálnak védeni, is adódhat ilyen lehetetlen helyzet, mint akkor. Fél éve még az életemért küzdöttek az orvosok, köztük apám is. Most viszont már felépültem és ez a lényeg.

Amennyire tudok vigyázok magamra. Kész.

- Kivel? Mollyval? - érdeklődött. - Ő nem mondta ezt nekem. - faggatott.

- Nem, nem Mollyval. Amúgy meg miért kell ennyire beleásnod magad mindenbe? Nagyon idegesítő ám! - mondtam ki, amit érzek, mert erre már jó rég nem volt lehetőségem.

Mindig inkább lenyelem a dolgokat, nem akarok konfligtust a családban, de már sok volt.

- Nem akarlak faggatni, csak kérdeztem. Akkor Bryannel mész valahova? - kérdezte halkabban, hátha nem kapom fel a vizet.

- Hagyj már békén Anya! Nem, az egyetemről az egyik Neuropszichológia hallgatóval. Rebecca a neve. Segítek neki. - rántottam meg a vállam. - Most már elégedett vagy?

- Igen Joy. Így már elengedlek. - bólintott rá anyám. Amivel nagyon felidegesített.

- Mi az, hogy akkor elengedsz? Ha? Mi vagyok én óvodás? Hagyjuk már. - emeltem föl a hangom.

- Amíg itt laksz, addig én mondom meg, hogy hova mész és hova nem. Megértetted? És ebben nem vitok nyitát, ahogy apád sem! - mutogatott felém a mutatóujjával, azt hitte megijedek, pedig csak még jobban a lázadársa uszított.

- Jó, mindegy. Majd jövök akkor. - néztem az órámra, indulnom kellett a titkos találkámra. Féltem, hogy anyám követni fog, ezért hamarabb indultam. Ahogy ismertem, képes éett volna utánam jönni.

Tényleg volt egy barátnőm Rebecca, akivel nemrég lettem jóba. Most iratkozott át az egyetemre és mellette ültem Neuropszichológia órán. Szóval írtam Rebeccának, hogy ha keresne anyám, akkor ott vagyok nála. Kitöröltem az üzenetet miután megnézte, nehogy lekövessék a beszélgetéseimet.

Nem akartam, hogy megtudják, hogy egy fiúval találkozgatok, főleg azt nem akartam, hogy Bryan megtudja.

Úgy éreztem, hogy elárulom őt, lehet az is közrejátszott, hogy egy irtó helyes gyerekkel volt ötkor találkozóm a Pub előtt. Egy olyan sráccal, aki szinte első pillanattól kezdve megfogott a jellemével.

Úgy terveztem, hogy először elmegyek Rebecca házához. Ha észre venném, hogy követnek, aztán bemegyek a kapun, megvárom, amíg anyám elmegy és továbbállok.

Fontos volt, hogy a telefonomon ki kellett kapcsolnom a helymeghatározást, mert anyám mindig figyel mindent.

Úgy éreztem magam, mint egy kibaszott börtönben, ha szembe akartam velük szállni. Jobban belegondolva nem volt jó ötlet ez a veszekedés, mert szinte biztos voltam benne, hogy utánam jön.