Szabadíts fel! (Sirius Black ff.) ☆BEFEJEZETT☆

2. fejezet: Rég látott ismerős

Ana, míg Dumbledore-ra várt, kiült gitárjával a kedvenc karosszékébe, és egy új dalon munkálkodott, aminek szövegét apró, kis füzetbe jegyezte le.
Mikor megunta hangszere pengetését, felállt és az elé táruló végtelen tengerre emelte tekintetét. A szeme elé táruló látvány mindig megnyugvást keltett benne, a tenger halk morajlása olyan volt a lelkének, mint egy gyönyörű szimfónia, amit a természet játszik neki, a hullámokat hívva hangszerül. Felült tornáca korlátjára, és elmúlt évei képkockái peregtek le szeme előtt.

Franciaország, az Egyesült Államok, Japán, Ausztrália. Az országok, ahol hosszabb-rövidebb ideig élt és dolgozott. Nyelveket tanult, kultúrákat ismert meg. Egyszer még egy japán kutatásban is részt vett, ami azt vizsgálta, hogy a kappák agyvize milyen hatással van a sárkányhimlőre. Hirtelen olyan távolinak tűnt minden emléke.
Büszke volt arra a munkára, ami a főosztályvezetői székbe jutatta, most mégis elbizonytalanodott, hogy érdemes-e ilyen hosszú időre feladnia eddigi, csapongó életmódját. Másfél éve tért vissza Angliába, de szíve mégis elhúz új, felfedezésre váró helyekre. Neki viszont még maradnia kell.

Mély levegőt vett, majd hangosan fújta ki azt, majdnem elnyomva egy távoli pukkanás zaját. Bár sejtette, hogy vendége érkezett meg, keze mégis önkéntelenül a talárja zsebében lévő pálcájára csúszott. Ana figyelte, hogyan bontakozik ki a látogató sziluettje egyre élesebben. A magas, szikár alak, fején csúcsos süveg, hosszú fehér haja lobogott a szélben. Dumbledore.

Anának eszébe jutott aznapi beszélgetése Caramellel, miszerint a professzor megtébolyodott, és a Minisztérium ellenségnek tekinti őt. Ana azonban sokkal régebb óta ismerte Dumbledore-t annál, hogy visszautasítsa megkeresését. Hisz Roxfortos évei alatt ő volt az, aki segített neki megtanulni és kordában tartani titkolt képességét, amiről csak a szülei, annak testvèrei, valamint az igazgató tudtak. A pártfogásáért pedig örökké hálás lesz neki.

- Kedves Anabelle! Micsoda öröm téged újra látni, sajnálom, hogy olyan ritkán van erre alkalom - üdvözölte szívélyesen Dumbledore mikor fellépett a tornácra. - Külön köszönettel tartozom, hogy ilyen gyorsan fogadni tudtad látogatásomat.

- Professzor, enyém az öröm, hogy vendégül láthatom - mosolygott rá Ana, és beinvitálta otthonába Dumbledore-t. - Mindketten eléggé elfoglaltak vagyunk, ha jól sejtem.

Ana hellyel kínálta a Roxfort igazgatóját, intett pálcájával, és egy kancsó forró tea termett az asztalon, két csészével és egy tál kondéros kekszel.

- Parancsoljon, Dumbledore. Ha kényelembe helyezte magát, hallgatom, mi a látogatása célja. Bár az az érzésem, hogy amit hallani fogok, az nem lesz túl kellemes.

- Te egy rendkívül okos és tehetséges boszorkány vagy, kedves Anabelle, ehhez kétség sem fér, ezért is kerestelek fel. Sajnos a megérzéseid helytállóak, igencsak nehéz idők előtt állunk. - Dumbledore hangja nem fejezett ki túlzott aggodalmat, egyszerű tényként közölte a hírt, majd kortyolt egyet teájából. - Mint azt tudhatod, majd egy héttel ezelőtt a Trimágus Tusa szörnyű véget ért.

- Igen, hallottam, hogy Amos fia az utolsó próbán életét vesztette. De igaz, amit a halála körülményeiről mond? Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén valóban visszatért?

- Sajnos igaz, kedvesem, és vélhetően ereje hatalmasabb, mint valaha.

Ana egy percig sem kételkedett Dumbledore szavaiban. Ő is, mint sok mindenki más, az egyik leghatalmasabb mágusnak tartotta őt, akinek ereje példátlan bölcsességgel is párosult.

- Mit vár tőlem? - kérdezte, hisz tudta, a látogatás célja nem pusztán csak a tényközlés. Megijesztette a gondolat, hogy a világ legnagyobb feketemágusa visszatért, de aggodalmának nem adott hangot.