Szabadíts fel! (Sirius Black ff.) ☆BEFEJEZETT☆

33. fejezet: Tickall

Tejfelszerű köd ereszkedett alá a falura, és a fákról lehulló nyirkos falevelek a tickalli macskaköveket oly csúszóssá tették, hogy aki sietni merészelt rajtuk, az könnyen a kockák közötti hézagok közeli tanulmányozójává válhatott. Pedig abban aztán pont semmi érdekes nem volt. A két láthatatlan alak is komótos léptekkel haladt a sikamlós úton, annak ellenére, hogy mágiájukkal könnyedén felszáríthatták volna legalább a lépteik alá eső utat. De kerülniük kellett a feltűnést, hiába kedvezett nekik az időjárás, és hiába volt Tickall település lakóinak nagy része varázsló és boszorkány. Aki pedig a varázstalan népek közül lakott itt, az már rég hozzászokott a sok furcsasághoz.

A déli országrész ezen pontján a baglyok nappal röpködtek az épületek teteje felett, egyes házak udvarán pedig a fűnyíró akkor is levágta a füvet, amikor a ház lakói egytől-egyig a tornácon ülve szürcsölték a limonádét. Mintha csak a nézésükkel irányították volna. A kisgyerekeket itt nem biciklizni, hanem seprűn lovagolni tanították szüleik, és az is előfordult, hogy a helyi fogadóban szerelmi bájitalt akartak rásózni az ember lányára. Na, ott fordult meg igazán a sok különös ember! Ki mugli szobát akart kivenni a tickalli Tétova Troll fogadóban, annak számolnia kellett azzal, hogy a dús keblű tulajdonos asszony, Mrs. Miser és robosztus férje, akinek szakálla hordó hasa aljáig ér, bizony rögtön kipenderítette, ha számláját nem aranypénzzel kívánta rendezni. Ők a Varázstitok-védelmi Alaptörvényre fittyet hányva pálcájukat nem rejtették el akkor sem, ha muglik keveredtek közéjük. Legfeljebb konfundálták őket, és máris természetesnek vették, hogy - mivel galleonuk nem lévén - arany és ezüst ékszereik szolgáltak fizetségül a barátságosságot csak hírből ismerő vendéglátók felé.

Ilyen helyen vett házat magának Sirius Black, miután megörökölte Alphard bácsikájától a csinos kis vagyont. Az épület rendezetlen kertjével tűnt ki a többi közül, nem volt más hasonló gazdátlan ház a környéken. A borostyán a tető minden négyzetcentiméterét benőtte, és csoda volt, hogy az nem szakadt be a roppant súly alatt.

A láthatatlan páros bekanyarodott abba az utcába, ahol ez az elhanyagolt ingatlan volt fellelhető, és egymásba karolva pár perc alatt a kapuhoz értek. Ugyanebben a pillanatban egy kecskeszakállas férfi könyökölt előre hatalmas tornácának korlátjára. Mélyet szívott a pipájából, amit előtte jó alaposan megtömött dohánylevéllel. A pipa gomolygó füstje egybeolvadt a köddel, s arra, hogy a tornácon áll valaki, csak a pipaszárat megszívó, jellegzetes cuppanó hang engedett következtetni.

- Nocsak, nocsak - dörmögte a férfi, miközben orrára csíptetett vastag lencsés szemüvegén állított egyet.

Bárki, aki csak egy pillantást vetett volna rá, azt gondolta volna, hogy az egy közönséges okulár, pedig közel sem volt az. Lencséjén keresztül nem csak messzire el lehetett látni, hanem az a legtöbb bűbájon áthatolt, ennek köszönhetően a férfi jól láthatta a két alakot megállni a kapualjban. Az egyik igencsak ismerős volt neki, pedig idejét sem tudta, mikor látta utoljára. Keresztüldobta vállán rókaprémből készült sálját, s tovább meresztette kék szemeit a szomszéd ház felé.

- Kingsley azt mondta, hogy a riasztóbűbájt éjfélig hatástalanította, utána automatikusan visszaáll. Még nagyjából két és fél óránk van. Addig bőven végzünk. Sőt, még egy kis extra is belefér - mondta sokat sejtetően Sirius és szorosabban húzta magához a boszorkány láthatatlan derekát.

- Felejtsd el. - Ana hangja komolyan csengett. - Fogjuk azt a valamit, amiért idejöttünk, és már itt sem vagyunk. - Ana folyamatosan a fejét forgatta, és a Marcustól tanult varázsigével rendszeresen ellenőrizte, hogy követik-e őket.

- Elfelejted, hogy nekem nem vagy a főnököm. Ne idegeskedj már! Csak rám is átragasztod.

- Akkor akár el is mehetek! - Ana sarkon akart fordulni, de Sirius visszafogta.