Szabadíts fel! (Sirius Black ff.) ☆BEFEJEZETT☆

22. fejezet: Másnap

- Sirius!? Itt vagy?

Ana távoli, elmosódott zajként hallotta meg Remus hangját. Nagyokat pislogva nyitotta ki szemét, beletelt pár másodpercbe, mire rájött, Sirius óvó karjai közt fekszik. Felfedezése pedig sosem érzett boldogságként járta át mindenét, feje búbjától a lábujjáig.

- Mit akarsz, Remus? - dünnyögte Sirius, aki most leginkább a pokolba kívánta legjobb barátját. - Szombat van. Hagyj aludni! - Azzal arcát visszatemette Ana nyakába, ujjaival önkéntelenül kezdte cirógatni a boszorkány hasát.

- Meddig akarsz aludni? Dél is elmúlt. Egyébként előkerült Sipor. Gondoltam szólok.

- Mondd meg neki, hogy számolja meg hány szem lencse van a tíz kilós zsákban a kamrában. Mire végez vele, én is lejövök.

Remus nem szólt többet, csak sietős léptei halkulása jelezte, hogy elment.

- Ugye, ezt most nem komolyan mondtad? - kérdezte Ana, miközben nagyot nyújtózva szembefordult Siriusszal.

- Én komolyan gondoltam, de Remus úgyse mondaná neki. Na meg, Sipor sem engedelmeskedne. De kit érdekel az az átkozott manó! Aludjunk még egy kicsit - kérte, és lusta csókot nyomott a lány homlokára. - Vagy...

- Mi az hogy előkerült? Hol volt? Csak nem elküldted?

Sirius a hátára fordult, és nagyot sóhajtott, így véve tudomásul, hogy ő már nem fog visszaaludni.

- Ne legyél már ilyen merev - dörmögte.

Ana bűnbánó tekintettel bámult rá. Egy ilyen felejthetetlen éjszaka után valóban lehetne kicsit kevésbé karót nyelt. Hiszen olyan csodás volt minden pillanata.

- Ne haragudj - bújt közelebb hozzá.

- Egy pár napja már nem láttuk. Többször átkutattam a házat, de mintha a föld nyelte volna el. Ruhát persze nem kapott, de egyszer kihajítottam a szobából. Remélem, nem gondolta, hogy akkor el is mehet.

- A manó csak akkor mehet el, ha ruhát kap.

- Igen, ezt én is tudom. Csak furcsa, hogy így eltűnt. Persze az is lehet, hogy direkt előlem bujkált.

- Kérdezd majd ki.

Sirius hümmögött valamit, majd megsimította Ana arcát.
- Hogy aludtál?

- Soha jobban - mondta, és arcát a varázsló tenyeréhez nyomta. - Csodás éjszaka volt.

- Hmm... felőlem folytathatjuk. - Sirius felkönyökölt. - Itt fekszik mellettem egy gyönyörű, meztelen nő, nem akarok most Siporral foglalkozni. - Csillogó szemekkel nézett végig a mellette fekvőn, ujjai Ana mellein köröztek.

- Túl kicsik, igaz? - kérdezte gyermeki ártatlansággal a férfit, aki erre majdnem hangosan felkacagott. Ujjai továbbra is a lány bőrén jártak lassú keringőt.

- Te is értesz a hangulatromboláshoz, úgy látom - csóválta meg a fejét, kócos üstöke mégis elegánsan hullott arcába. - Van erre a kérdésre jó válasz? Ha azt mondom, hogy nem, akkor azt mondod majd, hogy hazudok, ha pedig azt felelem, hogy igen.... Nos, azt nem szeretném megtudni - nézett rá kisfiús mosolyával.

Ana csak nézte a férfi vidám arcát, és egyszerűen nem tudott betelni vele. Őt akarta minden nap. Minden reggel őt pillantani meg először. Az őszinte, csodálattól átitatott szemeiben fürödni, és megnyugvást találni szavaiban. A boldogság egy olyan oldalát találta most meg, ami eddig ismeretlen volt számára.

Sirius keze oldalára siklott, és egyre haladt lefelé. Ana mindene lúdbőrössé vált egy pillanat alatt, és közelebb húzódott a férfihoz. Kezét nyakába fűzte, ajkait puhán érintette a másikéhoz.