Szabadíts fel! (Sirius Black ff.) ☆BEFEJEZETT☆

46. fejezet: A szabadság ára

Ana a Saint Martin csatorna keskeny gyaloghídjának peremére támaszkodva bámulta a víz lassú hömpölygését. A tavaszi szellő lágyan susogtatta a még kopasz rododendronokat, az emberek jókedvűen pusmogva keltek fel-alá a hídon. A Nap erőtlen sugarai gond nélkül törtek át az éppen csak bimbódzó fák között, hogy megmártózzanak a tiszta vízben. Ujjai közt egy gömbölyű kavicsot forgatott, hogy egy perccel később, egy jól irányzott dobással a patakba vesse azt. A kő hangos loccsanással csatlakozott a csatorna alján heverésző többi kavicshoz, Ana pedig a becsapódás következtében létrejött vízgyűrűket számolgatta.

Megszorította a híd szélét, és oldalra pillantva Marcust látta felé sietni. A férfi öles léptekkel közeledett, gyorsan szelte át a köztük megmaradt pár méter távolságot. A varázslónak nem kellett megszólalnia, Ana látta rajta, hogy rossz híreket hoz. Állkapcsa megfeszült, rácok szelték át csinos arcát, száját pengevékonyra préselte össze. Ahogy Ana mellé ért, idegesen markolt rá ő is hatalmas tenyerével a híd korlátjára, mintha ketté akarná azt roppantani. Azúr szemében villámok cikáztak, mikor megszólalt, hangja dühtől remegett.

- Vége. Ennyi volt. Az egész eddigi munkánk mehet a levesbe.

Ana lehajtotta a fejét. Nem lepte meg a hír, bár valahol mélyen mégis pozitív végkifejletben reménykedett. Az elhúzódó tárgyalások ellenére az országok kihátráltak az egyezmény alól, ahogy realizálódott bennük, hogy Nagy-Britanniában egyre nagyobb a baj. Nem kételkedtek ugyan Voldemort egyre növekvő hatalmában - a jelen helyzetben talán épp ez volt a baj - magukat védekező állásba helyezték, de hogy saját aurorállományukat kitegyék a biztos veszélynek, arra nem voltak hajlandóak. Kivéve talán...

- Na és Suivillant? Ő végig pártolt minket, és azt mondta, más egyezségre is hajlandó...

- Önkéntes csapatokat tud küldeni, ha úgy alakul. De kötelezni nem fogja őket, hogy Franciaországon kívül harcoljanak. És ha Voldemort rájuk is ki akarná terjeszteni a hatalmát, akkor azokat is visszahívja. Bár, ha ez megtörténik, akkor már úgyis mindegy.

Victor Suivillant, a francia mágiaügyi miniszter végig nyitott volt a szerződésre, az összes ország vezetői közül ő volt a legbelátóbb.

- Végül is, ez is több, mint a semmi.

- Ja. - Ana hallotta maga mellől a férfi kétkedő sóhaját. Felnézett rá, és még sosem látta ennyire összetörtnek őt. Szeretett volna valami vígasztalót mondani, de nem tudott. Az utóbbi időben ő is úgy érezte magát, mintha mocsárba süllyedt volna, és minél jobban kapálódzik, hogy kiszabaduljon, csak annál mélyebbre süllyed.

Merlin tudja, meddig nézték némán tovább a csatorna vizének unott hullámzását, mire Marcus törte meg a csendet.

- Megírom a jelentést Dumbledore-nak, aztán hazamegyek és személyesen is beszélek vele. Te jössz?

- Nem tudom. Ez a zsupszkulcsozás nagyon megvisel. Néha már attól is hányingerem támad, ha rágondolok.

Marcus felhúzta a szemöldökét.
- Pedig jobb pár napokra elosztva zsupszkulcsozni, mint hétfőn kétszer.

- Lehet, hogy igazad van - mélázott a lány, mire újratekerte sálját a nyakán.

Bár még csak március első hetében jártak, érezte, hogy végre tavaszodik, és a sok viszontagság ellenére, neki is kezdett visszajönni az életkedve. Szerette látni rügyezni a fákat, nyílni a virágokat, imádta, ahogy a színek átveszik a hatalmat a kopárság felett. Remélte, egyszer minden jobbra fordul, és véget ér ez a kilátástalanság, ami élete minden terülétét érintette. Bár magánélete problémái eltörpülni látszódtak, az egyre közeledő veszély mellett.