Szabadíts fel! (Sirius Black ff.) ☆BEFEJEZETT☆

44. fejezet: Segítség

Lustán hullottak az égből a kövér esőcseppek, apró tócsákat képezve a roxmortsi talajon. A szél azonban vidáman fütyült, és nagy sietséggel suhant át a zegzugos utcák között. Anának erősen kellett szorítani magán a láthatatlanná tévő köpenyt, ha nem akarta kilétét felfedni. Márpedig ő nem akarta. Meglepte a forgatag, ami a faluban várta, de egyben örült is, hogy a roxforti diákoknak pont ezen a napon volt szabad hétvégéjük, így észrevétlen be tud majd surranni velük a birtokra. Mielőtt a vadkanos kapu felé kanyarodott volna, figyelte, hogyan oszolnak a diákok szerte-szét a faluban, gondtalan arcukon a mosoly ezernyi fajtája ragyogott. Azt kívánta, bárcsak újra diák lehetne, hogy a legnagyobb problémája az év végi R.B.F. vizsga legyen. Egy pillanatra megállt Madam Puddifoot kávézója előtt. A helyiséget színes szalagok díszítették, minden asztal felett kis angyalka repkedett, jelezve, Valentin napja van. Ana erős szorítást érzett szíve tájékán, és ha ő maga látszódott is volna, akkor sem tűnt volna fel senkinek, hogy az óriás esőcseppek közé egy apróbb is vegyül.

Éppen el akart fordulni, hogy ne is lássa ezt a giccset, amikor az üvegablakon keresztül megpillantotta Harry Pottert, mire alig észrevehetően elmosolyodott. A fiú egy fekete hajú csinos lánnyal üldögélt a kávézóban, a két fél közötti zavart feszültséget a fal túloldaláról is érezni lehetett. Az első szerelem. Talán ezért hányt fittyet a fiú a keresztapjára. Lány van a dologban ,és Ana kezdett megenyhülni a fiú felé. Földbe gyökerezett a lába, egészen az ablak párkányából figyelte a fiatalokat. Bárcsak elmondhatná Siriusnak! Azonban a randevú nem végződött túl jól, a lány szív alakú szalvétával törölte le arcáról a könnyeit, majd elsietett, Harry pedig zavart arckifejezéssel lépdelt át a Három Seprűbe. Ana követte, remélte, el tudja csípni a fiút, hogy megüzenje, Sirius nagyon várja, hogy jelentkezzen. Nem volt könnyű úgy manővereznie a kocsmában, hogy senkinek se menjen neki, de végül sikerült átverekedni magát a tömegen. Legnagyobb meglepetésére az asztalnál, ahová Harry igyekezett, ott ücsörgött Rita Vitrol, Hermione, Ron és egy hosszú, szőke hajú, bágyatag tekintetű lány. Miután percekig hallgatózott, arra gondolt, milyen boldog lesz Sirius, ha megtudja, keresztfia bátran felvállalva az igazságot, elmeséli történetét, amit megjelentetnek a Hírverőben. Még akkor is, ha köztudott, az újság tulajdonképpen egy szennylap. Újra fájdalom hasított belé, hogy nem örülhet majd együtt a férfival, de megesküdött magának, hamarosan lerázza ezt a láncot, ami gúzsba kötötte. Nem is késlekedett tovább, pár diák mögött, akiknek zsebeit Argus Frics maga forgatta ki, belopózott a Roxfortba. A köpenyt végig magán hagyta, nem akart összetalálkozni Dolores Umbridge-dzsal, vagy valamelyik benfentesével. Még a Roxfortban sem lehetett biztos az ember, hogy nem ellenséggel találkozik.

Megállt az igazgatói irodát őrző kőszörny előtt, a szerencse most pártfogásába vette. Minerva McGalagony lépett ki a szobor mögül, ő pedig gyorsan besurrant, majd a mozgó csigalépcsőn kanyargózott fel Dumbledore irodájához. Hangosan kopogott az ajtón, keze belesajdult az ütésekbe. Mikor az igazgató jelezte, hogy szabad, Ana belépett a helyiségbe. A falon lógó képkeretek lakói egyszerre fordították rá tekintetüket, mikor előbújt a köpeny takarásából.

- Á, kedves Anabelle! - köszöntötte derűs mosollyal az igazgató, mint aki számított jövetelére. Dumbledore intett a boszorkánynak, hogy foglaljon helyet az asztalánál, ő maga pedig kényelmesen, ujjait egymásnak támasztva hátradőlt a széken. Fawkes, a főnix békésen szundikált a professzor mögött. - Hallgatlak, mi járatban vagy. Ne haragudj érte, de meg kell jegyeznem, nem vagy túl jó színben.

Ana az utóbbi pár napban mindenkitől ezt hallotta, úgyhogy már meg sem lepődött. A Minisztériumban aggodalmas arccal kérdezgették egészsége felől, ő pedig nem győzött magyarázkodni, hogy csak a stressz az oka, de hamarosan minden a régi lesz.