Szabadíts fel! (Sirius Black ff.) ☆BEFEJEZETT☆

45. fejezet: A nyom

Ana még egyszer utoljára körbenézett az irodájában, megbizonyosodva arról, hogy minden szükséges dokumentumot elcsomagolt a hosszú útra. Két nap múlva hónapokra itthagyja Angliát, és ez volt az első olyan alkalom, amikor ezt nem örömmel tette. Caramel ideiglenesen engedélyezte áthelyezését Franciaországba azzal a feltétellel, hogy heti egyszer, hétfőnként megjelenik a Minisztériumban és konzultálnak Gilberttel a hazai helyzetről. A heti kétszeri zsupszkulcsos utazást még fogalma sem volt, hogy fogja túlélni, de ezen ráért akkor aggodalmaskodni. Belement a feltételbe, és két hét alatt folyamatosan tanította be Gilbertet a vezetőség fortélyaiba. A fiú nem tudta titkolni Ana előtt, hogy mennyire örül a külföldi átnevezésnek, de a boszorkány nem tudott haragudni ezért. Tudta, hogy Gilbert a képességeihez mérten mindent meg fog tenni azért, hogy az osztály gördülékenyen működjön tovább. Szorgalmas volt és ambiciózus, Ana így nyugodt szívvel hagyta itt pozícióját.

Marcus gyakran benézett hozzá egyeztetni az SzMSz tárgyalásokkal kapcsolatban, az auror rendíthetetlenül azon fáradozott, hogy a szerződés mielőbb megköttethessen. A férfi pozitivizmusa sajnos nem ragadt át Anára, ő ezt a projektet valahol lélekben már elengedte. Marcus elszántságára és megingathatatlan kitartására tekintettel azonban, ezt sosem említette meg neki. Ana inkább minden idegszálával az Uniós projektre koncentrált, ez volt számára a fényes esthajnalcsillag, ami átragyogott fekete felhőkkel borított égboltján. Meg akarta valósítani, amit célul tűzött ki, és tudta, hosszú lesz az út a végéig, de a sikert ezzel kapcsolatban a zsigereiben érezte.

Mikor meggyőződött róla, hogy gondosan elpakolt mindent, egy kis füzetet horgászott elő a táskájából. Mint az elmúlt hetekben minden nap, most is fellapozta a füzet összes oldalát, de azok üresen ásítoztak. Nem volt nyoma a szépen ívelt, mégis férfias kézírásnak, hiába reménykedett benne titokban. Maga sem tudta, miért várt arra, hogy Sirius írjon neki, hisz a varázslónak semmi oka nem volt így tennie. Végigsimított ujjaival a fényes borítón, és egy hangos sóhaj kíséretében visszacsúsztatta a füzetet táskájába.

Fiókja legaljából előkerült a Hírverő azon száma, amiben Harry számolt be az igazságról. Emlékezett, mekkora felbolydulást okozott a lap, nem csak a Roxfortban, hanem a Minisztériumban is. Akárcsak előző nyáron, ezúttal is sugdolózni kezdtek az emberek, találgatva, mi lehet az igazság. Ana azokkal, akikben teljes mértékig megbízott, már rég megosztotta valódi álláspontját. Akadt, akit egyszerűen meg lehetett győzni, de még mindig rengetegen dugták homokba a fejüket Caramelt követve. Az újságot is táskájába süllyesztette, és már épp arra készült, hogy elhagyja az irodát, amikor egy váratlan látogató kopogás nélkül tört rá. Ana kihúzta magát, állát olyan peckesen tartotta, hogy szinte egy síkba került orra vonalával.

- Örülök, hogy megfogadta a tanácsom és elmegy, Miss Drops. - A kevély tekintet találkozott az övével, és Anának hatalmas önuralomra volt szüksége, hogy ne rendezzen jelenetet. Tudta, csak vesztesen szállhatna ki belőle.

Nem fogadta meg Dumbledore azon tanácsát, hogy szedje ki Malfoyból, mikor akarja Voldemort tudomására hozni az SzMSz-ről szerzett információit, ugyanis a találkozó ezzel az emberrel annyira volt ínyére, mint egy nagy tányér sárkánytrágya. Az, hogy még él és senki nem is rontott rá, hogy halálosan megfenyegesse, azt jelentette, Malfoy még hallgatott. Ha nem tudná, milyen gyáván tagadta meg Voldemortot az első varázslóháború után, mostani titkolózásáért talán még bátornak is gondolná.

- Nem hagyott más választást, és ezért örökre gyűlölni fogom - vette oda neki epésen, állát egy centivel sem engedve lejjebb. - Mondja csak, mikor óhajtja megosztani imádott urával azt, amit az SzMSz-ről megtudott?

- Nem csevegni jöttem, hanem, hogy megbizonyosodjam róla, valóban elmegy.

- Tehát a válasz az, hogy a távozásom után.