A senki földje

15. fejezet

Már egy ideje egyedül voltam, amikor lépteket hallottam. Nem tudom, kire számítottam, de egy kicsit csalódott voltam, amikor Jake ült le mellém.

- Figyelj. El kell mondanom valamit. Lehet, hogy nem a legjobb időzítés, de sohasem az.

- Beszéltél Nash-sel? - érdeklődtem

- Nem. De figyelj. Csak figyelj, és ne mondj semmit. Oké? - szerintem nem várt reakciót erre. És ezt alátámasztotta az is, hogy rögtön beszélni kezdett. - Tehát, egy ideje ez már tart, és próbáltam elnyomni magamban az érzést, de egyszerűen nem megy. Sokat gondolkodtam ma, és nem tudom, meddig maradunk életben ezen a gyilkos szigeten, úgyhogy, jobb, ha elmondom, amíg tehetem, és jobb, ha tudod, amíg... Nos, amíg van rá lehetőséged. Lehet, hogy nem tűnik olyan nagy dolognak, vagy lehet, hogy nagyobbnak tűnik, mint amilyen. Nem tudom. Össze vagyok zavarodva, és csak azt tudom, hogy akarom, hogy tudd, és ki akarom mondani. El akarom mondani neked. És eddig fogalmam sem volt róla, hogy hogyan, bár, most sincs. És már megint hadarok, túl sokat beszélek, pedig nem kéne. - vett egy mély levegőt - Csak... csak szeretlek. Sophy. - nézett a szemembe.

Én teljesen leblokkoltam.

Soha, de soha nem gondoltam még így Jake-re. Ő mindig is a legjobb barátom volt, és a legnagyobb bizalmasaim közé tartozott.

Pár percig, csak ültünk egymás mellett teljes csendben. Én emésztettem ezt az információt, ő pedig, gondolom a reakciómat várta.

Én viszont nem tudtam lereagálni a kijelentését. És úgy döntöttem, nem is akarom.

- Az előbb - nyeltem egyet - volt egy szakítás-félénk Nash-sel.

- Basszus. - suttogott a lehető leghalkabban.

- De örülök neki, hogy ezt elmondtad. - mosolyogtam rá őszintén.

Ezt soha nem gondoltam volna, de tényleg örülök, hogy elmondta. Legalább nem tartja tovább magában.

- Soph. Én, azt hiszem, megkeresem Nash-t, nehogy valami hülyeséget csináljon. - állt fel mellőlem, és én is felálltam.

- Oké - mosolyogtam rá.

Jake engem kikerülve szintén belépett az erdőbe, azzal a feltett szándékkal, hogy megkeresi Nash-t.

Még egy ideig bámultam utána, aztán visszafordultam.

Adam közeledett felém. Már csak ő hiányzott.

Annak ellenére, hogy most "szakítottam" a legeslegjobb pasival a világon, és ezután a legjobb barátom közölte velem, hogy szerelmes belém, beszélni akartam Adam-mel, és tisztázni a dolgokat, mert nem akartam haragban lenni vele.

Adam gyorsan sétált felém, én pedig nem mozdultam a fa mellől.

- Tudod Sophy, gondolkoztam. - mondta még miközben felém sétált. - és rájöttem valamire. - már egész közel volt hozzám - Arra, hogy szarok a rohadt szabályaimra, mert most azonnal meg akarlak csókolni. - szorított a fához.

A mellkasa hihetetlen ütemben emelkedett és süllyedt. Az ajkaink súrolták egymást, és a számon éreztem a forró leheletét.

- Aztán tudod mi történt? - tette fel a költői kérdést. Megráztam a fejem. - Felálltál velem szemben a tűz mellől, eljöttél ehhez a fához és szakítottál a legjobb barátommal. - emelte ki a legjobb szót. - ezután pedig egy másik barátom bevallotta neked, hogy szeret. És én mindezt végignéztem. Úgy, hogy észre sem vetted. És engem sem vettél észre. Úgyhogy visszamentem oda, ahol utoljára láttál, és elkezdem idesétálni. Hátha mondhatok én is valami újat. De nem mondhatok. Mert már mindent tudsz. Tudod, hogy szeretlek. Tudod, hogy mióta. És azt is, hogy mennyire. Én tudom, hogy te már nem szeretsz. De azt nem, hogy mióta, és hogy mennyire. Úgyhogy ezért jöttem ide. - lökte el magát tőlem, de csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni. - És elvárom, hogy erre most válaszolj.

