A senki földje

5. fejezet

A riasztó éles hangjára, és piros villodzó fényekre ébredtem, és arra, hogy Nash becsatolja az övemet.

- A gépnek kényszerleszállást kell végrehajtania, kérem csatolják be övüket!

- Én biztos nem, teljesen elnyomja a hajam! - nyávogott mögöttem Stacy.

- Vagy becsatolod vagy meghalsz. Ilyen egyszerű. - rivallt rá Adam. - Nash, becsatoltad Sophy övét, ugye? - kérdezte.

- Még az enyém előtt - válaszolta Nash.
Észrevettem Kally vörös haját 3 üléssel előttem, és végre megnyugottam, hogy itt van.

Hirtelen kipillantok az ablakon, és észreveszem, hogy ég a szárny.

- Nash. Ez nekem nem kényszerleszállásnak tűnik. - szólok oda neki viszonylag nyugodtan, mire ő is kipillant az ablakon.

- Úristen! - kiált fel, és ebben a pillanatban kétté szakadt a gép, pont előttünk.

Még hallottam az emberek sikolyát, de aztán tejles sötétség.

Mikor kinyitottam a szemem a homokban feküdtem. Felültem, hogy körülnézhessek. Sehol egy ember. Ez itt biztosan nem Bali. Felálltam, és körülnéztem még jobban.

Egy fekete dobozt látok, tőlem nem messze, és a gép néhány alkatrészét szétszórtan.

Halk morajt hallottam magam mögül. Megfordultam. Jake volt az. Azonnal elkezdtem futni felé.

Közel érve hozzá megöleltem.

- Kally? Mondd, hogy túlélte! - néztem rá reménykedve, de sajnálkozó pillantást vetett rám.

- Őt, őt nem találtuk meg.

- Találtuk? Kivel? Ki van még itt? - kérdeztem, és magamban reméltem, hogy Nash az.

- Hát...- nem tudta befejezni a mondatát, mert valaki a nevét kiabálta, mire arra kaptuk a fejünket. Igen. Nash volt. Megint futni kezdtem, ahogy ő is, mikor megláttuk egymást.

Felkapott és megpörgetett a levegőben, majd letett és átölelt. Én is öleltem őt.

- Mikor lettetek ti ilyen jóban? - kérdezte Jake mögülem.

Nem foglalkozva vele, megpusziltam Nash arcát, és még szorosabban öleltem.

- Ma reggel már egészen jóban voltak. - mondta Adam mögülem. Megforgattam a szemem. Nash-sel elengedtük egymást, de még egy puszit nyomtam az arcára.

- Miért Adam? Akkor már miért nem Kally?

- Tessék? - nézett rám sértődötten.

- Kally nem élte túl - motyogta Jake.

- Igen. Ő nem. - Adamre néztem, aztán elindultam. Nem tudom merre.

- Hé! - fogta meg a karom Nash. - Sajnálom. Kallyt.

- Nem kell sajnálkoznod.

- Soph, téged ki tudtalak megnteni a vízből. Viszont Kallyt nem találtam.

- Nem baj. Nem a te hibád. A sors akarata. Ahogy a pilóta mondaná. - néztem rá mire
mindketten elnevettük magunkat.

- Igen. Szerinted ő túlélte?

- Nem tudom. De nagyon magabiztos volt.

- Igen. - nevetett.

- Vannak még túlélők?

- Eddig csak téged, és Adamet találtunk meg.

- Stacy?

- Ő, ő nem. Nem. Nem volt hajlandó bekötni az övét.