Szabadíts fel! (Sirius Black ff.) ☆BEFEJEZETT☆

41. fejezet: A változás szele

- EZT IS RAJTAM AKARJÁK LEVERNI! - tajtékzott Sirius. - DE MAJD ÉN MEGMUTATOM CARAMELNEK, HOGY KIVEL SZÓRAKOZZON!

Siriust elölről Kingsley, hátulról Remus próbálta visszatartani attól, hogy egyenesen a Mágiaügyi Minisztériumba rohanjon.

- Most már elég ebből! - recsegte Mordon, falábának kopogása éles ritmust vert a padlón. - Mikor származott valaha is bármi jó abból, hogy forró fejjel indultál igazságot tenni, hah? Leülsz szépen, és megvárjuk a többieket!

Azzal fél kezével megragadta Sirius vállát, és a legközelebbi székre lökte. Sirius sápadt arccal pattant újra fel, pálcája megremegett a kezében.

- Hogy képzeled... - az exauror egy szempillantás alatt lefegyverezte Siriust, majd a székhez kötözte. - Ha még egyszer pálcát fogsz rám, Merlinre mondom, nem úszod meg ennyivel! Semmit sem tanultál a múltból, fiam!? Nem fordulhatunk egymás ellen, akármi is történjék! Hűtsd le magad, vagy én foglak, de abban nem lesz köszönet!

Sirius mellkasa vadul járt fel-alá, ha szemmel ölni lehetett volna, a társaság nagy része holtan esett volna össze. Ana az egyik sarokból nézte végig a jelenetet, és borzasztóan örült, hogy itt voltak a többiek, mikor Sirius megtudta, hogy rá akarják kenni a halálfalók szökését. Ő egyedül biztosan nem tudta volna megállítani a varázslót, hogy a vesztébe rohanjon. Mikor a férfi szürke szemeit Anára emelte, és meglátta annak könyörgő tekintetét, az őrült köd, ami eddig elméjét lepte el, kezdett feloszlani. Légzése egyenletessé vált, arca kezdte visszanyerni eredeti színét.

- Ne haragudj, Rémszem - szólalt meg -, de...

- Felejtsük el - morogta Mordon. - De egy darabig még így maradsz.

Sirius hátravetette fejét, hangosan fújta ki a levegőt, de nem szólt többet. Ana megsemmisülten állt a sarokban, az elmúlt alig huszonnégy óra teljesen kimerítette, és még nem volt vége a napnak.

Hamarosan megérkezett a többi rendtag is a gyűlésre, mind csodálkozó pillantásokat vetettek a székhez kötözött Siriusra, aki erre csak a szemét forgatta. Mikor megérkezett Dumbledore, mindenki elhallgatott.

- Arthur, örülök, hogy már ilyen jól vagy - fordult először Mr. Weasleyhez, aki bólintott felé. - Nos, elég szomorú hírre virradtunk így, újév reggelén, bár azt kell mondanom, hogy ez csak idő kérdése volt. - Dumbledore hosszú ujjaival az asztallapnak támaszkodott, és egy pillanatra Ana olyan törékenynek látta az igazgatót, hogy biztos volt benne, a professzor hálás a bútornak amiért az megtartja őt. - Fokozott óvatossággal kell a további ügyeinket intézni, akik most kiszabadultak, azok a legmegátalkodottabb gonosztevők közé tartoznak. Néhányótoknak volt is dolga velük, tudjátok miről beszélek. De most meséljetek ti - nézett Ana, Marcus, Kingsley és Mr. Weasley felé. - Mi történt ma a Minisztériumban?

- Ha eddig paranoiás őrültnek tartottuk Caramelt, akkor ezután kijelenthetjük, hogy teljesen megbomlott az elméje - kezdte Kingsley. - Nem tudom, hogy súgnak-e neki, vagy magától ilyen...

- Lucius Malfoy - szólalt meg Mr. Weasley. - Egészen biztosan manipulálja a minisztert. Elég sokat látni őket együtt. Azt hiszem, ezt a többiek is megerősíthetik.

- Amíg Caramel az irodájában sajnálta magát - vette át a szót Ana -, nekem kellett hajnalban a minisztériumi vezetőket tájékoztatni arról, hogy Sirius áll a kitörés mögött. Aztán ezzel a magyarázattal baglyokat küldtem külföldre, amik után ma estére sorra kaptuk is a rivallókat, senki sem érti, hogy történhetett ilyesmi.

- Az aurorok teljesen be vannak zsongva az extra műszakoktól, amiket vállalni kell ezután - sorolta Tonks. - Még több kiképzés, még több munka, hogy a ránk nehezedő nyomásról ne is beszéljek. Úgy érzem, az emberek sokszor azt hiszik, hogy elmormolunk egy varázsigét, és a halálfaló máris gúzsba kötve megy az Azkabanba, hah! - dohogott a boszorkány. Látszott rajta, megviselik a történtek. Haja is egyszerű barna színű volt, ami a válláig ért.