5. fejezet: A fogoly története

1.3K 90 101
                                    

Ana ruhástól dőlt be az ágyba, és másnap késő délelőttig aludt. A tűző Nap sugarai szinte már égették az arcát, amikor kinyitotta a szemét, és másik oldalára fordulva, percekig bámulta a semmit. Csak miután unokanővére szürke gyöngybaglya, Felix kopogtatott ablakán, tért igazán magához. Beengedte a baglyot, és karján az állattal vonult le a nappaliba.

Még mindig az előző napi talárja volt rajta, aminek zsebéből az a pergamen kandikált ki, amit Sirius adott át neki a halálfalók neveivel. Félretette a listát későbbre, és előbb Meredith levelét kezdte olvasni. Unokatestvére tudatta vele, hogy férje, Gideon, a Próféta főszerkesztőjeként egy miniszteri biztost kap maga mellé, aki mintegy cenzorként fogja felügyelni a lapban megjelentetni kívánt cikkeket. Dumbledore és Harry Potter említése az újságban csak negatív aspektusból lehetséges, róluk szóló, egyéb hangvételű írásokkal próbálkozni is felesleges.

Ana mérgében összegyűrte a pergament, és egy pillanat alatt hamuvá égette tenyerében. Tehát, az eddig függetlenek vélt, legtöbbek által olvasott napilap teljesen a Minisztérium befolyása alá kerül. Ez lesz az első, amit ma elmond a rendtagoknak.

Kiment a tornácra és karosszékében ülve kezdte meginni a kávéját, és az előző estén járt az esze. Gondolatai a Rend körül forogtak, és úgy határozott, ha másnapra még senki nem írta be magát, akkor ő szívesen felügyelné Harry Pottert, legalább élőben is látná a kis túlélőt. Ezután eszébe jutott a szerencsétlen Remus Lupin, aki gyerekkora óta a vérfarkas- kórsággal küzd, majd gondolatai végül Sirius Blacknél állapodtak meg.

Egy Black, aki más, mint a többi. Az aranyvérű családok, ha távolról is, de rokonságban állnak egymással, és valamilyen formán ismerték is egymást. A Blackkekről ő is tudta, hogy ősi mágus család, és arról voltak a leghíresebbek, hogy végtelenül büszkék voltak az aranyvérűségre, és nem is léptek volna frigyre mugli származású varázslóval, vagy boszorkánnyal. Na de mi a helyzet Siriusszal? Hogy keveredett a Főnix Rendjébe annyi évvel ezelőtt? Miért érzi azt ő, Ana, hogy mindent tudni akar róla?

Bár Anának egyáltalán nem volt az esete, azt mégis el kellett ismernie, hogy volt a férfinek egyfajta veszélyesen vonzó kisugárzása, és látszott rajta, hogy nem egy hétköznapi személyiség. Tizenkét, Azkabanban eltöltött év után is megőrizte ép elméjét és véghezvitt egy bravúros szökést, ami előtte senkinek sem sikerült. Ana biztosra vette, hogy kivételesen okos és bátor. Szeme előtt felrémlett a varázsló mély árkokkal barázdált arca. Viszont amikor őszintén mosolygott, mintha minden kín eltűnt volna róla. Igen. Egyértelműen jól állt neki a mosoly. És az ajkai is határozottan szépen íveltek voltak.

Ana hirtelen úgy érezte, túl sokat időztek gondolatai a varázsló körül és gyorsan kiverte őt a fejéből. Megírta a válaszlevelét Meredithnek, amiben megköszönte közbenjárását Gideonnál.

Miután elküldte a levelet, elővette a Siriustól kapott listát, és tanulmányozni kezdte. Több név is ismerős volt neki. Volt akiről tudta, hogy az Azkabanban ül, de felismerte nem egy minisztériumi dolgozónak a nevét. Macnair, Yaxley, Lucius Malfoy. Köztiszteletben álló aranyvérű család, csakúgy, mint az övé. Ha jól emlékezett, unokafivére felesége, Christa néha baglyot vált Lucius feleségével, akinek a nevét most nem tudná megmondani. Ki fogja deríteni. Miután rögzítette fejében a neveket, Sirius kérésének megfelelően elégette ezt a pergament is.

Dél is elmúlt már, mikor gyomra üres korgása arra figyelmeztette, hogy még nem is evett semmit. Mivel nem volt egy nagy konyhatündér - a legtöbb konyhai felszerelése csak unatkozott a szekrényben - összedobta magának azt a nagyjából egyetlen ételt, amit hibátlanul el tudott készíteni: sült csirke és párolt zöldség. Engedve a bűn édes csábításának, ebédje elköltése után elnyammogott egy nagy halom kondéros kekszet is mogyorókrémmel. Gitárjával kisétált kedvenc korallzátonyához. Az onnan nyíló hatalmas barlang megvédte a széltől, mégis gyönyörű kilátás nyílt a kristálytiszta, színes korallokkal tarkított tengerre.

Szabadíts fel! (Sirius Black ff.) ☆BEFEJEZETT☆Where stories live. Discover now