Szabadíts fel! (Sirius Black ff.) ☆BEFEJEZETT☆

7. fejezet: Az interjú

Hétfő reggel Sirius jókedvűen ébredt. Az este sokat gondolt Ana ötletére, és arra miként hagyhatná el ezt a házat észrevétlenül. Be kell avatnia Remust, nincs más választása. Nem fog örülni neki, de nem áll majd az útjába, ebben biztos volt. Diákkorukban sem tette soha. Boldog volt a tudattól, hogy viszontláthatja keresztfiát, még akkor is, ha ő nem látja. Aggódott érte, el sem tudta mondani mennyire. Neki szánt leveleiben próbálta együttérzéséről biztosítani, hiszen mindketten rabok egy olyan házban, amit gyűlölnek. Ugyanakkor tudta, milyen kemény fából faragták a fiút és ez nyugtatta kicsit. És persze a legjobb varázslók és boszorkányok védik. És Anának köszönhetően egy kis részt ő is kap a védelmezői szerepből. Nem tudta, hogy mivel érdemelte ki ezt a lánynál, de hálás volt érte. Kezére nézett, és felidézte a lány ártatlannak szánt mozdulatát. Nem akarta megijeszteni őt, neki, Siriusnak is meglepő volt a reakció, amit az érintés váltott ki belőle. Szökése óta pár kézfogáson kívül senkivel sem érintkezett, az Azkabanban meg pláne nem. Talán ezért kavarta fel egy csinos és vonzó nő érintése. Csinos és vonzó. El kellett ismernie, hogy a boszorkány valóban fenemód gyönyörű, na és azok a lábak! Rövidek, de formásak, kár, hogy hálóruhája takarta a lényeget. A felismerés, hogy ilyen módon gondol a boszorkányra, aggasztani kezdte. Szemtelenül fiatal lehetett hozzá képest, és még túl naiv. Ráadásul rendtag, és házi nyúlra nem kéne lőni. Pedig a régóta szunnyadó vadászösztöne kezdett feléledni benne. Na, nem mintha mostani kinézte alapján lenne esélye a boszorkánynál. Felrémlett előtte kifejező mélybarna szeme, sötét haja és szemöldöke, amik éles kontrasztban voltak halvány bőrével. Ajkai teltek és... Megrázta a fejét, túlságosan elkalandoztak a gondolatai.

Eszébe jutott, hogy mondott valamit a hétfői Prófétáról. Felöltözött, magára kanyarította talárját és elindult a konyhába. Amint belépett a helyiségbe, Mrs. Weasley rögtön megszólította. Ha megint azzal jön korán reggel, hogy füstöljünk doxikat az étkezőben, Merlinre esküszöm, én felgyújtom ezt a házat.

- Parancsolj, Molly - szólt mégis udvariasan.

- Arra gondoltam, meg kéne próbálni leszedni édesanyád portréját az előszobából. Van ötleted, hogyan kezdjünk hozzá?

- Már milliószor próbáltam, Molly, de nem sikerült. Én lennék a legboldogabb, ha soha többé nem kéne látnom a vén banyát...

- Nos, majd Arthurral mi is nekiesünk, hátha sikerül. A gyerekekkel meg folytatjuk a takarítást és...

- Jött már a mai Reggeli Próféta? - kérdezte gyorsan, mielőtt az asszony őt is be akarná vonni a munkába. Már így is, ha elő akarná hívni pálcája utolsó varázslatait, a suvickus igencsak előkelő helyen szerepelt volna, és a rohadt életbe, ő átkokat akar szórni!

- Igen, ott van az asztalon. Még nem olvastuk mi sem. Nézd át nyugodtan. Arthur is hamarosan lejön.

Sirius leült az asztalhoz és amint rápillantott a címlapra, meglátta Ana fotóját, alatta pedig a címet: Portré: Anabelle Drops, a Mágiaügyi Minisztérium új üdvöskéje. Sirius a tartalomjegyzékhez lapozott, majd rögtön hajtott is tovább a  29-31. oldalra, ahol az interjú volt  olvasható. Egyből szembetalálta magát Ana fotójával, ami melltől felfelé ábrázolta őt. A lány feltűzött hajjal, széles mosollyal mutatta meg az olvasóknak arcának mindkét oldalát. Fülében apró gyöngyös fülbevaló, nyakán ehhez passzoló gyöngysor lógott. Sirius gyönyörűnek találta a boszorkányt, pedig sohasem voltak az esetei az olyan nők, akik ilyen előkelőséget sugalltak magukból. Tapasztalata szerint az ilyen típusú nők beképzeltek, karót nyeltek és elkényeztetettek voltak, és neki ettől felállt a hátán a szőr. Magában elvetette a gondolatot, hogy ők ketten valószínűleg sosem fognak jól kijönni egymással, és ebben a soron lévő két fotó is megerősítette.