Szabadíts fel! (Sirius Black ff.) ☆BEFEJEZETT☆

14. fejezet: Felbolydult főhadiszállás

A következő három napban Sirius és Ana folytatták az Imperius átok megtörésének gyakorlását. Kettejük kapcsolata ebben a pár napban igazán felhőtlennek bizonyult. Az órák után még sokszor hajnalig beszélgettek, zenéltek és nevettek együtt. Ana külföldi útjai történetével szórakoztatta a varázslót, Sirius pedig sokat mesélt Roxfortos éveiről, a régi Rendről, az akkori tagokról. Többször átbeszélték a mostani helyzetet, tanakodtak, találgatták, vajon mi fog történni. Ana élvezte, hogy a férfi most olyan kiegyensúlyozott és jókedvű, nyoma sincs a pár nappal ezelőtti szeszélyességének. Egyetlen bánata - amin maga is meglepődött, hogy így érez miatta - az az volt, hogy Sirius nem próbált meg közeledni felé.

Az idillinek mondható körülményeknek volt az is köszönhető, hogy Anának egyre jobban ment az átoktörés. Az olyan parancsokat, mint Állj fel!, Gyere ide!, Menj az asztalhoz!, már könnyedén megtörte, amin ő maga is meglepődött. Az összetettebb parancsok, mint a Mesélj a Főnix Rendjének legutóbbi üléséről, azonban még gondot okozott neki.

- Nem lenne egyszerűbb, ha simán megölnének? Nem kéne velem bajlódniuk. Beültetnék az emberüket a helyemre, és áthúznának mindent, amit eddig csináltam. - Ana a szalon padlóján ült és hátát a falnak vetette, tenyerével a padlóra támaszkodott. Sirius mellé telepedett.

- Nézd, Ana - sóhajtotta gondterhelt arccal -, először is egyáltalán nem biztos, hogy Voldemort eljut odáig, hogy akkora hatalomra jusson, amivel megbuktathatja a Minisztériumot, vagy hogy egyáltalán a közeledbe tudjon férkőzni. Másodszor pedig, te aranyvérű befolyásos családból való vagy, amit Voldemort nagyra becsül, és mivel már csak kevés tisztavérű család van, ha nem muszáj, nem öli meg őket. Persze ha kiderül, hogy a Főnix Rendjének tagja vagy... Harmadszor pedig, a te befolyásod és szakmai tekintélyedet nem tudja akárkivel pótolni. Amin most dolgoztok a többi ország vezetőivel, azt ő is az előnyére tudja fordítani, de ehhez rád lesz szüksége, mert te ismered a projektet teljes egészében.

Sirius ujjai most bátortalanul kúsztak Ana kézfejére. Ana viszonozta az érintést, amivel kellemes bizsergés kúszott bőre alá, és újra érezni vélte a férfi jelenléte nyújtotta biztonságot. Lassan játszadoztak kezeikkel, már egészen megszokták egymást. Mintha táncoltak volna ujjaik. Vagy mintha szeretkeztek volna, gondolta Ana, és örült a félhomálynak, amiben nem látszott, mennyire belepirult a gondolatba. Apró érintések, de neki mégis olyan nagyon sokat jelentettek. Talán már túl sokat is.

- Igazad lehet - válaszolt elgondolkodva. - Na, nem mintha ez az eshetőség sokkal megnyugtatóbb lenne.

- Ettől egyelőre még nem kell tartanod.

- Igen, tudom - sóhajtott. - Sirius, mit csinálnál, ha tizennégy éve, mikor Tudjukki rátámadt Harryre, akkor meg is halt volna, és most béke lenne?

- Valószínűleg még mindig az Azkabanban ülnék.

Anának most is - mint bármikor, amikor az Azkaban szóba került - könnyek gyűltek a szemébe és elszorult a torka. Önkéntelenül a mellkasához kapott, hogy szapora légzését kontroll alatt tartsa.

- Mi a baj? - kérdezte Sirius és aggódva fordult testével a lány felé.

- Jaj, ne haragudj - kezdte szipogva és tenyerébe temette arcát. - Csak mikor elképzellek, hogy te... Te ott a dementorok között... azzal a tudattal, hogy árulónak tartanak... ennyi éven keresztül...én csak nem tudom ezt feldolgozni. Kaphatok egy pohár vizet?

Siriusnak nem kellett kétszer mondani, rögtön elővarázsolt egy pohárral. Ana megpróbálta összeszedni magát, nem akart egy sírós kislánynak tűnni. Sirius, kezét a boszorkány ölében pihenő kézfejére tette és hüvelykujjával finoman simogatni kezdte.