A senki földje

31. fejezet

Jól kisírtam magam Adam vállán aztán muszáj volt felkeresnem Kally-t, hogy tőlem hallja a hírt. De amikor odaértem Sonn sátra elé, Kally már könnyes szemmel rohant ki onnan. Amikor meglátott a karjaimba vetette magát.

- Mondd, hogy nem igaz. - sírta - Jake nem halhat meg. - könnyes szemmel bólogattam, és nem bírtam kimondani, hogy elment. - Ígérd meg nekem, hogy te nem fogsz meghalni. - szaggatott, mély levegőt vett, és ugyanígy fújta ki.

- Nem fogok meghalni. - suttogtam nyugtatón.

- Vége van, nem? Ez a lényeg. Meghalt a halálmadár. Csakis ez számít. - mondta egy fiatalabb tag a tanácsülésen másnap reggel. 

- Igen. Meghalt. De sokan mások is. Ártatlan, falusi emberek, Sade. Biztonságos csatát ígértünk nekik. Kimentek oda, és meghaltak. - válaszolt Sonn. Szavai indulatosak, de hangja nyugodt volt. Csak bámult maga elé. Látszott, hogy igazán megviselte a dolog, mint egy igazi vezetőt. Szívén viseli a népe sorsát. Nem úgy, mint Sade, aki felszólalt.

- Pontosan tudták, mire vállalkoznak. Megvolt a kockázat, ahogy azt mindenki tudta. Nincs olyan, hogy biztonságos csata. A harc, az harc. És fennál a veszélye, hogy meghal valaki. - érvelt. Indulat volt a hangjában. Igazi harag csillant a szemében, ahogy Sonnra nézett.

- Te ezt lerendeznéd ennyivel? Megvolt az esélye? Azt hiszem nem fogod fel. A csapat majdhogy fele odalett. - emelte rá Sonn csodálkozó tekintetét.

- Igen. De megöltétek a falusiak legveszélyesebb ellenségét. Nem igaz? - hajolt előre a vádaskodó tanácstag - Meghalt, így már biztonságban vagyunk.

- Szerinted tényleg csak ez számít? - már Sonn is felemelte a hangját. Még soha nem láttam ennyire dühösnek.

- Igen - vallotta be őszintén -, és biztosítalak róla, hogy a népünk többsége hasonlóképpen gondolkodik. Aki nem akarta vállalni a veszélyt bennmaradt a biztonságos faluban pókerozni. Aki viszont kiment, tisztában volt vele, hogy 50% esélye volt a túlélésre. 50. Vagy életben marad, vagy meghal.

- Ennyi? Csupán szerencsejáték, akár csak a póker? 

- A sors kiosztotta a lapokat. Nem tehetünk róla, ha valakinek nem jutott Joker. Nem a mi hibánk. - nézett haragosan Sonnra. 

A tanács többi tagja és én is csak halgattuk a vitát. Még senki sem mert szembeszállni Sonnal. Eddig csak látszatdemokrácia volt, de most úgy látszik Sade tényleg bele akar szólni, milyen döntéseket is hoz az uralkodó, milyen következményekkel. A vén, a legidősebb tanácstag is ámulattal figyelte Sade bátorságát, és kritikusan követte Sonn válaszreakcióit. Úgy látszott, Sade pártján áll.

- Most egész könnyen beszélsz. Élsz te is, a fiad is. De kíváncsi lennék akkor is ezt mondanád-e, ha a fiad is meghalt volna a csatatéren. 

- Igen. Ez a lényeg! - csattant fel Sade. -Salinhom akarata. Én még hiszek benne. Pár hónapja még te is hittél. Mi történt veled? Már a kiválasztottban sem hiszel? Nem akarod megtalálni? Mi lesz a következő lépésed? Nem áldozol majd, mert túlságosan érző lélek vagy? - Sonn erre már nem tudott válaszolni. Nem vágott vissza. Az egész teremben csend lett. Senki nem szólt egy szót sem. 

- Sajnálom. - álltam meg Sonn előtt a tanácskozás után. - Igazad volt. Hallgathattam volna rád.

- Sophy, semmi baj. Neked volt igazad. A falusiak hősként ünnepelnek mindenkit, aki harcolt a halálmadár ellen, ahogy ők nevezik. - nevetett erőltetetten.

- Igen. Azt hallottam. Csakhogy elvesztettél többtíz katonádat miattam. Akár te is meghalhattál volna. Miattam. Szóval csak azt akartam, hogy tudd, tényleg sajnálom, hogy erőltettem a dolgot. És főleg azt, hogy olyan durván beszéltem veled. Még nagyobb hibának tűnik most, hogy végül igazam se lett. Szóval remélem meg tudsz bocsátani. És megígérem, hogy ezután jobban fogok hallgatni rád. Tudom, hogy te jártasabb vagy ilyen ügyekben, szóval majd csak figyelek arra, amit mondasz, és megpróbálok nem beleavatkozni abba, ami nem az én dolgom.

- Rendben. Megértelek. Megértem, miért gondolod, hogy rosszat csináltál. Az igazság azonban az, hogy köszönettel tartozom neked mindazért, amit tettél annak érdekében, hogy ma itt álljunk és újra kinyissuk a kapukat. Történtek szörnyű dolgok. Tudom, hogy te is elvesztettél egy barátodat, de azt szeretném, hogy ne okold magad. Lehet, hogy nem sokáig leszek már itt. - mosolygott fájdalmasan.

- Minden helyre fog jönni. Tudom. - mosolyogtam rá erőtlenül, kicsit hamisan. 

- Ezúttal nem. - sóhajtott. - Ne húzódj árnyékba. Vedd ki a részed. Mondd el a véleményed. És harcolj azért, amiről azt hiszed, úgy helyes. Akkor is, ha nem én leszek az, akinek bizonyítanod kell.

- Miről beszélsz? - fordultam felé összezavarodva.

- Le akarnak váltani. Tudom. Ahogy te is tudod. - végig a földet nézte. Nem mert rám nézni. - Csak ígérd meg, hogy akkor sem hagysz cserben, amikor már nem leszek ott melletted. Oké? Mi ketten, te és én, egy oldalon állunk Sophy. A nép pártján. Ők a hagyományok és mítoszok világában élnek. Te felelsz a valóságért, ha az én helyemet elveszik. - ezzel otthagyott.

- Sophy, ha nem tévedek. - szólított meg azonnal Sade. 

- Igen, uram. Így hívnak. - feleltem tiszteletteljesen. - Örülök, hogy tudja a nevemet. Pedig még nem is beszéltünk egymással. 

- Higgye el, itt mindenki tudja a maga nevét. A prófécia is megírta párezer éve. De gondolom magának fogalma sincs róla. Nem jellemző Sonnra, hogy tudatja az emberekkel a hatalmukat. - összezavarodtam. Fogalmam sem volt róla, miről beszél. De úgy tűnt, ő nagyon is tudja. Észrevette a nem álcázott zavarodottságomat, és elmosolyodott. - Gondoltam. - pár másodpercig még hallgatott, mintha hezitálna, de végül mélyen a szemembe nézett és közölte velem: - Sophy, te vagy a kiválasztott.