- Adam... - néztem a szemébe - ne most.

- De igen. Most. Még ma. Még az éjszaka. Amíg sötét van.

- Miért? - kérdeztem egyszerűen

- Majd egyszer rájössz. Most csak mondd el, amit kértem. - nézett a szemembe.

- Jólvan. - sóhajtottam. - Miután szakítottunk, nagyon kivoltam. De miután egyre gyakrabban gondoltam arra, amiért szakítottunk, továbbléptem. - néztem a szemébe.

- Hazudsz. - jelentette ki egyszerűen

- Nem hazudok. Így volt.

- Rendben. Lehet, hogy így VOLT. De most?

- Adam. Kérlek.

- Nem, Sophy. Erre most válaszolsz.

- Nekem már így is túl sok ez az éjszaka.

- Csak ezt az egy dolgot kérdeztem.

- Ha válaszolok erre, mindenkit elveszítek.

- Kettőnk közt marad. Én nem mondom el senkinek, ha te sem.

- És nem tudom. - fejeztem be a mondatot, amit félbeszakított. - fogalmam sincs mit érzek. - mondtam a szemébe.

- Nekem ez is elég. - suttogta közvetlenül a fülembe, és nyomott egy puszit az arcomra.

Adam is magamra hagyott. Elindult a srácok után az erdőbe. És ahogy Adam eltűnt a látómezőmből, a hold elkezdett előbukkanni az égen. Olyan világos volt, hogy beragyogta az egész teret, és kerekebb, mint bármikor máskor. Ez nem telihold volt. Ez valami különlegesebb. Felnéztem az égre, ahogyan sok madár is velem egyszerre, és kúp alakban repültek a hold felé, mintha csak üdvözölnék.

Szarvasbőgésre lettem figyelmes mellőlem, mire arra kaptam a fejem. Egy hím szarvas ült mellettem és a madarakat bámulta. Velem együtt. Megsebezték valamivel. Az oldalából szinte fojt a vér, a szarvas pedig szinte könyörgött a tekintetével, hogy segítsek rajta. Nekünk pedig kaja kellett. Úgyhogy előrántottam a zsebemből egy bicskát és elvágtam vele szegény állat torkát. De ő nem bánta.

A döglött állatot odahúztam a tűz mellé és elkiáltottam magam:
- Srácok!

Nem járhattak nagyon messze, mivel perceken belül felbukkantak a sűrű fák között.

- Itt a vacsi! - vigyorogtam eszetlenül.

De megtehettem. 3 nap után végre van valami, amit megehetünk. És szinte felszolgálta magát.

- Nagy voltál Soph! - mosolygott rám Nash.

- Igazából az ő érdeme - paskoltam meg a kiterült állatot.

- Te megölted Rudolfot? - furakodott előrébb Adam. - Mégis hogy tehetted? Ki húzza ezek után a Mikulás szánját?

Hárman is furcsán néztünk rá, de nem zavartatta magát.

- És ezután ki jön? Doktor Bubó? Vagy Ella az elefánt?

- Adam állj le - nevettem - Biztos vagyok benne, hogy nem húzta a Télapó szánját. Mellesleg nem is Rudolfnak hívták, hanem Pál volt. Nekem elárulta.

- Vicces - grimaszolt. - Akkor sem eszek belőle.

- Akkor éhen halsz - vont vállat Jake. - Legalább több marad nekem. 

- Jólvan! Megeszem! De nem értem, miért nem lehetett akkor már vaddisznót, vagy valami hasonlót lőni. - méltatlankodott

- Jézusom! - kiáltottam fel nevetve - Ha nem tetszik, vadássz jobbat! - nyújtottam rá a nyelvem játékosan. Vagy gyerekesen. Attól függ ki honnan nézi.

- Az nem úgy volt, ha nem tetszik csinálj jobbat?

- De nem én csináltam a szarvast. Én csak leszúrtam.

Miután sikeresen meggyőztük Adam-et, hogy nem a Télapó rénszarvasát esszük meg, lehántottuk a bőrét (mármint a szarvasét, nem Adam-ét) és megsütöttük a még éppen pattogó tűz fölött.

Nagyon esztétikus látványt nyújtott, ahogy egy botdarabon tartunk a tűz fölé egy egész szarvas-combot.

Aztán jóllaktunk. Először, mióta eljöttünk otthonról.