A senki földje

12. fejezet

A táborhelyen ébredtünk. Mire én felriadtam, a többiek bicskákat élezgettek.

- Mit csináltok? - kérdeztem rémülten, mert előre tudtam a választ

- Készülünk a visszatámadásra. - közölte Jake teljesen természetesen.

- Nem! - keltem ki magamból. - Nem támadjátok meg őket. Senkit sem támadtok meg. Csak jót akarnak.

- Nem. Sophy. Megtámadtak minket. Ez visszajár. Oda-vissza alapon.

- Igen. A kölcsön fagyi visszanyalni jár. - felelte Adam teljesen magabiztosan. - Vagy, valami ilyesmi. - bizonytalanodott el.

- Nem értitek. Beszéltem velük. Azt mondják, itt veszélyes, valami Lonne, vagy ki miatt.

- Igen? Ezt mikor mondta? Miután leütött?! - mérgesedett be Adam

- Hazudtál neki. Jó, hogy leütött. Örülj neki, hogy CSAK leütött. Ahogy elnéztem a csávót.

- Jólvan. Tegyük fel, hogy igazat mondott.

- Igazat mondott. - szakítottam félbe Nasht.

- Rendben - forgatta a szemét - De mégis hová mehetnénk?

- Sonn azt mondta, van egy tisztás, néhány kilóméterre keletre. Ami elég messze van a Lonnektól, hogy ne egyenek meg minket álmunkban. - mondtam összeszedve minden lelkesedésemet.

- Néhány kilóméter? LonneK? Többesszámban? És miért ennének meg minket? - pánikolt Adam

- Mert éhesek. A lényeg, hogy a tisztáson lesz elég hely a polátának amit építeni akartok - mutattam a szóban forgó "viskóra".

- Hát, akkor én azt mondom - tápászkodott fel a földről Nash - , hogy költözésre fel! - karolt át, ezzel mutatva, hogy mellettem áll.

- Jó. De ha felfalnak a kannibál akármik, akkor az a ti saratok lesz. - mutogatott Adam dühösen.

Nagyon cuki, amikor mérges. - Állapítottam meg egy pillanatig, aztán észhez tértem, és az engem átkaroló barátomhoz fordultam.

- Adam soha nem fogja felfogni a mondandóm valódi mondanivalóját. Ugye? - néztem rá összehúzott szemmel

- Elég nagy rá a sansz. De ha akarod elmagyarázhatom neki, hogy miért nem fogja senki megenni álmában. - néztük mindketten a még mindig ezért méltatlankodó Adamet.

- Nem kell. Élvezetes lesz megijeszteni éjszaka.

- Olyan kis gonosz vagy. - fordított szembe magával.

- Én? Dehogy. - mosolyogtam pimaszul

- Befejezni a romantikázást, és gyertek ti is segíteni.

Gyors puszit nyomtam Nash szájára, és odamentem Adam mellé felszedni a sok bicskát/ kötelet/ már kifaragott és méretreszabott fadarabot.

Ez a párhuzam elgondolkodtatott.
Lehet, hogy mégis maradt bennem valami, miután szakítottunk Adammel? Ha igen, akkor csak valami nagyon kicsi, elenyésző érzés lehet. Ugye? Mert az nem lehet, hogy még mindig szeretem.

- Sophy! - szólított meg hirtelen Jake - Tudom, hogy nem épp a legjobbkor, de már egy ideje napoljuk a témát, és lassan már nem lesz több nap halogatni - próbált könnyedén felnevetni. Nem sikerült.

- Lényeg? - könnyítettem meg a dolgát.

- Hát, a tény, hogy egy csepp vizet sem ittunk mióta itt vagyunk, kezd kicsit frusztrálni.