Szabadíts fel! (Sirius Black ff.) ☆BEFEJEZETT☆

4. fejezet: Az első gyűlés

Ana a tengerparton bámulta, hogyan nyelik el a hullámok a Nap rózsaszínbe öltözött korongját, miközben meztelen lábfejét ásta be a homok alá. A hullámok bokáját nyaldosták, és ő meg-megrándult a hideg víz érintésére. Péntek lévén hamarabb el tudott szabadulni a Minisztériumból, így volt egy kis ideje, hogy gondolatait rendbe szedje. Túl sok minden történt az elmúlt pár napban.

A Főnix Rendjén járt az esze, már csak pár óra és megismerheti a többi rendtagot és a részleteket. Ugyanakkor rettegett, hogy hogyan fog Sirius Blackre nézni lelkiismeret-furdalás nélkül. Elmondja-e neki a történetét, vagy inkább hallgasson. Egyáltalán milyen ember lehet? Tizenkét év. Tizenkét év ártatlanul a varázslóbörtönben. Csoda lenne, ha teljesen megőrizte volna ép elméjét. Hamarosan kiderül.

Közeledett a dagály, a hullámok egyre feljebb kúsztak a lábán, jelezve, hogy lassan készülődnie kell, így visszatért házába. Semmiképp nem akart elkésni az első gyűléséről, főleg mivel Meredith két napja előhozakodott régi, rossz szokásával. Magához képest rekordsebességgel készült el, és mielőtt útnak indult, utoljára megnézte magát a tükörben. Kisimította ruhája láthatatlan ráncait, majd a megadott időpont előtt fél órával izgatottan hoppanált a Dumbledore által megadott címre.

A Grimmauld téren többemeletes házak sorakoztak egymás után. Ana a tizenkettes számot kereste, és ámulattal figyelte, hogyan húzódik egymástól távol a tizenegyes és a tizenhármas számú ház két irányba, felfedve a helyet, ahová érkezett. Felhúzta talárja kapucniját, körülnézett, majd elindult az ajtó felé. Egy percig habozott, de mély levegőt vett és kopogtatott az ősrégi, de szépen kimívelt arany kopogtatón, majd hallotta, ahogy zárak tucatjai mozognak a túloldalon. Az ajtó nem nyílt ki magától, ezért óvatosan lenyomta a kilincset és benyitott a házba. A vak sötétben az orráig sem látott, így előhúzta pálcáját és elmotyogott egy lumost. A láng csak egy kis kört világított meg, így haladt előre, amikor halk motyogásra lett figyelmes. Olyan szavak ütötték meg a fülét, mint árulók, csőcselék, szégyen, de a hangok gazdáját nem látta. Ana azt gondolta talán rossz helyre tévedt, vagy a Rend időközben elköltözött. Nem is tudta elképzelni, hogy a Főnix Rendje ilyen barátságtalan környezetben legyen. Omló vakolat és penészszagú tapéta egyvelege furakodott orrába, olyannyira, hogy be is kellett fognia azt. Ana egész életében próbált kibújni az elkényeztetett aranyvérű skatulyából, mégsem tudta mindig levetkőzni úri származását. A Drops kastélyban ugyanis, még gondolatban sem fordulhatott elő soha, semmilyen hasonló körülmény. De ez a hely... nem emberhez méltó. Gondolataiból egyszer csak hangos ajtócsapódás és gyors léptek zaja zökkentette ki, és Ana nem is késlekedett, pálcáját rögtön a zaj forrása felé lendítette, készen arra, hogy visszaverjen, vagy indítson egy esetleges támadást.

- Ki az? - kérdezte magabiztos hangon. Ehhez igazán értett. A magabiztosság álcája mögé rejteni bizonytalanságát.

- Ezt én is kérdezhetném - válaszolt egy mélyebb, de kellemes tónusú férfihang - Csak nem fog rám pálcát a saját házamban, kisasszony? Na, nem mintha nem fordult volna elő már korábban. - Ana a hanglejtésből kiérezte a keserű felhangot. Lentebb eresztette a pálcát tartó karját.

A férfi legyintett az övével és a folyosó olajlámpáiban halvány fény kezdett derengeni.

- Elnézést, hogy így kellett fogadnunk, a házimanóm gyűlöl, és ha nem adok neki egyértelmű parancsot, gyakran kihátrál a feladat elvégzése alól. A Menj és nézd meg ki jött-tel nem voltam elég furmányos.

- Mr. Black?

- Szólíts nyugodtan Siriusnak. A Mr. Black...hmm, túl hivatalos.

- Anabelle Drops, Ana - hajtotta hátra a kapucniját és kezet nyújtott a férfinak. Magas, vékony alakja kissé félelmetesen tornyosult felé, egészen fel kellett emelnie a fejét, hogy Sirius szemébe nézhessen.