Szabadíts fel! (Sirius Black ff.) ☆BEFEJEZETT☆

47. fejezet: A látó

Ana lélekszakadva rohant, most az egyszer igazán nem akart elkésni, mégis úgy érezte, kifut az időből. Pupillái teljesen kitágultak a folyosó sötétjében, de ő csak szaladt úgy, hogy még az orráig sem látott. Szíve vitte egyre előre, ami olyan hevesen dobogott, hogy szinte már kitört rettegéssel átszőtt bordái ketrecéből. Szúrt az oldala, tüdeje sípolt, de ő csak futott tovább rendületlenül. Hatalmas ikszek derengtek fel előtte, ő pedig egy ajtóhoz ért, amin mikor benyitott, ott találta magát ismét. A faragott boltív a rajta lebegő függönnyel és a csendet megtörő halk sustorgással. Érezte, elkésett. Megint. Kezével a függönyért nyúlt, de valahonnan hangos ordítás hallatszott, és ő hirtelen riadt fel álmából.

Levegő után kapkodva ült fel az ágyban, hálóingéből facsarni lehetett volna a nedvességet, haja százcsápú polipként tapadt izzadt tarkójához.

- Sirius - nyúlt át a túloldalra, de az érintetlenül tátongott mellette.

Kövér könnycseppek gördültek le arcán, és a paplanba zokogott. Nem bírta már ezt az állandó hiányérzetet, és a félelmet, amit az egyre sűrűsödő rémálmai okoztak. Az éjjeliszekrényhez nyúlt, lámpát gyújtott és kifújta az orrát. Hajnali négy óra múlt, és mivel tudta, már úgysem fog tudni visszaaludni, jobbnak látta, ha lezuhanyozik, majd a konyhában készít magának egy nyugtató teát.

A párizsi szállása kicsi, de otthonos volt, mugliknak tervezték, így fürdőszobájában és konyhájában is, minden, a varázstalanok által használt eszköz megtalálható volt. A zuhany felfrissítette testét, és teljesen kiverte szeméből a megmaradt álmot. Felöltözött, majd hozzálátott teája elkészítéséhez. A konyhaasztalon pergamenhalmok ásítoztak, bár már kezdtek azok is hozzászokni a hajnali keléshez. Rémálmai után Ana mindig munkájába temetkezett, ez volt az egyetlen dolog, ami el tudta terelni a figyelmét. A pergamenek tetején ott feküdt a saját maga készített, faragott boltív aprólékos rajza. Álmai nyomán hajszálpontos részletességgel tudta már rekonstruálni az építményt. Bárcsak rájönne végre, mi ez!

Teáját szürcsölve dolgozgatott tovább, a napsugarak pedig egyre inkább kezdték megtörni az éjszaka sötétjét. Hat óra is elmúlt már, mikor Ana legnagyobb döbbenetére kopogtattak az ajtaján. Pálcájáért nyúlt, és hangtalanul lopódzott a bejárati ajtó elé. Hunyorogva bámult ki a kukucslyukon, amin keresztül a Roxfort igazgatóját pillantotta meg. Kitárta az ajtót, és pálcáját rögvest az érkező mellkasára emelte.

- Milyen képességem kontrollálásában segített, professzor?

- Jó reggelt, Anabelle. Reméltem, hogy már ébren vagy - kezdte az igazgató. - Véla felmenődnek hála, tüzet tudsz gyújtani egy puszta érintéssel. Én teljesen bizonyos vagyok benne, hogy te vagy az, Anabelle Drops.

Ana leeresztette a pálcát, majd félreállt az útból, hogy Dumbledore beléphessen a lakásba. Becsukta utána az ajtót és hellyel kínálta őt a konyhaasztalnál. Töltött neki egy pohár gőzölgő italt, amibe az igazgató egy adag citromport töltött. Ana felhúzta a szemöldökét, de nem tette szóvá csodálkozását. Helyet foglalt a varázslóval szemben, és italát türelmetlenül kavargatva várta vendége beszámolóját, jövetele céljáról.

- Nagyon otthonos szállást kaptál - jegyezte meg egy mosoly kíséretében Dumbledore. - Biztos kíváncsi vagy, miért törtem rád itt hajnalok hajnalán. - Ana csak bólintott. - Ha jól tudom, sikerült kapcsolatba lépned Mr. Botkinnal.

- Jól tudja. Miért érdekli?

- Beszélnem kell vele, mihamarabb. - A varázsló Ana kérdő tekintetét látva hozzátette. - Talán lenne egy-két olyan ereklyéje, ami fontos lehet a Rendnek, de többet egyelőre nem mondhatok. Magam indulnék a nyomába, de gondoltam, rajtad keresztül időt spórolhatok.