Szabadíts fel! (Sirius Black ff.) ☆BEFEJEZETT☆

16. fejezet: Berdfordshire

Ana fel-alá járkált hálószobájában, és Siriushoz hasonlóan, azzal győzködte magát, hogy jól teszik, hogy nem bonyolódnak komolyabb kapcsolatba egymással. A lány már rég nem tagadta maga előtt, hogy vonzalma a férfi iránt egyre erősebb, de hogy ez szerelem lenne, abban egyáltalán nem volt biztos. Nem is ismerte túl régóta, hogy el tudja dönteni, és az érzés is merőben más volt, mint amit egykor Jacob iránt érzett. Szerette Siriusszal tölteni az idejét, szerette megnyugtató közelségét, a bátorságát, az egyediségét. Azt, hogy amikor jó passzban volt, ő volt a legviccesebb ember a világon, na és a mosolya... Ana önkéntelenül vigyorodott el, ahogy hirtelen maga előtt látta a mosolyától megszépült férfi arcát. Mindene azt súgta, a varázsló is hasonlóan érez iránta valamit, mégis ott bujkált benne a kétség, hogy vajon Sirius a nőt látja-e benne, vagy csak egy csinos valakit, aki néha kiszabadítja őt fogságából. Őt, Anát kedveli vajon, vagy csak a lehetőséget a szabadulásra.

Abbahagyta a járkálást, mellkasa összeszorult, ahogy kétszemélyes ágyára pillantott. Fájdalmasan üresnek látta abban a percben, és ő már olyan szívesen megosztotta volna azt valakivel. Vagyis, nem pusztán egy valakivel, hanem... És nem csak az ágyát. Az egész életéből hiányzott valami.

Megrázta a fejét, már oly' sokszor volt kénytelen elhesegetni a gondolatot, hogy Sirius és ő... Talán őt magát sem a férfi személye vonzza, hanem az elérhetetlensége. És különben sem lenne ideje egy kapcsolatra a munkája és a Rend mellett. Hiszen Merlin szerelmére, még aludni is alig van sokszor ideje!

Leült fésülködő asztalához, és tovább tépázta magát. Nem hitte, hogy hosszútávon Sirius el tudná fogadni, hogy amíg a varázsló bezárva kénytelen élni abban a házban, addig ő, Ana szabad. Ez talán állandó feszültségforrás lenne köztük. Abban meg pláne nem volt biztos, hogy tudná-e kezelni egy, az élet által sokszorosan megsebzett férfi különös természetét.

A rengeteg kérdés úgy zakatolt a fejében, mint a Roxfort Expressz, a válaszok azonban a mozdony füstjének homályába veszve kavarogtak tovább. Megfoghatatlanul csúsztak ki ujjai közül, és Ana jobb ötlet híján kész volt, hogy csak úgy sodródjon a füsttel a szélben.

☆☆☆

Sirius és Ana pontban fél tízkor találkoztak a Black ház bejárati ajtajában. A férfi komolyan gondolhatta azt a fürdőt, ugyanis, kellemes füstös menta illat lengte körül, Anának pedig el kellett nyomnia magában a késztetést, hogy mellkasának simuljon. Rövidre nyírt körszakálla különös karizmát kölcsönzött neki, ami roppantmód tetszett a boszorkánynak.

- Remus fedez? - kérdezte suttogva, titkon pedig mélyen magába szívta a varázsló illatát.

- Igen, mint mindig.

- Akkor, ha készen állsz, mehetünk. - Kissé bátortalanul kapaszkodott a varázsló két karjába. Csodálkozással vegyes elégedettséggel figyelte, hogyan fut végig a libabőr Sirius meztelen karján.

Egy kicsi, roskadozó házikó mellett bukkantak fel, betört ablakain a zsalut csak egy-egy csavar rögzítette, félig leszakadva lengedezett nyikorogva a szélben. A viskó két oldalából alacsony, fehér kerítés indult, és míg a szem ellátott szelte keresztül-kasul a vidéket. Az előttük elterülő, alacsony dombokkal tarkított tájon juhok százai legeltek békésen, látszólag felügyelet nélkül. Pedig a mögöttük  elterülő hatalmas Drops kastély, mintha csak jó pásztorként őket őrizte volna.

- Hogy tetszik? Gondoltam kicsit messzebb hoppanálok, mert amúgy közelebb szoktam, de most...

- Fogd be, Ana. - A boszorkány először értetlenül nézett fel a varázslóra, de amikor meglátta a férfi arckifejezését, nem tudott rá megsértődni.