Szabadíts fel! (Sirius Black ff.) ☆BEFEJEZETT☆

49. fejezet: Böklenc és hegyi troll

Ana lassúakat pislogva nyitotta ki szemét, elgémberedett tagjai sajogtak a kemény asztalon töltött éjszaka után, négy-öt óránál aligha aludhatott többet. Sirius félig hason, félig az oldalán feküdt békésen, ő hozzá volt szokva a kemény fekhelyhez. Haja szinte teljesen elfedte arcát, karját párnának használva szuszogott mellette.

Ana mozdulni sem mert, nehogy mocorgásával felébressze a varázslót, némán véste eszébe az alvó férfi nyugodt szendergésének minden pillanatát. Szíve csordultig telt Siriusszal, alig merte elhinni, hogy újra ilyen közel kerültek egymáshoz, és ő még nem halt ebbe bele. Vajon meddig mehet el? Hirtelen éri a halál, ha túlmegy egy határon, vagy lesz ideje visszalépni, ha hibázik?

Sikeresen állta meg, hogy ne simítsa ki a varázsló haját az arcából, majd amennyire tőle telt, hangtalanul felült, hogy körbenézzen a helyiségben. A wishkey-s üveg szilánkjai még mindig az asztal és a konyhapult között terültek szét, a padlón a kifolyt alkohol kisebb-nagyobb tócsái verték vissza a kandallóban égő, soha el nem múló lángok fényét. A jégkockák már rég elolvadtak, Ana felsője pedig átázva és félig lelógva hevert az asztal szélén, nem messze a lavórtól és Sirius véres, szakadt pólójától. Még szerencse, hogy nem járt erre senki a Rendből, elképzelni sem tudta, mit szólhattak volna látva ezt a felfordulást, tetézve a két asztalon alvó, félmeztelen emberrel. Pulóvere fél pár szakadt csizmája társaságában feküdt a földön, leevickélt hát az asztalról, hogy felvegye. Ahogy lába talajt ért, egyből fájdalom nyilallt belé, de már nem olyan éles, mint pár órával ezelőtt. Halkan szisszent fel, majd ügyetlenül szedte fel a ruhadarabot, amibe nyomban bele is bújt, majd pár pálcaintéssel rendet varázsolt.

A helyükre libbenő tárgyak susogására már Sirius is mocorogni kezdett, kihúzta karját feje alól, hátára fordult, pihegett még egy darabig, majd felült. Ana közelebb bicegett hozzá, abban reménykedve, ha terheli lábát, az annál kevésbé fog fájni.

- Pihentetned kéne - szólt rá a férfi, és lecsusszant az asztalról, hogy egy székre ültesse a lányt.

- Annál rosszabb - ellenkezett Ana. Sirius egy másik széket húzott oda, amire felhelyezte a boszorkány lábát.

- Várj csak. Azt hiszem, van itt valami, ami jó lehet. - Sirius a konyhaszekrény felső polcain kezdett matatni, hogy egy kis tégelyt vegyen elő. Leült a székre, ölébe vette Ana lábát, és óvatosan kenegetni kezdte vele bokáját. - Nem is értem, miért nem jutott eszembe. Talán, mert nem voltam épp beszámítható állapotban.

Sirius Ana szemébe nézve dörgölte tovább a kenőcsöt, Ana pedig majd belehalt a műveletbe. Nem bokája miatt, az azt érintő fájdalom jócskán enyhülni kezdett, de helyét másfajta kín vette át. Gyötrő vágy kerítette hatalmába, nem tudott elvonatkoztatni attól, hogy Sirius érinti őt, mégha csak ártalmatlan segítségnyújtás okán is. A szék szélébe markolt, minden erejére szükség volt, hogy ne vesse magát azon nyomban a varázslóra.

- Jobb már? Minden rendben?

Ana nemet akart mondani, mégis bólintott. Végül is a bokája már szinte nem is fájt, az meg, hogy őt szinte elemészti a vágy, már más kérdés. Hogy fog így vele hosszabb időt eltölteni?

- Köszönöm - húzta el a lábát, megszakítva az érintést, a bizsergető érzés azonban még percekig nem távozott. - A te vállad jól van?

- Jól. Kicsit érzem, hogy húzódik, de rendben lesz.

Sirius felállt, a hűtőhöz lépett, hogy reggelit gyártson maguknak, Ana pedig megstoppolta csizmáját, visszahúzta lábára, és legnagyobb örömére, a fájdalom szinte teljesen elmúlt. A varázsló két szendvicset tolt elé, és ő is enni kezdett. Anában a közös életük feltörő emlékei vertek tanyát, elmondhatatlanul hiányzott neki minden együtt töltött közös perc.